Dwight Howard és a ligatörténeti este

Kobe Bryant hatalmas egyéni alakításai után most egy újabb hihetetlen performansznak lehettünk tanúi, hiszen Dwight Howard bődületes dupla duplája mellett egy szakállas ligarekordot is átadott a múltnak, ennyiszer még soha senki sem büntetőzhetett, mint a Magic centere. A közben folyó mérkőzés sem volt hétköznapi, az Orlando nem kicsi hátrányból fordított idegenben. Nézzük a részleteket!

 

Golden State Warriors – Orlando Magic 109 – 117

Ez a mérkőzés abszolút Dwight Howardról szólt, hiába dobott Monta Ellis 30 pontot, illetve hozott össze David Lee 26 pontos, 12 lepattanós dupla duplát. A Golden State sokkal jobban kezdett az első negyedben, majd a második etapban már 13-mal is ment a vendéglátó, ám a tegnap Portlanben győzedelmeskedő floridaiakról tudtuk, hogy nem fogják feladni. Mikor meglódult a Magic szekere és elkezdtek beesni Andersonék triplái, akkor Mark Jackson úgy gondolta, hogy az lesz a nyerő taktika, ha minden ok nélkül elkezdik már mezőnyben faultolni a nagyon bizonytalanul büntetőző Howardot. Az egykori zsákolókirály ugyan nem túl jó százalékkal, de rendre pontokkal távozott a vonalról, a Warriors előny pedig csak fogyott és fogyott. Már az első félidő vége előtt feljött 2-re az Orlando, végül 4 egységnyi lett a differencia a nagyszünet előtt.

A fordulás után a tendenciák nem változtak, így Stan Van Gundy legénysége át is vette a vezetést, de az újonc Klay Thompson tripláival tartotta magát a Golden State, sőt, a most is extra Ellis – Lee páros kosaraira alapozva a vezetést is többször visszavették. Howard közben számolatlanul dobhatta a büntetőket, a negyedik negyed elején már beállította Wilt Chamberlain abszolút ligarekordját a 34. kísérletével, majd végül 39(!)-nél állt meg, amiből 21-et pontra is tudott váltani. A Kwame Brown nélkül kiálló vendéglátók viszont kezdtek elfogyni a sok szabálytalanság miatt, ez pedig abszolút a keletieknek kedvezett.

A megsérülő Jason Richardson nélkülözése és az ellenfél nem éppen közönségszórakoztató, illetve kosárlabda-barát taktikája sem fogott ki a vendégeken, a záró etapban 8 pontot berámoló Von Wafer, illetve a Turkoglu – Redick páros szépen kiegészítette az elképesztő estét produkáló nagyembert. Dwight Howard 45 pontos, 23 lepattanós „dupla” dupla duplát ért el, élet egyik legjobbját nyújtva, hiszen a dobott pontok kategóriájában is beállította eddigi karriercsúcsát, bónuszként 3 gólpassz, 4 szerzett labda és 2 blokk is felkerült a statisztikai lapjára, az idény eddigi legelképesztőbb performanszát láthattuk az Orlando centerétől, akit korábban szóba hoztak a mai riválissal is, hiszen deklaráltan elvágyódik mostani csapatától, mely szerinte megerősítésre szorul.  

Nem hatott a Krypto-Nate sem, a hazaiaknál Nate Robinson legutóbbi hőstette után most is egész jól teljesített (14 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), de Howardra nem volt ellenszer, megérdemelten nyert a floridai gárda, mely szépen lassan odaért a Keleti Konferencia közvetlen élmezőnyébe.

A Warriors legjobbjai: Ellis (30 pont, 23-ból 12 mezőny, 11 gólpassz, 4 eladott labda), Lee (26 pont, 17-ből 11 mezőny, 12 lepattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda, 5 eladott labda – kipontozódott), N. Robinson (11 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), K. Thompson (14 pont, 5-ből 4 tripla, 3 lepattanó), B Rush (12 pont, 6-ból 3 tripla, 4 lepattanó, 3 gólpassz)

A Magic legjobbjai: D. Howard (45 pont, 21-ből 12 mezőny, 39-ből 21 büntető, 23 lepattanó, 3 gólpassz, 4 szerzett labda, 2 blokk, 3 eladott labda), Turkoglu (20 pont, 4 lepattanó, 9 gólpassz), Redick (13 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus