Éledezik és idei legjobb játékával nyert a Dallas

Szétszedték a Denvert Barnesék - egy ponttal verte a Portlandet a Clippers - sorozatban hetedszer nyert a Houston - győzött a Pacers.

Idei legjobb játékát nyújtva ütötte ki a Denvert a Dallas az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, így a sérülésektől sújtott csapat először nyert sorozatban két hazai meccset ebben a szezonban. A Clippers nagy csatában, egy ponttal nyomta le a Portlandet, az Indiana a hajrában kerekedett a Charlotte fölé, Goran Dragic-csal nem tudott mit kezdeni a Washington, a Toronto a Milwaukee-t is szétdobta, a Lakers pedig teljesen szétesett a Kings ellen.

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva elérhető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói ide kattintva megtekinthetőek!

Indiana Pacers – Charlotte Hornets 110-94

A végén felülkerekedett a Pacers. A futások meccsét vívták a felek, hol az egyik, hol a másik csapat produkált egy-egy jobb időszakot, de a harmadik negyed végén indított Pacers-rohamra már nem tudott válaszolni a Hornets. Az ekkor kiépített tíz pont körüli előnyét már megtartotta, sőt tovább növelte a hazai alakulat, amely végül 17 hárompontost rámolt be extra hatékonysággal – ez volt a fő különbség még úgy is, hogy Ellis nem játszott, Stuckey pedig a negyedik negyedben megsérült. Az Indiana végre 50% fölé emelkedett, csütörtök hajnalban Miamiba utaznak George-ék.

Nagyon gyengén dobott a Hornets. Meglepően sokáig partiban volt a vendégcsapat annak ellenére, hogy az első félidőben 30, összességében 33%-kal dolgozott mezőnyből – nem igazán működött a gépezet, de egy-egy rohammal és jó védekezéssel közel tudott maradni. A padról az ex-Pacer Hibbert, valamint a 14 pontig jutó Belinelli tolta meg az együttes szekerét, de a negyedik negyedben már nem volt meg az erő egy újabb rohamhoz – ugyan büntetőkkel kozmetikázták a dobóteljesítményt, ekkor már ez sem segített.

A Pacers legjobb dobói: George 22/9, Turner 22/12, Teague 16/9
A Hornets legjobb dobói: Belinelli 14/3, Batum 13/12, Williams 13/6

Toronto Raptors – Milwaukee Bucks 122-100

Golden State-szint. A támadóhatékonyságot tekintve utolérte a ligaelsőt a Toronto és ezen a meccsen is bizonyította a gárda, hogy miért: 50%-kal dobtak mezőnyből, 56%-kal tripláztak és a 26 gólpasszuk is jól néz ki. Már az első negyedben állva is hagyták a Milwaukee-t, majd a másodikban 26 (!) pontra nőtt a különbség, hogy a fordulás után visszakapaszkodjanak a vendégek – a záró etapot aztán ismét megnyomták Lowry-ék és végül fölényes győzelmet arattak. DeRozan 30 egysége (7/11 mezőnyből, 1/1 tripla, 15/15 büntető) mellett ki kell emelnünk a kispadot is, Ross 25 pontig jutott, de a Joseph-Patterson-Nogueira sor is remekül szállt be. A Raptors továbbra is minden keleti csapatot megvert eddig, kivéve a Clevelandet, így 17-7-től folytatja Philadelphiában.

Két ember kevés. Egy ilyen Toronto ellen hiába játszott jól Antetokounmpo (30 pont, 13/23 mezőnyből, 8 pattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Jabari Parker (27 pont, 11/17 mezőnyből), hiába szerzett 54 pontot a festékből a gárda, ez kevés volt ahhoz, hogy tartani tudják a lépést. A két mindenesen kívül csak Greg Monroe tudott hozzátenni a pontokat tekintve, az utóbbi meccsek jó formája után 4/24 triplát süllyesztettek el csapatszinten, nem tudtak rohanni és védekezésben is akadtak gondjaik. A harmadik negyedben ugyan ledolgozták közel harmincpontos hátrányukat és bejöttek tízen belülre, de ez csak egy pillanatig tartott – már 50% alatt vannak, most a Chicagót fogadják.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 30/3, Ross 25/12, Lowry 18/12
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 30, Parker 27/6, Monroe 11

Miami Heat – Washington Wizards 112-101

Dragic jelentette a különbséget. Az irányító már az első félidőben is remekül játszott és vezérletével előnyben is volt a Heat, ám gyorsan beütötte negyedik faultját és kihagyta szinte a teljes harmadik negyedet. Az egálról induló záró etapban aztán még feljebb kapcsolt, egymaga berámolt 13 pontot (végül 34-gyel zárt), folyamatosan megbontotta a Washington védekezését és győzelemre vezette csapatát – vele a pályán 26 pontot vert ellenfelére a Heat, nélküle viszont 15-tel kikapott. Mellette a dupla-duplázó Whiteside és a remekül visszatérő James Johnson is dicsérhető a hazaiaknál, akik 50% felett tüzeltek mezőnyből, simán nyerték a lepattanózást és jóval agresszívebben, pontosabban játszottak a Washingtonnál.

Vissza a mélybe. Az utóbbi meccseken úgy tűnt, hogy valami megmozdult a Wizardsnál és elindulhat felfelé a gárda, de most ismét a korábbi problémák jelentkeztek: támadásban teljesen a Wall-Beal kettősre épült a játék, gyengén, szellősen védekeztek, a kispad pedig csak létszámot jelentett, minőséget nem. Hiába jutott együtt 59 pontig a két hátvéd, ebben nagyjából ki is merült a támadójáték, csapatszinten 5/23 triplát tudtak elsüllyeszteni, hátul pedig képtelenek voltak lelassítani Dragic-ot – 9-14-es mérleggel fogadják a Charlotte-ot.

A Heat legjobb dobói: Dragic 34/6, Whiteside 17, J. Johnson 14
A Wizards legjobb dobói: Wall 30/3, Beal 29/6, Morris 10/3

Houston Rockets – Brooklyn Nets 122-118

Megvan a hetedik. Ahogy a Dallas ellen, úgy most is kicsit lazára vette a védekezést a Rockets, emiatt egyáltalán nem tudta leszakítani ellenfelét, hiába volt ismét parádés a támadójáték – a pontzáporos első félidőt követően tíz egységgel jártak előrébb a hazaiak. A Nets azonban a folytatásban is tapadt és az utolsó percben, 118-118-nál kiegyenlített – itt viszont jöttek Eric Gordon büntetői és egy jó védekezés, ez pedig elégnek bizonyult a sikerhez. Gordon (6/10 tripla) mellett természetesen James Harden emelhető ki, aki 36 ponttal, valamint 11 gólpasszal állt a Houston élére és vezérletével sorozatban hetedik sikerét könyvelte el a csapat – decemberben még nem szenvedett vereséget.

Jeremy Lin visszatért. November másodika óta először léphetett pályára az irányító, a kispadról beszállva húsz percet kapott, ez idő alatt tíz pontot (4/8 mezőnyből) és hét gólpasszt tett hozzá, rögtön komoly segítséget jelentett. Az 50% felett dobó és a festékből 68 pontot szerző Nets remekül büntette meg a Houston hibáit, ideértve a tizenöt kihagyott büntetőt is, de a legvégén egy eladott labda megpecsételte a sorsukat – közel álltak a bravúrhoz, de továbbra is csak egyetlen idegenbeli győzelem áll a nevük mellett.

A Rockets legjobb dobói: Harden 36/12, Gordon 24/18, Anderson 19/9
A Nets legjobb dobói: Lopez 26, Kilpatrick 17/6, Whitehead 13

Dallas Mavericks – Denver Nuggets 112-92

A szezon meccsét játszotta a Dallas. Egészen parádés kosárlabdát mutattak be a hazaiak, már az első negyedben megléptek a Denver elől, a nagyszünetben pedig huszonkét (!) pontos előnyben voltak – ebből később lett 28 is, ami idei legnagyobb előnyüknek számít. Az első félidőben 65, összességében 58%-kal dobtak mezőnyből és a szezon során először nyertek egymásután két hazai mérkőzést – mindezt továbbra is Barea, Nowitzki és Bogut nélkül. Erre a sikerre nagy szüksége volt már Carlisle együttesének, amely 6-18-as mérleggel utazik Detroitba.

Botrányos volt a Denver. Hatmeccses idegenbeli túráját zárta le a csapat és egészen vállalhatatlan estét produkáltak Gallinariék. Ugyan papíron nagy fölényben kellett volna lenniük a palánk alatt, már az első félidőben negyven pontot kaptak a festékből és bár összességében leszedtek húsz támadópattanót, Jokics pedig 27 egységet termelt, ebből semmit nem tudtak profitálni. A kezdőcsapat 80-37-re maradt alul a Dallas első sorával szemben, nem túl előjelekkel készülhetnek a Portland elleni derbire.

A Mavericks legjobb dobói: Matthews 25/15, Barnes 18, Williams 17/3
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 27, Mudiay 17/9, Murray 15/3

Los Angeles Clippers – Portland Trail Blazers 121-120

Parázs meccs volt. Fordulatos, izgalmas találkozót vívtak a felek, záporoztak a pontok - az első negyedben a Clippers, a másodikban a Blazers dominált, összességében szoros állással érkeztek meg a felek a hajrához. Itt Chris Paul (21 pont, 14 gólpassz), Blake Griffin (26 pont, 12 pattanó, 6 gólpassz) és JJ Redick révén egy hajszállal meg tudtak lógni a hazaiak, a feszült végjátékből pedig ők jöttek ki jobban - Paul és Redick bedobálta a büntetőket, kihasználták a Portland technikai faultjait is. Végül Turnert és Jordant is kiállították, korábban Paul és Plumlee is ütött be flagrant-faultot, de mindez nem zavarta meg Doc Rivers együttesét, az egypontos különbséget csak Lillard utolsó másodpercben elsüllyesztett triplája alakította ki.

Tovább süllyed a Blazers. Ugyan most nem játszott rosszul, mégsem tudott nyerni a Portland, így már sorozatban negyedik vereségét szenvedte el - két meccsel vannak 50% alatt McCollumék és hajnalban rögtön fogadják az OKC-t. A Clippers viszont úgy fest, hogy stabilizálni tudta magát, a Blazerst idén már harmadszor verte meg annak ellenére, hogy 32 pontot kapott leindításból és 52-38-ra alulmaradt a festékből - nagyon értékes sikert arattak Paulék.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 26, Paul 21/9, Redick 19/3
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 25/6, Lillard 24/12, Plumlee 18

Sacramento Kings – Los Angeles Lakers 116-92

A harmadik negyedben leblokkolt a Lakers. Az első félidőben jól játszottak a vendégek, különösen a 34-18-ra megnyert második negyedben, így masszív előnyből mehettek szünetre. A fordulás után azonban történt valami: a harmadik játékrészt egy 8-38-as (!) etappal kezdték, az egészen érthetetlen események után pedig már nem maradt esélyük a felzárkózásra. Luke Walton ezt már nem a kispadról nézte végig, ugyanis az első negyedben két technikaival kiállították, ettől függetlenül elképesztő összeomlást produkáltak az arany-lilák és sorozatban hetedik vereségüket szenvedték el…

Balhés meccs volt. Walton kiállítása mellett is voltak akciók a mérkőzésen, a vendégektől az irányítást átvevő Brian Shaw, Julius Randle, D’Angelo Russell és Lou Williams, míg a hazaiaknál „természetesen” DeMarcus Cousins kapott technikait. A feszült hangulatot végül a Kings fordította a javára az említett harmadik negyeddel, Cousins 31 pontos, 16 pattanós (5 gólpassz, 3 blokk, 2 szerzett, 8 eladott labda) dupla-duplát gyártott, rossz hír viszont számukra, hogy négy perc játék után kidőlt Ben McLemore, a többiek támogatták le a pályáról.

A Kings legjobb dobói: Cousins 31/6, Collison 20/12, Temple 16/6
A Lakers legjobb dobói: Russell 17/9, Deng 16/6, Clarkson 15/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus