Győzelem vagy halál a Cleveland számára

Ha nem nyernek LeBron Jamesék, gyakorlatilag vége a döntőnek, a sikerhez azonban sok dologban kell javulniuk.

Cleveland Cavaliers - Golden State Warriors 03:00 (Sport 1 - ÉLŐ)

A második mérkőzés után jelentősen csökkentek a Cleveland győzelmi esélyei, hiszen egyrészt az ő szempontjukból 0-2-re áll a párharc és továbbra is pályahátrányban vannak, másrészt a mutatott játékuk egészen borzasztó volt az előző összecsapáson. Tyronn Lue-t leszámítva mindenki más valami változást várt, de a tréner semmit nem lépett, és ha most sem változtat a felfogáson, a játékon, akkor nagyon csúnya vége lehet számukra ennek a finálénak. A hazai pályában természetesen bízhatnak, itt alighanem jobban fognak dobni, zárójelben az is megjegyezhető, hogy talán az 50-50-es helyzeteket inkább a javukra fogják ítélni a játékvezetők - ez azonban önmagában kevés lesz.

Védekezésben sokkal koncentráltabb és felkészültebb játékot kell játszaniuk, elöl többet kell járnia a labdának, agresszívebbnek, pontosabbnak kell lenniük - gyakorlatilag nincs olyan eleme a játéknak, amiben ne kellene nagyot javulniuk. Titkos fegyvert nem igazán találhat Lue, talán egyedül Mozgovot lehet bedobni, de a Warriors alacsony szerkezete eddig valóban death lineup, Draymond Green pedig lubickol - amíg az ő életét nem tudják megkeseríteni, sok esélyük nem lesz Jameséknek. Kérdés, hogy mekkora tűz van a hazaiakban, akiknek most nem lehet kérdés, hogy nyerniük kell, hiszen ha a Warriors itt is győzni tud, lezártnak tekinthetjük a nagydöntőt.

A párharc állása: 2-0 a Warriors javára.

A mérkőzéshez élőképes streamet ide kattintva találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus