Gyenge játékkal nyitott a Warriors, bemutatkozott Ball

Nagyon rosszul dobott a címvédő, ki is kapott a Denvertől - a magas posztokon villogó Minnesota felülmúlta Lonzo Ball Lakersét. 

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva megtekinthető!

Golden State Warriors - Denver Nuggets 102-108

Nagyon tompa volt a Warriors. Elsőre elég pontatlanul kosárlabdázott a címvédő még a kezdő ötössel is, a Curry-Durant-Thompson trió összesen 1/14 triplával, valamint öt gólpasszal zárt és más sem tudott igazán fellépni - Steve Kerrnél végül 18 (úgy, hogy Omri Casspi hiányzott) játékos lépett pályára, igaz, a kezdők közül csak Pachulia nem kapott legalább 22 percet. Az egészen pocsék dobóforma (4/33 tripla csapatszinten) miatt azonban végül lemaradtak a győzelemről, az első negyed második felében hátrányba kerültek és onnantól már csak egy-egy ponttal tudták átvenni a vezetést, a harmadik játékrész végétől pedig már kézben tartotta a meccset a Nuggets. Összességében helyenként olajozottan működött a GSW játéka (58 pont a festékből, 19 leindításból), voltak szép jeleneteik Durantéknek, de tipikus előszezon-formát láthattunk a bajnoktól. 

Frissebb, pontosabb Nuggets. Kategóriákkal jobb dobóformájának köszönheti a Denver ezt a győzelmet, több kiemelkedő teljesítmény is akadt a gárdában ezen a téren. Az új igazolás Paul Millsap (22 pont, 7/11 mezőnyből, 4/6 tripla, 11 lepattanó) és a padról beszálló Emmanuel Mudiay (19 pont, 6/10 mezőnyből, 3/4 tripla, 6 gólpassz) mellett a 3/3 triplával jelentkező Murrayt is érdemes kiemelni, a Denver pedig kevésbé a "mindenkit küldjünk pályára, akinek adtunk mezt" elvet követte - tíz játékos játszott legalább 18 percet, hárman még pályára léptek, igaz, Nelson, Faried és Arthur ezúttal hiányzott. A végén egyébként 101-96-nál úgy tűnt, hogy még talán fordíthat a Warriors, de fent volt a pályán Mudiay, aki egy gólpasszal és egy triplával megtolta csapata szekerét, ez pedig végleg eldöntötte a győztes kiltét. 

A Warriors legjobb dobói: Curry 11/3, Durant 10, Thompson 10
A Nuggets legjobb dobói: Millsap 22/12, Mudiay 19/9, Jokics 12/3

Los Angeles Lakers - Minnesota Timberwolves 99-108

Ball volt a középpontban. Nagy várakozás előzte meg Lonzo Ball bemutatkozását a Lakersnél és a fiatal összességében pozitív teljesítményt nyújtott - végül pályán töltött 36 percet, abszolút ő irányította a csapatot. A dobással ugyan szenvedett (2/9 mezőnyből, 1/5 tripla), de a passzaiból most is látszott, hogy van benne potenciál, kiosztott nyolc gólpasszt és kiválóan mozgatta a Lakerst annak ellenére, hogy szemlátomást egyelőre nem nagyon foglalkoztak a támadójátékkal - nem sok szervezett, tudatos dolgot lehetett náluk megfigyelni. Érdemes azért hozzátenni, hogy Ball (5 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz, 2 labadaszerzés) mellett Tyler Ennis (12 perc, 8 gólpassz) is szépen szolgálta ki a társakat, a padról beszálló Kyle Kuzma nem nagyon hibázott dobást (19 pont, 9/12), illetve Randle és Clarkson is hozzátette a magáét - hiába, a második negyed vége és a harmadik negyed eleje nem sikerült, ott húszpontos hátrányba került a LAL, innen pedig nem volt visszaút.

Alakul a Minnesota. Elsősorban magas posztokon villogott most a Timberwolves, a két kezdő, Towns és Gibson együtt 33 ponttal, 15 lepattanóval és három blokkal jelentkezett, ráadásul 5/5 triplát is bevert ez a duó - őket egészítette ki a padról 14 pontos, 12 lepattanós dupla-duplát szállító Dieng. A periméteren már kevésbé volt egyértelmű a helyzet, Jeff Teague ugyan jól használta a magasokat, de nem ment neki a dobás (5/13 mezőnyből, 9 gólpassz), Jimmy Butler csak 12 percet játszott, Andrew Wiggisnek nem ment a játék, bár a padról 22 pontot szórt Shabazz Muhammad - látszott, hogy van bennük potenciál, de egyelőre nem erre a sorra koncentráltak. Összességében magabiztos győzelmet aratott a gárda, a második negyed hajrájától kezdve végig Gibsonék diktáltak. 

A Lakers legjobb dobói: Kuzma 19/3, Randle 15, Clarkson 14/3
A Timberwolves legjobb dobói: Muhammad 22, Gibson 18/6, Towns 15/9

fotó: mercurynews.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus