Hajnalban eldől: Warriors vagy Thunder?

Jön a mindent eldöntő hetedik meccs - hazai pálya és lélektani fölény a GSW-nél - ki lesz frissebb és erősebb fejben? - a Sport2 élőben közvetít magyar kommentárral.

Golden State Warriors - Oklahoma City Thunder 03:00 (TV: Sport 2 - ÉLŐ)

Megtorpant az OKC és nem tudta lezárni a párharcot 3-1 után, így a momentum átkerült a Warriors oldalára - a címvédő hazai pályán játszhatja a hetedik, mindent eldöntő mérkőzést. A lélektani és pályaelőny tehát Curry-éket segíti, de ez a Thunder nyert már ebben a csarnokban, és ha vissza tud találni ahhoz a játékhoz, ami elöl-hátul megoldhatatlan problémák elé állította a GSW-t, akkor most is megteheti ezt.

Túl sok taktikai elemet nincs értelme boncolgatni, mindkét csapat igazodott a másikhoz, nagy újdonságot ilyenkor már nem lehet előhúzni, és ahogy minden hetedik meccsnél, úgy most is az fog számítani, hogy ki akarja majd jobban a sikert. Természetesen az is döntő lesz, hogy ki tud higgadtabban gondolkodni és jobban dönteni, főleg a végjátékokban, mert az OKC-nek ezzel komoly gondjai voltak legutóbb, és ha a Westbrook-Durant páros nem javul fel, illetve nem változtat az erőlködő egy-egyezésen, akkor nagyon nehéz dolguk lesz. Dőljünk hátra és élvezzük...

A párharc állása: 3-3.

A mérkőzéshez élőképes streamet ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus