Gödörben: otthon kapott ki a Boston és a San Antonio is

Sorozatban harmadszor kapott ki Bostonban a Celtics - megtört a Spurs hazai szériája - utolsó másodperces kosárral győzött a Nets.

Nem múlik a Celtics és a Spurs gyengébb formája sem az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, Kyrie Irvingék az Orlandótól, Tony Parkerék az Indianától kaptak ki hazai pályán, a San Antonio ezzel vissza is csúszott egy helyet a tabellán. Győzött viszont, még hozzá húsz ponttal a Lakers, a Brooklyn pedig egy utolsó másodperces kosárral múlta felül a tovább süllyedő Detroitot - nézzük, hogy mi történt a legutóbbi játéknapon!

Visszajátszás c. videós rovatunk ezen a linken megtekinthető!

Boston Celtics - Orlando Magic 95-103

A harmadik negyedben döntött a Magic. Az első félidőben is nagyon pontosan, koncentráltan játszottak a vendégek, sokáig vezettek is, de a fordulás után robbantottak igazán: 60%-kal dobtak a harmadik negyedben, miközben összesen négy mezőnykosáron tartották a Bostont, a 32-12-re megnyert játékrész után pedig nem volt miről beszélni. Frank Vogel alakulata végig kiegyensúlyozottan és agresszíven játszott, fegyelmezetten védekezett, ráadásul különösebb egyéni extra nélkül, jó csapatjátékkal aratott bravúrgyőzelmet - az utóbbi húsz meccsből ez mindössze a harmadik sikere volt a társaságnak, de az elmúlt három találkozó alapján úgy tűnik, hogy valami megmozdult az Orlandónál. 

Baj van Bostonban. A szezon során először kapott ki zsinórban háromszor a Celtics, ráadásul mindhárom hazai pályán született és mind közül ez a mostani a legkevésbé elfogadható - már visszatért és parádézott Kyrie Irving, míg az ellenfél a liga egyik leggyengébb csapatának számított. Brad Stevens szerint sem elöl, sem hátul nem tudnak stabilak maradni az utóbbi időben, nagyon sok könnyű kosarat engedtek a Magicnek, míg támadásban egyedül Irving klasszisa (40 pont, 14/23 mezőnyből, 5/7 tripla) jelentett pontokat, egyébként nem működött a játék. A kispadról összesen érkező nyolc pont sokat elárul, valami elromlott Bostonban, most pedig idegenben, a Lakers otthonában kell ezen változtatniuk.

A Celtics legjobb dobói: Irving 40/15, Brown 17/3, Morris 12
A Magic legjobb dobói: Payton 22, Fournier 19/9, Gordon 11

Los Angeles Lakers - New York Knicks 127-107

Villogott a Lakers-kispad. Luke Walton nem volt rest fent hagyni a pályán a remeklő cserejátékosokat, a kezdőötösből hárman még a húsz percet sem érték el és Ingram is csak 24-et játszott, Julius Randle mellett Jordan Clarkson és az újonc Alex Caruso alkotta legtovább a hátvédpárt, de 32 percet játszott csereként Larry Nance is. Persze kellett is a mélység, mert a Lakers az agresszív védekezés mellett igyekezett minél gyorsabb támadásokat vezetni, szétfutni a fáradtabb New Yorkot, ez pedig sikeres elképzelésnek bizonyult: végig ők jártak előrébb valamennyivel, de a negyedik negyedben léptek meg igazán, ott rohantak át ellenfelükön. Clarkson (29 pont, 10 gólpassz) és Randle (27 pont, 12 lepattanó, 5 gólpassz) is alaposan megszórta magát a végére, összességében 56%-os mezőnymutatóval, 31 gólpasszal és csak hat eladott labdával zártak a hazaiak, ezzel a sikerrel pedig az utóbbi nyolc meccsükből már a hatodikat húzták be.

A jó dobóforma nem volt elég. A Knicks is nagyon pontosan célzott, 54,3%-kal tüzeltek mezőnyből a vendégek és 48%-kal emeltek be 12 triplát, de egyszerűen nem tudták tartani a Lakers tempóját - az első félidőben még a LAL sem védekezett igazán jól, de a folytatásban egyre inkább nyílt az olló. A 17 eladott labda (főleg a hazaiak 6-jával szemben) nem mutat jól, a gyorsindításból kapott pontok aránya 22-7 lett a Los Angeles javára és a festékből is 60-42-re kapott ki a New York, az idegenbeli túra negyedik állomásán már nem volt meg a kellő erő ahhoz, hogy bírják ezt az iramot Porzingisék.

A Lakers legjobb dobói: Clarkson 29/3, Randle 27, Kuzma 15/6
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 17/6, Hardaway 17/15, Beasley 17/3

Detroit Pistons - Brooklyn Nets 100-101

Dinwiddie győztes kosarat szerzett. Fordulatos meccs volt, az első negyedet tíz ponttal nyerte a Brooklyn, feljött a Detroit, megint ellépett kicsit a Nets, hogy aztán a záró etap ismét a Pistonsé legyen. Az utolsó szűk egy percben LeVert két büntetőt is kihagyott, majd alig négy másodperccel a vége előtt érkezett Andre Drummond és egy közelivel megfordította a találkozót, előnyhöz juttatta a hazaiakat. A Netsnek azonban volt még válasza, Spencer Dinwiddie kapta az oldalbedobást, megpróbált betörni és bár Ish Smith jól védekezett rajta, végül 0,9 másodperccel az órán bevágta a győzelmet jelentő tempót - az egyébként is kiválóan játszó (22 pont, 9/13 mezőnyből, 4/6 tripla) hátvéd ezzel volt csapatát süllyesztette el és lökte még mélyebbre a gödörben. Dinwiddie mellett egyébként érdemes kiemelni a sokoldalúan játszó (21 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz) Hollis-Jeffersont is, D'Angelo Russell újabb 14 játékperccel került közelebb az ideális állapotához, a gárda pedig 2-0-val kezdte ötmeccses idegenbeli túráját.

Hol van a kiút? Ez a győzelem talán változtathatott volna a Detroit helyzetén, de így zsinórban ötödször is kikaptak Drummondék, utoljára január 10-én nyertek, éppen a Brooklynnal szemben - ráadásul ebből az öt vereségből három otthon érkezett és már a playoff-helyekről is kiszorultak. "Nincs meccsünk szerda estig, szóval most van időm átgondolni a dolgokat. Az biztos, hogy nem játszunk keményen és kiegyensúlyozottan" - nyilatkozta az összecsapást követően Stan Van Gundy vezetőedző. Ez ezúttal is így történt, voltak jó időszakaik, de összességében egyáltalán nem voltak meggyőzőek, bár az utolsó játékért Van Gundy vállalta a felelősséget: szerinte nem Smitht kellett volna Dinwiddie-re tennie, mert jóval alacsonyabb, a Nets hátvédje ezért tudta őt átdobni.

A Pistons legjobb dobói: Harris 20/3, Johnson 18/3, Kennard 13/9 
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 22/12, Hollis-Jefferson 21/6, Carroll 16/6

San Antonio Spurs - Indiana Pacers 86-94

Már otthon sem. Idegenben rendszeresen botladozik a San Antonio, de hazai pályán eddig szinte megállíthatatlan volt, most viszont november 10-e és 14 meccs után ismét vereséget szenvedett a társaság otthon. Ennek fő oka a teljesen lenullázott támadójáték volt, Ginobili, Leonard és Gay ugyan nem játszhatott, de ez még nem magyarázat arra, hogy a többiek miért nem találtak megoldást a Pacers védekezésére, LaMarcus Aldridge nagyon elveszett és egyetlen igazán jó teljesítmény sem akadt náluk - a két középső negyedben tíz pont feletti hátrányt szedtek össze és nem volt meg bennük a kellő tűz a fordításhoz. Érdekesség, hogy Tony Parker ezúttal a kispadról szállt be és Dejounte Murray volt a kezdő irányító, de ez a változtatás nem sült el igazán jól, hiszen a csapatjáték nem működött és Murray is megállt nyolc pontnál. Az erőtlen és pontatlan játékot ráadásul húsz eladott labdával is súlyosbította a társaság, így idei harmadik hazai veresége után (az elmúlt hat meccsből négyet elveszítve), ismét csak nyugati negyedikként fogadja a Clevelandet.

Élt a lehetőséggel a Pacers. Két vereség után, fáradtan és rossz formában érkezett meg erre a meccsre az Indiana, de ahogy "megérezte a vérszagot" Nate McMillan legénysége, rögtön harapni kezdett: végül 14 labdát csentek el a vendégek, 94,1%-kal büntetőztek és kőkeményen megbüntették a Spurs hibáit. Most sem támadtak jól, ahogy az előző két találkozón sem, de az Oladipo-Collison páros fegyelmezettebben és jóval pontosabban játszott, így végül nagy bravúrt könyvelhetett el a gárda - a kisebb hullámvölgy ellenére 3-2-vel zárták a nyugati túrájukat, amivel mindenképpen elégedettek lehetnek.

A Spurs legjobb dobói: Gasol 14, Parker 12/3, Forbes 12/6
A Pacers legjobb dobói: Oladipo 19/3, Collison 15/3, Young 14

A tabella ezen a linken megtekinthető!

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus