Fantasztikus fordítások éjjele az NBA-ben

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 10 mérkőzést rendeztek meg, s talán nem is a végeredmények meglepőek sehol sem, hanem az, hogy mennyi csapat tudott jelentősebb hátrányból fordítani és nyerni. Az Atlantának 19-es fór sem volt elég a Boston ellen, az Orlando hiába irányította a meccset, a New York rutinosabb volt a végjátékban, a New Orleans pedig a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet Dallasban. Születtek kiemelkedő egyéni teljesítmények is, ezek közül előre kívánkozik Carmelo Anthony 40 pontja, illetve Rajon Rondo újabb tripla duplája. Nézzük, hogy alakultak az egyes találkozók!

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Atlanta Hawks - Boston Celtics 81 - 89

A Hawks a félidőben már 21 pontnál tartó Lou Williams vezetésével átrohant a Celticsen és volt már 19 pontos fórban is, de jött Paul Pierce, aki a harmadik etapban egymaga 18-at szórt, s főszereplésével produkált egy 33 - 9-es 12 percet a vendég gárda, ahonnan nem is volt már visszaút a hazaiak számára. Rajon Rondo 14 ponttal, 11 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla duplázott, Pierce pedig 26 egységgel és 9 lepattanóval zárt. Még így is negatív mutatóval áll a Rivers-legénység, az Atlanta viszont tartja a helyét az élbolyban.

A Hawks legjobb dobói: L. Williams 28, J. Teague 17, Josh Smith 12

A Celtics legjobb dobói: Pierce 26, Garnett, Rondo 14-14

 

Orlando Magic - New York Knicks 106 - 114

A Magic sokáig győztesnek látszott ezen az estén, ám a negyedik negyedet 33 - 17-re nyerte a Knicks, melynek legjobbja ma is a 40-et szóró Anthony volt, de érdemes mellette kiemelni a 15 pontos, 8 lepattanós, 7 gólpasszt kiosztó veteránt, Jason Kiddet is. A másik oldalon a két kisember, Nelson és Afllalo feleltek a pontokért, de hiába szórtak ketten együtt 58-at, illetve szedett megint 18 lepattanót Nikola Vucsevics, teljesen elfogyott a végjátékra a Vaughn-legénység.

A Magic legjobb dobói: Afflalo, Nelson 29-29, Nicholson, Vucsevics 11-11

A Knicks legjobb dobói: Anthony 40, JR Smith 18, Kidd 15

 

Indiana Pacers - Milwaukee Bucks 95 - 80

George Hill 14 ponttal és 8 lepattanóval tért vissza, Roy Hibbert pedig hónapok óta nem látott kiemelkedő produkciót nyújtott (20 pont, 15 lepattanó, 5 blokk), ennek megfelelően a Pacersnek nem is okozott gondot a csoportrivális Bucks két vállra fektetése hazai környezetben. A vendégeknél csak a 21 pontos Ellis, illetve a 12 pontos, 12 lepattanós dupla dupláját 4 blokkal kiegészítő Larry Sanders volt említhető a jobbak közt, nem volt ma meg az átütőerő a Milwaukee-ban, mely visszaesett 50 százalékra ezzel az újabb vereséggel.

A Pacers legjobb dobói: Hibbert 20, Ge. Hill 14, Stephenson, Da. West 10-10

A Bucks legjobb dobói: Ellis 21, Jennings, Sanders 12-12

 

Brooklyn Nets - Sacramento Kings 113 - 93

Évek óta nem tudott idegenbeli győzelmi sorozatot összehozni a Kings, ám most éppen egy kétmeccses sikerszériát épített otthonától távol Keith Smart együttese, de Brooklyn bevétele már nagy feladatnak bizonyult De Marcus Cousinsék számára. A Sacramento centerére ezúttal sem lehetett panasz, 28 pontot és 11 lepattanót tett a közösbe, de a Nets csapatként lejátszotta a pályáról a vendégeket, hatan jutottak el legalább 14 egységig a brooklyniak közül, amihez hasonlót azért nem mindennap látni.

A Nets legjobb dobói: B. Lopez 18, Joe Johnson, Deron Williams, M. Brooks, Blatche 15-15

A Kings legjobb dobói: Cousins 28, J. Thompson 15, A. Brooks, Salmons 13-13

 

Cleveland Cavaliers - Houston Rockets 104 - 112

A Houstont szépen lassan muszáj lesz komolyan vennie a ligának, illetve a riválisoknak, pláne, hogy a texasi gárda hátvédpárosa az NBA legjobbjai közé ér hamarosan. James Harden 29 pontot és 7 labdaszerzést szállított, Jeremy Lin pedig 20 ponttal és 5 gólpasszal zárt, igen szépen megtanult az utóbbi hetekben egymás mellett is produktívan játszani a két nyáron szerzett kisember. Ugyan dobott 30 pontot Kyrie Irving, de 8 labdaeladásba kergették bele őt a houstoniak. Tristan Thompson kezd úgy játszani, mint egy 1/4-es választott, Anderson Varejao távollétében uralta a palánk alatti területet és egy 14 pontos, 16 lepattanós dupla duplát hozott össze, de ez is kevés volt ma a hazaiaknak.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 30, Gee 18, T. Thompson 14

A Rockets legjobb dobói: Harden 29, Lin 20, Patterson 15

 

Minnesota Timberwolves - Portland Trail Blazers 97 - 102

Ha most nem fogja elveszteni a hitét a Minnesota, akkor sohasem. nem elég, hogy Ricky Rubióra nem számíthat Rick Adelman vezetőedző, mivel nincs rendben a spanyol ifjonc háta, Kevin Love újra eltörte a kezét, s jó időre kidőlt a sorból. Ezen felül tudjuk jól, hogy Brandon Roy-ra és Chase Budingerre még jó ideig nem számíthat a Timberwolves, de ma még Nikola Pekovics is lesérült, miután szállított egy 21 pontos, 15 lepattanós dupla duplát... A 26 egységig jutó Nicolas Batum és az ugyaneddig jutó Wesley Matthews nem foglalkoztak a körülményekkel, hanem újabb idegenbeli győzelemhez juttatták a most már stabilan pozitív tartományban lévő Portlandet, bár a végén maradt izgulni való a vendégek teljes támadásbeli leállása miatt.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 21, Derrick Williams 18, Kirilenko, Ridnour 15-15

A Blazers legjobb dobói: Batum, Matthews 26-26, Lillard 20

 

Dallas Mavericks - New Orleans Hornets 96 - 99 - hosszabbítás után

Itt a teljes mélypont a Dallas számára, hiszen ma már Dirk Nowitzki kezdőként kapott szerepet, dobott is 20 pontot, továbbá mindenki Rick Carlisle mester rendelkezésére állt az alaprotációból, mégis sikerült hazai pályán előnyből elbuknia a Mavericksnek a New Orleans ellen. A vendégeknél Eric Gordon lett a hős, aki a ráadásban fontos triplát értékesített, majd egálnál beverte faulttal együtt az utolsó dobást, amivel nyert a Hornets. A rendes játékidő végén egyébként Nowitzki keze megremegett az egyik büntetőnél, de akkor ezt még nem tudta kihasználni a Williams-legénység, ám végül így is a Hornets örülhetett.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 20, Carter 17, Mayo 14

A Hornets legjobb dobói: Vasquez 25, R. Anderson 16, E. Gordon 14

 

San Antonio Spurs - Philadelphia 76ers 109 - 86

A Spurs javított New York-i veresége után, a Philadelphia pedig vesztesen fejezte be nyugati túráját, melynek végén már 5 győzelemmel áll 50 százalék alatt Doug Collins együttese, mely még mindig nem tudja, mikor számíthat legnagyobb ászára, a jelenleg sérült Andrew Bynumra. A 20 pontos Parker mellett a kezdőként 12 pontot és 10 lepattanót szerző Splitter volt extra a hazaiaknál, egyébként jött a szokásos kollektív csapatteljesítmény, izgalmak pedig nem maradtak a végjátékra.

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 20, Ginobili 19, Duncan 16

A 76ers legjobb dobói: Hawes 22, Turner 12, T. Young, Richardson, Holiday 11-11

 

Denver Nuggets - Utah Jazz 110 - 91

A szomszédvárak csatáját a vártnál is könnyebben nyerte meg a Nuggets, bár ha azt nézzük, hogy a denveriek eddig csupán kétszer kaptak ki saját csarnokukban, a Jazz pedig legendásan gyengén szerepel idegenben, akkor annyira nem is meglepetés a végeredmény. A hazaiaknál Gallinari 26-ot dobott, Faried pedig 15 pontos, 10 lepattanós dupla duplával zárt, de rajtuk kívül a 18-at szóró Iguodala is a vezérek közt említhető.

A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 26, Iguodala 18, Faried 15

A Jazz legjobb dobói: Millsap 15, Hayward 14, Ma. Williams 13

 

Los Angeles Clippers - Golden State Warriors 115 - 89

A 27 pontos, 9 gólpasszos Chris Paul fémjelezte Clippers alaposan visszavágott a Warriorsnak a pár nappal korábbi, oaklandi verésért. Hiába indult rangadónak a derbi, kiütés lett belőle, Mark Jackson csapatának ászai egyszerűen képtelenek voltak ma átlagon felülit hozni, Steph Curry és David Lee is megálltak fejenként 10 pontnál. A Los Angeles-ieknél Jamal Crawford távollétében Eric Bledoe volt a pad pontfelelőse, 17 ponttal jelentkezett az ifjonc játékmester, míg Blake Griffin 20 ponttal a csapat második legeredményesebbje lett a már említett Paul után. 11 meccse veretlen a Staples Centerben a Del Negro-legénység.

A Clippers legjobb dobói: Paul 27, Griffin 20, Bledsoe 17

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 14, H. Barnes 11, D. Lee, Curry 10-10

 

A nap hőse: Carmelo Anthony, aki 40 pontot szórt és hátrányból vezette győzelemre a New Yorkot Orlandóban.

A nap lúzere: Az Atlanta Hawks, mely saját közönsége előtt bukott el 19 pontos előnyről a Bostonnal szemben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus