Egyre nagyobb a tömörülés Keleten

Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság 2011-2012-es szezonjának java még csak most jön, de már a mai játéknap után is tisztán látható, hogy az alapszakasz helyezések ebben az évadban igencsak felértékelődnek és képtelenség lenne jósolni az idény egyharmada után, hogy kik lehetnek a befutók Keleten, de nem sokkal tisztább a helyzet Nyugaton sem. A Los Angeles Clippers megint nyert egy nehéz meccset, a Philadelphia 76ers pedig a Chicago Bulls legyűrésével bizonyította, hogy számolni kell vele az esélyesek közt.



Milwaukee Bucks–Miami Heat 105–97

LeBron James egy 24 pontos első negyeddel(!) kezdett, a Miami pedig 17 pontos vezetéssel, ez a derbi mégis a Bogut hiányzásával együtt is fantasztikusan játszó, nagyon érett játékot bemutató hazaiakról szólt. A Bucks szépen és tudatosan csökkentette a különbséget, majd a negyedik játékrészben egy 22 – 3-as(!) futással mindent le is rendezett, itt a 31-ig jutó Brandon Jennings volt, hogy 3 triplát süllyesztett el zsinórban, egyébként fantasztikusan produkált, újabb hősies győzelemre vezette a Milwaukee-t. Mellette a 17 pontos, 9 lepattanós Drew Gooden adta a legnagyobb pluszt, de a csapat többi tagja is kitett magáért, nem beszélve az összesen kiosztott 30 gólpasszról, mely szintén szépen eloszlott a vendéglátó játékosai közt.

A floridai kirakatcsapat egy ideig hallani fogja a negatív kritikákat az újabb érdekes vereség után, James 40 pontja és Wade 23-as performansza sem segített, utóbbi egyébként túlhaladt az 1000-es határon is labdaszerzésben pályafutását tekintve, de a záró etapban ő is csak némán figyelte azt, hogy Jennings és társai szétszedték a vendég védelmet.

A Bucks legjobb dobói: Jennings 31, Gooden 17, Mbah a Moute 16

A Heat legjobb dobói: L. James 40, Wade 23, Chalmers 16




Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 98–82

Ezzel az eredménnyel mára virradóra 5(!) csapat áll holtversenyben az élen a Keleti Főcsoportban, ha az eddig begyűjtött legkevesebb vereséget vesszük alapul, természetesen mindkét gárda ott van az élen ebben a kategóriában. Mondjuk ki: A tavalyi alapszakasz-első teljesen esélytelen volt Philadelphiában két kezdője, Richard Hamilton és Luol Deng nélkül, az egyaránt 19 pontig jutó Young és Igouodala vezette hazaiak már 20-szal is mentek a harmadik negyedben, mely játékrészt egyébként 26 – 11-re nyert a vendéglátó. Spencer Hawes és Nikola Vucsevics hiánya nem érződött Doug Collins legénységének játékán, a Philadelphia megérett arra, hogy valóban a legjobbak közt említsük. A vendégeknél nem igazán ment Rose-nak sem, a nagyembereket pedig már ne is említsük (Noah 2 pont, Boozer 9 pont, 11-ből 4 mezőny), a 20-at szóró CJ Watson dicsérhető elsősorban, de nagyon messze volt az idegenbeli sikertől a Chicago.

A 76ers legjobb dobói: T. Young, Iguodala 19-19, Holiday 17


A Bulls legjobb dobói: C. Watson 20, Rose 16, Boozer, Korver, T. Gibson 9-9




Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 86–95

Dirk Nowitzki egyre rosszabb formában van, ma már csak 8 pontra és 8 lepattanóra futotta a tavalyi rájátszás MVP-től, 15-ből 2 mezőnydobás volt sikeres, triplából 5 alkalommal próbálkozott, de egyszer sem talált. A két gárda hatalmas harcot vívott a parketten, de a Jason Kidd mellett a kezdőcentert, Haywoodot és a fontosabb cserék közül Lamar Odomot is nélkülöző texasiak egy idő után már nem nagyon tudták tartani a lépést a 33-at szóró Westbrook vezette OKC ellen. Ám Rick Carlisle kiállítása (elrúgta a labdát) a negyedik negyed elején, mikor 8 egységnyi hátrányban volt a Dallas, érdekes módon segített a hazaiaknak és Marion révén a hajrá előtt közvetlenül egyenlíteni is sikerült a vendéglátóknak.

Viszont Durant és Westbrook újítani tudott, utóbbi triplájával végérvényesen eldőlt, hogy a Thunder lesz a mai befutó. Durant egyébként 23 pontos, 13 lepattanós dupla duplát szállított, Serge Ibaka pedig 11 lepattanója mellett karriercsúcsot jelentő 10 dobást blokkolt. James Harden 10 ponttal, 7 lepattanóval és 9 gólpasszal a tripla duplától sem járt messze, de kellett is a segítség hátvédben, mivel Thabo Sefolosha sérülés miatt távol kellett, hogy maradjon. A hazaiaknál csak a 25-öt szóró Jason Terry nyújtott átlagon felüli performanszt, ez pedig ennyi hiányzóval és egy gyengélkedő Nowitzkivel kevésnek bizonyult az üdvösséghez.


A Mavericks legjobb dobói: Terry 25, B. Wright, Marion 10

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 33, Durant 23, Harden 10




San Antonio Spurs–Houston Rockets 99–91

Korán 15 pontos fórt alakított ki a vendég Rockets, mely kétszer is megverte már ebben a szezonban a Spurst, igaz mindkétszer hazai pályán, San Antonióban pedig kikaptak az első találkozás alkalmával. Kevin martin nagyon élt, hamar beszórt 13 egységnyit, de társra csak Kyle Lowry-ban talált ezen a találkozón, Scola és a többiek igencsak elmaradtak a megszokott szinttől. A harmadik negyedben a két fantasztikus csereember, Danny Greeny és Gary Neal hozta közelebb a vendéglátókat, aztán a 25-öt szóró Duncan és a 24-nél megálló Parker befejezte, amit a társak elkezdtek, kulcsfontosságú sikert aratott a Spurs, mely ezzel kiegyenlítette a szezonbeli párharcot, ráadásul tovább javította amúgy sem gyenge hazai mérlegét.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 25, T. Parker 23, Neal 15


A Rockets legjobb dobói: Kev. Martin 29, Lowry, C. Lee 15-15




Utah Jazz – Los Angeles Clippers 105 – 107

A Clippers nem nyerni jár Sal Lake Citybe, az utóbbi 43(!) Utah államban lejátszott mérkőzésükből egy kivételével az összeset elvesztették, s idén is belefutottak már egy nagy zakóba a Jazz vendégeként. Ám nem hiába szedtek össze ilyen keretet Los Angeles kisebbik klubjánál erre a szezonra, a 34 pontos, 11 gólpasszt kiosztó Chris Paul és a hatalmas zsákolások mellett elképesztő szereléseket bemutató, 31-et szóró, 14 lepattanót lekapó Blake Griffin vállaikra vették a vendégeket és a hajrában hozott magabiztos játékkal legyűrték az otthon nagyon erős Corbin-legénységet. Rengeteg zsákolást és látványos kosarat ért el a Caron Butler nélkül felálló Clippers, nem véletlenül becézik 'Lob City'-nek a vendégeket, most valóban igaz volt, hogy egy-egy látványos akció demoralizálóan tud hatni az ellenfélre és képes lehet egy gárda ilyen elemeket bevetve is hatékonyan, precízen kosárlabdázni. A végjátékban nagyon fájhatott a hazaiaknak a sok kihagyott büntető (összesen 10), illetve a lepattanó párharc is sokat nyomott a latba, a Millsap - Jefferson páros vezette vendéglátók csúnyán alulmaradtak, egészen pontosan 50 - 35 arányban. 35 pontot ért el az utolsó 12 percben a Clippers, Blake Griffin egy 2+1-es akcióval döntötte el a derbi sorsát, nem volt már visszaút az érthetetlen taktikai hibákat bemutató Utah számára.

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 27, C. Miles 16, Favors, Millsap 14-14


A Clippers legjobb dobói: Paul 34, Griffin 31, Mo Williams 19




Orlando Magic–Washington Wizards 109–103

Hiába, hogy négyes vereségszéria után fogadta a Magic a fővárosiakat, senki sem gondolta volna, hogy igazi nehézségeket fog okozni Dwight Howardéknak az idegenben eddig egy győzelemmel szerénykedő Wizards két vállra fektetése. A Jameer Nelson nélkül felálló floridaiak sokkal jobban kezdtek, majd az egykori csapatnák 20 ponttal és 8 lepattanóval „beköszönő” Rashard Lewis és az élete legrosszabb dobóformájában lévő (12-ből 1 mezőny, 2 pont), ugyanakkor 10 gólpasszt kiosztó John Wall vezetésével gyorsan vissza is jött a Washington.

A negyedik negyednek mindössze egy egységnyi hazai fórral mehettek neki a felek, s az Orlando annak ellenére hozta a derbit, hogy a záró etapban 35 pontot szórt a Wizards, melyből Nick Young egyébként egymaga 20-at vállalt. A megoldás a Magic ekkor szerzett 40(!) egységében rejlik, miután megvolt a kétszámjegyű előnye a vendéglátóknak, még pár elképesztő hiba is belefért a hajrában. A meglepetés tehát elmaradt, a 23 pontos, 18 lepattanós dupla duplát felmutató Howardot nagy dicséret illeti, a szintén 23-ig jutó Anderson szerezte a mérkőzést lezáró triplát (összesen 9-ből 6 távolit értékesített), Jason Richardson távollétében pedig nagyon megy JJ Redicknek (21 pont).


A Magic legjobb dobói: D. Howard, R. Anderson 23-23, Redick 21

A Wizards legjobb dobói: N. Young 24, Lewis 20, Jo. Crawford 19




Minnesota Timberwolves–Indiana Pacers 99–109 

Rick Adelman csapata már többedszerre próbálja elérni idén az 50 százalékos mérleget, de valahogy mindig az utolsó szalmaszálon csúszik el a Minnesota. Így történt ez most is, pedig hazai pályán fogadhatták Ridnourék az egyébként Kelet élére robogó Pacerst, melyből George Hill hiányzott bokasérülés miatt. Jól kezdett a 21 pontos, 17 lepattanós dupla duplát hozó Kevin Love húzta Timberwolves, de Danny Granger időközben nagyon belejött és 36 pontos idénycsúcsával előbb segédkezett a fordításban (17 pont a harmadik negyedben, 29 a második félidőben), majd a sima végjátékkal záruló derbi megnyerésében is oroszlánrésze volt. A csapatmunka nélkül azonban egyedül nem ment volna sokra, de ott volt Collison is, aki idei legjobbját nyújtva, 20 ponttal és 9 gólpasszal nyerte a Ricky Rubio elleni párharcot, a spanyol újonc most a szokásosnál kevesebbet vállalt, nem igazán ment neki az agresszívan játszó Indiana ellen. Ami aggasztó viszont a hazaiaknál, az az aktuális draftmásodik Derrick Williams gyengélkedése, most 10 percet kapott csupán a bizonyításra a nagyon tehetséges újonc, de összesen 4 pontra futotta tőle, nem ma játszotta be magát az alaprotációba.

A Pacers legjobb dobói: Granger 36, D. Collison 20, Hibbert 15


A Timberwolves legjobbjai: Love 21, Ridnour 16, Pekovics 13




New Jersey Nets–Detroit Pistons 99–96

A Brook Lopez után immáron a MarShon Brooks, Anthony Morrow, Mehmet Okur, DeShawn Stevenson négyesfogatot is nélkülözni kényszerülő Nets a 26-ot szóró, 9 gólpasszt kiosztó Deron Williams vezetésével gyűrte le a detroitikat. Végig vezetett a New Jersey, de a végére kicsit elfáradt a hazai gárda, két esélye is volt a vendégeknek, hogy ki tudjanak egyenlíteni, de előbb Prince, majd Knight hibázott, így megúszta Avery Johnson legénysége az otthoni blamát, bár kérdés, hogy ennyi lényeges hiányzóval egyáltalán annak lehetett volna nevezni a vereséget vagy sem. Monroe és Prince is 21-ig jutott a túloldalon, de valamiért nincs meg az átütőerő a Pistonsban.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 26, Humphries 18, Farmar 15


A Pistons legjobb dobói: Monroe, Prince 21-21, Knight 15




New Orleans Hornets–Phoenix Suns 103–120

Steve Nash egészen extra estéje után gyönyörű diadalt aratott a Phoenix Suns. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a kanadai varázsló MVP formában pattogtatott ezen az estén, hiszen 30 ponttal és 10 gólpasszal vezette győzelemre az arizonaiakat idegenben, pedig az elején nagyon a 20 pontos, 12 gólpasszos Vasquez húzta Hornetsnek állt a zászló. A csereirányító viszont élete meccsén is eltörpült Nash mellett, aki megelőzte a Phoenix örök ranglistáján Kevin Johnsont és immáron ő a klub történelmének legtöbb gólpasszt kiosztó játékosa. Az átadásainak legfőbb célpontja ez alkalommal is Marcin Gortat volt, a „lengyel kalapács” 23 pontos, 11 lepattanós dupla duplát vállalt. A meccs hőse, azaz Nash egyébként majdnem hibátlan produkció után érte el fantasztikus statisztikáit, 16-ból 13 mezőnydobása jó volt, s csupán 1 labdát adott el.

A Hornets legjobb dobói: Vasquez 20, Jason Smith 16, Ariza 15


A Suns legjobb dobói: Nash 30, Gortat 23, Frye 16




Portland Trail Blazers–Charlotte Bobcats 112–68

Augustin és Maggette nélkül elképesztően nagy verésbe futott bele a Bobcats a Blazers otthonában. A 44 pontos különbség már a harmadik negyedben kialakult, a Crawford, Wallace, Aldridge trió nagyon elemében volt a hazaiaknál, de a portlandi csapatvédekezés kollektíven szétszedte a 36 perc után 48 ponton álló keleti kiscsapatot, melynél lassan teljesen kilátástalan lesz a helyzet. Kemba Walker a biztató produkciók után most borzasztóan szenvedett, 11-ből csupán egy mezőnydobása volt, 4 pontra és 3 gólpasszra futotta tőle ezen az estén. A 16-ot szóró Gerald Henderson volt az egyetlen igazi támadófegyver, 32,5 százalékkal dobott mezőnyből a Charlotte, 9-ből pedig összesen 1 alkalommal sikerült betalálniuk a triplavonalon túlról Paul Silas legényeinek, akik ezzel már zsinórban a 10. meccsüket vesztették el.

A Blazers legjobb dobói: Ja. Crawford 24, Ge. Wallace 23, Aldridge 22


A Bobcats legjobb dobói: Henderson 16, D. Brown 12, Mullens 10




Boston Celtics–Toronto Raptors 100–64

Bostonban mindig félnek a hasonló találkozótól, hiszen a Celtics hajlamos a lényegesen gyengébb aktuális rivális szintjén kosárlabdázni és csak kínok közepedte legyűrni a kiscsapatokat, ám ez most nem egy ilyen este volt. Az Andrea Bargnani és Linas Kleiza nélkül érkező kanadaiak a Rajon Rondo és Keyon Dooling sérülése miatt egyes poszton továbbra is igen tartalékos vendéglátók dolgát picit sem tudta megnehezíteni. A 17 pontos Pierce, illetve a cserepad végéről 11 ponttal beszálló JaJuan Johnson vezetésével a kezdeti és a záró perceket is nagyon megnyomta Doc Rivers legénysége, a csapatjátékról pedig mindent elmond, hogy a harmadik számú irányítóval a fedélzeten is 30(!) gólpasszt osztottak ki egymásnak a fehér mezes játékosok. A Torontónál csak a 10 pontos, 12 lepattanós dupla duplát felmutató Ed Davis sorolható a jók közé, illetve az egyre hasznosabban muzsikáló Aaron Gray (8 pont, 9 lepattanó) teljesítménye emelhető ki. A Celtics idén először áll pozitív győzelmi mutatóval.

A Celtics legjobb dobói: Pierce 17, Bass, R. Allen 12-12


A Raptors legjobb dobói: Bayless 14, Ed Davis 10, Gray, DeRozan 8-8




A nap hőse: Steve Nash, aki 30 pontos, 10 gólpasszos performanszával legjobb éveit idézte, ráadásul a New Orleans elleni győzelem alkalmával ő lett a Suns történelmének legtöbb asszisztot kiosztó játékosa.

A nap lúzere: A Miami Heat megint jó alapot adott a kritikusoknak, mivel a 17 pontos előnyről való elbukás, a nyitónegyedben való villogás és a végjátékban mutatott teljes összeomlás megint beszédtéma lesz egy ideig.

A játéknap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus