Hibbert, mint hős

Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban a legutóbbi játéknapon csupán öt mérkőzést rendeztek, de ezek közül kettő is vaskos meglepetéssel zárult, hiszen a 33 pontos Kobe Bryant vezette Los Angeles Lakers és a Dwyane Wade nélkül, de egy remeklő LeBron James – Chris Bosh párossal felálló Miami Heat is hazai környezetben kapitulált. Az utóbbi derbiről A Nap Meccse rovatban olvashattok részletesebben, most pedig következzen a további négy derbi összefoglalója!



Los Angeles Lakers – Indiana Pacers 96 – 98

Óriási hullámvasutazást mutattak be a felek az első három játékrészben, majd a negyedik etapban fantasztikusan kiélezett harc következett, ahol a Lakers hibái döntöttek, Kobe Bryant hagyta ki azt a nagyon távoli triplakísérletet, amivel még egyenlíthetett volna a Los Angeles-i gárda, de nem, így megszületett a nap kisebbik meglepetése. A jelenlegi Pacers remek, de ha az első negyedben orrtörést szenvedő Roy Hibbert nem folytatta volna a játékot, vajmi kevés sansza maradt volna a vendégeknek kétszámjegyű hátránynál az első félidő derekán. Ám a szépen fejlődő óriás maradt, ha már a Staples Centerben tett látogatást, akkor egy 18 pontos, 8 lepattanós performansszal le is tette a névjegyét az impozáns sportkomplexumban, no meg az Andrew Bynum elleni párharcot is hozta.

Kobe Bryant megint rengeteg labdát használt el, 30 mezőnykísérletéből 33 pontot tudott összehozni, ami dicséretes, de a Bynum – Gasol párosnak így összesen csak 24 lehetőség maradt, ami önmagában nem is kevés, ám az arányt tekintve nem egészséges. Harmadik vereségét szenvedte el ezen a pályán a Lakers, igaz statisztikailag csak a második hazai bukása volt ez Mike Brown fiainak, s az idénynyitó óta csupán az első, hiszen egy házirangadót úgy vesztett el az aranysárga-lila mezes alakulat, hogy hivatalosan a Clippers volt a pályaválasztó.  Továbbra is nagyon hiányzik Steve Blake, a csereirányító, aki nélkül a második sor igen gyengén teljesít.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 33, A. Bynum 16, Barnes 14

A Pacers legjobb dobói: Hibbert 18, Granger 16, Da. West 15




Washington Wizards – Boston Celtics 94 – 100

Bármilyen mérkőzés, amit a mostani Celtics Rajon Rondo nélkül nyer meg, az komoly fegyverténynek számít, most ráadásul Ray Allen is megsérült az első félidőben, a Wilcox, Dooling duó pedig már napok óta hiányzik. A sok nehezítő körülmény mellett viszont Paul Pierce messze-messze legjobb játékát nyújtotta ebben a szezonban, 34 pontja és 10 gólpassza is idénycsúcs, ráadásul 8 lepattanót is leszedett, egyedül igyekezett pótolni a két kieső kezdőhátvédet. A 27 pontig, 10 lepattanóig és 7 gólpasszig jutó John Wall vezette fővárosiak már 15 pontos hátrányban voltak a harmadik etap derekán, de a záró periódus harmadik percében már hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Végül döntött a nagyobb rutin és a magasabb kosárlabda intelligencia, háromból harmadszor is legyűrte idén a Celtics a washingtoniakat.

A Wizards legjobb dobói: Wall 27, N. Young 19, McGee 13

A Celtics legjobbjai: Pierce 34, Garnett 17, Pietrus 14


Los Angeles Clippers – Toronto Raptors 103 – 91

Az első negyedben majdnemhogy eldöntötte a találkozót a még mindig Chris Paul nélkül, de már Caron Butlerrel felálló Clippers. DeAndre Jordan hatalmasat játszott a nyitó etapban, csak ebben a periódusban 10 pont és 9 lepattanó került a neve mellé, a vendégek pedig több személyi hibát (12) követtek el az első játékrészben, mint ahány pontot dobtak (11)... Billups visszamehetett a jól megszokott egyes posztra ezen az estén is, ha már nem ment neki a dobás, akkor kiosztott 14 gólpasszt. A padról érkező Mo Williams továbbra is óriási dobóformában van, 26-ot szórt, messze a találkozó legeredményesebbje volt, de a meccs embere inkább DeAndre Jordan volt, aki 16 pontos, 16 lepattanós dupla duplával jelentkezett. A másik oldalon még mindig nm volt Andrea Bargnani és Jerryd Bayless, de Linas Kleiza végre mutatott életjeleket, 16-ot szórt a majd egy évet rehabilitációval töltő, majd két hete elég gyenge játékkal visszatérő litván bedobó, de így sem tudta elkerülni zsinórban nyolcadik zakóját a Toronto.

A Clippers legjobb dobói: Mo Williams 26, Griffin 18, D. Jordan 16

A Raptors legjobb dobói: Barbosa 19, Kleiza 16, DeRozan 15




New Jersey Nets – Charlotte Bobcats 97 – 87

Hiába, hogy az utóbbi időben rendre elverte a Bobcats a New Jerseyt, a hazaiaknak ez azzal együtt kötelező győzelem volt, hogy az egész szezonban csupán csak egyszer diadalmaskodtak eddig Deron Williamsék saját pályájukon. A klasszis irányító a második negyedben vezényelt le egy elszakadási kísérletet, amivel egy olyan 10 pont körüli fórt tudott kialakítani a Nets, amit nagyjából a negyedik negyed elejéig meg is tartott, majd a végjátékban kezdett még reménytelenebb lenni a helyzet a DJ Augustint 8 perc játék után elvesztő Charlotte számára. A találkozón egy érdekes újonc-párharcot is láthattunk, MarShon Brooks 20 pontot szórt Kemba Walker 16 egységével szemben, mindkét ifjonc saját csapata legjobbja volt ezen az estén.

A vendégeknek a kezdők óriási betlije miatt nem volt semmi esélye a győzelemre, a Brook Lopez személyében egy fontos embert még mindig nélkülöző hazaiaknál pedig a 19 pontos, 9 lepattanós, 10 gólpasszos Deeron Williams és a már szintén említett Brooks mellett Anthony Morrow is elért 19 pontot, nagyon szép fejlődésen megy keresztül a Net az idényeleji teljesen kilátástalan játék után.

A Nets legjobb dobói: M Broks 20, Deron Williams, Morrow 19-19

A Bobcats legjobb dobói: K. Walker 16, Henderson 15, Biyombo, D. Brown 11-11




A nap hőse: Roy Hibbert orrtörés után is a pályán maradt, 18 pontos, 8 lepattanós estével ajándékozta meg a Pacers szurkolóit, no meg győzelemre vezette az Indianát a Los Angeles Lakers otthonában.

A nap lúzere: JaVale McGee – A Washington nagyon tehetséges és végtelenül jó adottságokkal bíró nagyembere ezen az estén saját brillírozásával volt elfoglalva, nem egyszer kapott úgy kosarat a Wizards, hogy a center önmaga szép jeleneteit ünnepelte...

A játéknap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus