Egyenlített a Sixers, jöhet a 7. derbi!

A fáradt csapatok csatáját a hazai Philadelphia nyerte, tehát a Boston nem tudta lezárni a párharcot idegenben, következhet a mindent eldöntő, hetedik mérkőzés!

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra egy összecsapás maradt és továbbra sincs még meg egy résztvevője sem a Keleti Konferencia-döntőnek, hiszen a Philadelphia 76ers megúszta a kiesést a feldobás előtt 3 - 2-es előnyben lévő Bostonnal szemben. Egy nagyon alacsony színvonalú félidő után segített a hazai pálya és fiatalság, Doug Collins fiai tehát nyolcadik kiemeltként hatalmas bravúr kapujában állnak, ők lehetnek a liga történelmének második olyan csapata, mely bejut a Főcsoport-fináléba az utolsó rájátszás-pozícióból. Nézzük, hogyan alakult a derbi!

 

Philadelphia 76ers (8.) - Boston Celtics (4.) 82 - 75

Az első félidő legnagyobb attrakciója egyértelműen az egykori philadelphiai legenda, Allen Iverson nézői részvétele volt, a ligában mostanra már nem kívánatossá váló egykori MVP hatalmas tapsot kapott a szurkolóktól és egy nyilatkozatában elmondta, hogy még mindig nagyon szeretne visszatérni a parkettre. A csapatok már kevesebb szimpátiát tudtak csak kivívni a nagyszünetig, elképesztően rossz dobásokat, illetve vállalásokat láthattunk mindkét oldalon, érződött, hogy a gárdák hosszú hetek óta erőltetett menetben küzdenek és a formájuk ez által nagyon visszaesett.

A küzdelmes mérkőzés első 24 perce bostoni vezetéssel zárult, Pietrus 33 - 33-as állásnál vert be egy triplát pillanatokkal a félidő végét jelző dudaszó előtt. A hazaiaknál úgy, ahogy mindenki hozzá tudott tenni az összteljesítményhez, Doc Rivers fiai közül csak a két veterán, Pierce és Garnett volt kiemelkedő. Rondo az első negyedben például gólpasszt sem adott, a sérült Avery Bradley helyén kezdő Ray Allen pedig láthatóan szenvedett, a kipontozódásáig elért 11-ből 4-es mezőnymutató és a védekezésbeli hibák egyértelműen azt mutatták, hogy a hátvéd komoly fájdalmakkal küszködik. 

A fordulás után egy darabig még langyos tempóban folyt a mérkőzés, ám egy Anrde Iguodala-féle bődületes zsákolás felrázta a szurkolókat és a hazai csapatot is, onnantól inkább a Sixers irányította a mérkőzést, a Boston pedig egyre fáradtabb lábakkal próbálta lekövetni a philadelphiai kisembereket. A vége sima lett, mivel Ray Allen második triplája nem esett be a hajrában, teljesen megérdemelt és a korábbiakhoz képest sima győzelmet aratott a 20 pontos Holiday vezette Collins-legénység.

A szombaton rendezendő hetedik mérkőzés Bostonban lesz, ám ott a sorozat előtt jóval esélyesebbnek tartott Celticsnek is fel kell kötnie az alsóneműt, ha nem szeretne kiesni a nyolcadik kiemelttel szemben.

A 76ers legjobb dobói: Holiday 20, Brand 13, Turner, Iguodala 12-12

A Celtics legjobb dobói: Pierce 24, Garnett 20, Rondo 9

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3 - 3 

 

A nap hőse: Andre Iguodala, aki ugyan nem volt csapata legjobb dobója, sőt, statisztikailag magához képest igen keveset hozott, ám a legfontosabb pillanatokban egy-egy megmozdulásával átlendítette a holtpontokon övéit.

A nap lúzere: Rajon Rondo, aki képtelen volt a megszokott szinten pörögni, ez pedig rányomta a bélyegét az egész vendégcsapat teljesítményére. 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus