Fordulat: győzött San Antonióban és egyenlített az OKC!

Nagyot fordult a világ az első meccshez képest a Spurs-Thunder párharcban - Keleten elsőre győzött a Cavs a Hawks ellen

LaMarcus Aldridge 41 pontos estéje nem ért győzelmet a Spurs számára az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, jó védekezéssel és kulcsfontosságú játékokat bemutatva a Thunder húzta be a találkozót, ezzel elvette a pályaelőnyt és kiegyenlítette a párharcot. Keleten az Atlanta komoly hátrányt dolgozott le Clevelandben, de az utolsó percekben LeBron Jamesék akarata érvényesült, így a Cavs megnyerte a széria első meccsét.

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva elérhető!

Cleveland Cavaliers – Atlanta Hawks 104-93

Clutch játékok kellettek a Cavs-sikerhez. Az első félidő a hazaiakról szólt, akik a hosszabb pihenő után frissen, koncentráltan és gyorsan játszottak, ennek köszönhetően hamar előnybe is kerültek – sőt, később volt 18 pont is a különbség a csapatok között. A fordulás után azonban ez fokozatosan eltűnt, sőt, a negyedik negyedben már az Atlanta vezetett, amikor LeBron James vezérletével ismét váltott a Cleveland és újra átvette az irányítást. A kiscsatár végül 25 ponttal, 7 lepattanóval, 9 gólpasszal és öt labdaszerzéssel zárt, mellette Kyrie Irving (21 pont, 8 gólpassz) is agresszív volt, Tristan Thompson pedig hét támadópattanót tett hozzá – ugyan Kevin Love-nak nem ment (és meg is sérült a válla), összességében jó mérkőzést játszott a Cavs.

A hajrára fogyott el a Hawks. A gyenge kezdés után a második félidőben összekapta magát az Atlanta és a playoff-karriercsúcsot hintő Dennis Schröder (28 perc alatt 27 pont, 6 gólpassz) vezérletével ledolgozták komoly hátrányukat, sőt, a vezetést is átvették a negyedik negyedben. Az utolsó négy percben azonban lefagyott a gépezet, ez idő alatt csupán két kosarat szereztek Millsapék, ezt pedig nem bírta el a gárda – a túloldalon több nagy játékot is bemutatott a Cavs, ami eldöntötte a meccset.

A Cavaliers legjobb dobói: James 25/6, Irving 21/9, Love 17/9
A Hawks legjobb dobói: Schröder 27/15, Millsap 17, Bazemore 16/9

A párharc állása: 1-0 a Cavaliers javára.

San Antonio Spurs – Oklahoma City Thunder 97-98

Drámai hajrá. Az már az első percekben látszott, hogy nem az első meccs forgatókönyve szerint alakul ez a találkozó, mert az OKC sokkal koncentráltabb védekezést és tudatosabb támadójátékot mutatott be – ennek köszönhetően már a nyitó játékrészt nyolc ponttal nyerte. A folytatásban összekapta magát a Spurs, de szinte végig a Thunder vezetett és óriási izgalmak közepette meg is tartotta előnyét. 13,5 másodperccel a vége előtt Waiters oldalbedobásból eladta a labdát, a San Antonio azonban nem tudott élni a lehetőséggel: Mills triplája a gyűrűt sem érte el, Aldridge nem tudta megfogni a labdát és mire Leonard tehetett volna bármit, lejárt az idő. Az első meccs 32 pontos veresége után ellopta a Spurs pályaelőnyét az OKC és kiegyenlítette a párharcot.

Aldridge egyedül kevés volt. Két nappal ezelőtt is szenzációs volt a San Antonio erőcsatára, most azonban még ezt is túlszárnyalva 41 pontig jutott brutális (15/21 mezőnyből, 10/10 büntető) hatékonysággal – 13 egységet termelt a negyedik negyedben és kulcsfontosságú büntetőket értékesített. Ez azonban most kevésnek bizonyult, a többiek dobásait teljesen elvette a Thunder, Leonard is csak szenvedett (7/18 mezőnyből), a túloldalon ellenben 57 pontig jutott a Durant-Westbrook páros. Most az OKC akarata érvényesült, a palánk alatt is jobbak voltak Kanterék, így önbizalommal telve utazhatnak haza.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 41/3, Leonard 14, Ginobili 11/3
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 29/3, Durant 28/3, Ibaka 12/6, Adams 12, Kanter 12

A párharc állása: 1-1.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus