Hajnalban az egyenlítésért küzd a Warriors és a Hawks

A kiesés szélére kerülhet az alapszakasz legjobb nyugati és keleti csapata is Memphisben, illetve Washingtonban.

 

Washington Wizards – Atlanta Hawks 01:00

Rendkívül érdekes párharcot vívnak a felek, és ismét az életéért küzd a keleti első kiemelt – ahogy a második mérkőzésen, úgy most is végzetes lenne Korverék számára, ha nem tudnák megnyerni a találkozót. A helyzetük mindenesetre nem egyszerű, ugyan csak Paul Pierce palánkos buzzerével nyerte meg végül a harmadik összecsapást a Washington, a találkozó nagy részében lejátszotta Budenholzer csapatát – a Hawks passzjátéka és kinti dobásai halálra voltak ítélve, ellenben Porterék John Wall nélkül is remekül alakították ki a jó dobóhelyzeteiket. Az irányító ma sem fog pályára lépni, és annak ellenére, hogy Sessions nyilvánvalóan nem tudja egy az egyben pótolni, egyelőre úgy fest, hogy kellő minőséget tud kölcsönözni irányító poszton ahhoz, hogy nyerjen a gárda. Legutóbb Nené is magára talált, és a betegséggel küzdő Millsap mellett (és főleg Antic mellett) sorra szerezte a kosarakat – kulcskérdés lesz, hogy az Atlanta mennyire tud ezen a poszton előrelépni. A Korver-Carroll páros dobóformája egyre aggasztóbb a vendégek számára, Teague teljesen súlytalan, Millsap pedig nem 100%-os – ha ma ezeken a problémákon valahogy nem tud túllendülni a keleti alapszakasz-győztes, könnyen a kiesés szélére sodródhat.

A párharc állása: 2-1 a Wizards javára.

Memphis Grizzlies – Golden State Warriors 03:30

A Golden State problémái nem csökkentek a harmadik mérkőzésen, bár Klay Thompson összekapta magát, a gárda játéka semmit sem javult – képtelenek voltak normális periméter-játékot produkálni, a palánk alatt ugyanakkor a Gasol-Randolph páros felemésztette őket. A megoldással nem lehet tovább késlekedni Steve Kerr szempontjából, ha a mai találkozót is meg tudja nyerni a Grizzlies, a parádés alapszakaszt futó gárda karnyújtásnyira kerül attól, hogy még a főcsoport-döntőbe se kerüljön be – ehhez viszont radikális változások kellenek. Arra nem nagyon lehet számítani, hogy majd a Grizzlies gyengébben fog játszani, persze Conley-ék kifoghatnak egy igazán rossz napot, de ők szinte évek óta ugyanezt és ugyanígy játsszák – stabilan hozzák a formájukat. Elsősorban az MVP-vé koronázott Curry-nek kell előlépnie és csapata élére állni, a legutóbbi találkozón sok hősiesnek szánt dobást vállalt és hibázott el, most nem szabad ezeket a hibákat elkövetnie – úgy kell agresszíven játszania, hogy közben hatékonyan dolgozik Conley-val a nyakában. Szintén marginális kérdés lesz a centerposzt, legutóbb sokszor középjátékos nélkül volt a pályán a GSW, de Gasollal szemben ezt nem lehet sokáig tartani, főleg úgy, hogy közben a periméteren sem jönnek az üres hármasok – ugyanakkor Speights ma nem tud majd pályára lépni, ennyivel vékonyabbak lesznek itt a vendégek.

A párharc állása: 2-1 a Grizzlies javára.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus