Egy használhatatlan Westbrookkal is...

Egyre érdekesebb a felállás Oklahoma Cityben, hiszen az idén már bajnoki aspiránsnak kikiáltott ifjonc csapat egy legnagyobb sztárja elképesztően buta és nem éppen konstruktív játéka ellenére is menetel, sorra gyűjti be a tiszteletre méltó győzelmeket. Most sem volt könnyű dolguk Durant-éknek, hiszen a tavaly ellenük második köröző Memphis otthonába látogattak, mely igazán sikerre éhes, bár egyelőre nem jött össze számára a jó idényrajt. Az említetteken kívül volt más tanulsága is a derbinek, méghozzá az, hogy néha a szerencsétlen helyzetekből is kijöhet valami nagyon pozitív: Mike Conley elvesztése után egy, az NBA számára korábban mellőzött irányítóról derült ki, ezen a szinten is megállja a helyét, nem csak az Euroligában.

Memphis Grizzlies - Oklahoma City Thunder 95 - 98 (20-23, 29-31, 21-18, 25-16)

Mike Conley, a hazaiak kezdőirányítója az első támadásnál megsérült, bokája állapota miatt vissza sem térhetett már a mérkőzésen, de érdekes módon ez nem igazán vetette vissza a Memphis-t, ugyanis volt talonba náluk egy Jeremy Pargo, aki az előző idényben még a Maccabi Tel-Avivban kápráztatta el az európai nézőket, s most bizonyított. Már a félidőben 8 pontnál és 5 gólpassznál tartott, végül 15 pont, 7 assziszt és 2 szerzett labda lett a vége, remekül mozgatta csapatát a 25 esztendős újonc. Noha nem elsősorban az ő védekezésének köszönhetően, de lejátszotta a pályáról a vele szemben álló All-Star-t, Russell Westbrook-ot. Az OKC Westy-je idén teljesen maga alatt van, jó esély mutatkozik arra, hogy az a tavalyi rájátszás-betli tényleg mély és maradandó nyomokat hagyjon benne. Akkor kiderült, hogy hiába remek pontszerző, egyszerűen játékszervezőként csak kerékkötője a csapatnak és amikor sokat vállal ütemtelenül, ezt pontjaival sem tudja kompenzálni. Ma egy ilyen este volt, Westbook írd és mondd 0 - 13-as(!) mezőnymutatóval zárt, igaz 4 pontot legalább összekapart büntetőből, ráadásul nagyon jókor tudott higgadt maradni a vonalról a végjátékban, s még 6 gólpassza is volt.

Az irányítók kivesézése után nézzük, hogyan alakult maga a derbi! A 32 pontos Kevin Durant ma is megmutatta, miért ő a világ egyik, ha nem a legjobb játékosa, félelmetesen magabiztosan dobta be tempóit a legnehezebb helyzetekben is, továbbá a mezőnymunkából is kivette a részét. Az első negyedben már előnyben volt az OKC, a második etapban még tudtak is emelni a tempón, de semmi sem dőlt el a félidőre, köszönhetően az említett Pargo mellett a Randolph - Gay párosnak, ráadásul a dupla-duplázó Gasol is igazán elemében volt.

Tavaly már megtapasztalhattuk, hogy Tony Allenék valamiért hátrányból tudnak igazán jól teljesíteni, most is valami hasonlót láthattunk, a harmadik negyedben jött is a ritmusváltás, de a Thunder - élén Durant-tel és Hardennel - rendre a legjobbkor hűtötte le a kedélyeket, nem engedték átlendülni a holtpontokon Randolphékat. Hiába lett 49 - 41 a lepattanó párharc végeredménye a hazaiak javára, a palánk közelében sem tudott számottevő fölényre szert tenni a Grizzlies, mivel Ibaka ez alkalommal is hatékony volt a légi elhárításban, Perkins pedig mindig elő tudott húzni egy-egy nagy védekezést a tarsolyból.

A negyedik etapban igazi rájátszás hangulat volt, tényleg, mintha visszamentünk volna fél évet az időben és ott folytatták volna a felek, ahol a második körben abbahagyták az előző idény egyik legemlékezetesebb PO-párviadalát. Ahogy ott is, itt ezen a derbin is a Thunder tudott felülkerekedni, mivel Durant egyszerűen megállíthatatlan volt a legfontosabb percekben és bárhogyan próbálkozott a vezetés megszerzésével a Memphis, ő állandóan eljutott egy-egy dobóhelyzetig, amit értékesített is. Randolph még egy nagy triplával adott egy utolsó esélyt övéinek, de már csak 1 másodperce maradt a kényszerűen beütött falt, illetve büntetők után a vendéglátóknak, hogy egyenlítsenek egy esetleges újabb hármassal, viszont már nem maradt időkérése a hazaiaknak, így Z-Bo csak egy elkeseredett nagyon távoli triplával próbálkozhatott, ami hamvába holt, nyert a Thunder!

A Grizzlies legjobbjai: Randolph (24 pont, 12-ből 9 büntető, 12 lepattanó), Gay (19 pont, 12 lepattanó, 3 eladott labda), Gasol (16 pont, 12 lepattanó, 2 blokk), Pargo (15 pont, 3 lepattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda)

A Thunder legjobbjai: Durant (32 pont, 17-ből 10 mezőny, 11-ből 10 büntető, 8 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk), Harden (20 pont, 7 lepattanó), Perkins (10 pont, 3 lepattanó)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus