D-Will ellopta a show-t New Yorkból

Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 11 mérkőzést rendeztek, melyek közül egyértelműen kiemelkedett a jövőbeli New-York-i házirangadó, azaz a Knicks és a Nets párharca, ahol az idén még New Jerseyben székelő, jövőre már Brooklynban játszó vendégek diadalmaskodtak a fantasztikusan tüzelő Deron Williams vezetésével. Carmelo Anthony és Baron Davis visszatérése okozott ugyan egy kis zavart a Knicksnél, de egy mérkőzés után még ne ítéljünk, a számok egyébként is azt mutatják, hogy jól megfért egymás mellett „a sok dudás a csárdában”. Nézzük, hogyan alakult ez a derbi!


New York Knicks – New Jersey Nets 92 – 100

A Knicks számára minden álomszerűen indult, hiszen most tért vissza a csapatba Carmelo Anthony, aki a kezdőkkel vonult ki a parkettre, ráadásul Baron Davis is bemutatkozhatott a New York-iaknál. Jeremy Lin vezetésével rögtön meglógott a hazai gárda, mikor már 10-zel mentek Mike D'Antoni tanítványai, azt lehetett hinni, hogy minden ilyen könnyed lesz a vendéglátók számára, de jött Deron Williams és fantasztikus játékkal hozta fel a New Jerseyt, majd hamar meglépett 10-zal a Nets! A karriercsúcsot jelentő 8(!) triplát értékesítő irányító megoldhatatlan feladatot jelentett a hazai védők számára, a harmadik negyed végén már 16-tal ment a szomszédvár csapata, miután Williams zsinórban dobott be 3 hármast.

Az új arcok bizony döcögőssé tették a játékot New York-i oldalon, így nem volt már esélye visszajönni Linéknek, pedig az irányító most is extra volt a maga 21 pontjával, 7 lepattanójával, 9 gólpasszával és 4 labdaszerzésével, amihez most csak 3 eladott labda és egy kipontozódás társult. Anthony 11 ponttal és 6 gólpasszal tért vissza, 37 perc alatt mindössze 11 dobást vállalt, míg Lin 18-at, Baron Davis pedig egyelőre nem volt faktor (10 perc, 3 pont), érdekes lesz, hogy miként tudja beépíteni az eddig jól működő csapatba D'Antoni mester a két rutinos ászt és ne feledjük, ott van még JR Smith is, aki most játszotta második mérkőzését Knicks mezben (8-ból 2 mezőny, 4 pont). A 38-at szóró Deron Williams és a 14 pontja mellé 14 lepattanót is begyűjtő Humphries ma este ellopták a show-t a Nagy Almából.

A Knicks legjobb dobói: Lin 24, Stoudemire 17, T. Chandler 14

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 38, M. Brooks 18, Humphries 14

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus