Houstonba látogat a Cavs, Denverbe az OKC

LeBron Jameséknek és Russell Westbrookéknak is bizonyítaniuk kell - folytatná a sikerszériát a Philly és a Pelicans is. 

 

Washington Wizards - Los Angeles Lakers 01:00

A Lakers back-to-backet játszik, ami rányomhatja a bélyegét a vendégek teljesítményére, pedig egészen jól néznek ki az elmúlt időszakban, tegnap többé-kevésbé a ligaelső Bostont is meg tudták szorítani. A Wizardsnál komolyabbak a gondok, a előző négy meccsükből hármat is elveszítettek, védekezésben borzalmasak, nincs tartásuk, ezen most már mindenképpen változtatniuk kell, főleg otthon - papíron kötelező lenne nekik a fáradt Lakers elleni győzelem. Ráadásul revansot kellene venniük azért, mert idén egyszer már kikaptak Balléktól, akkor támadásban fagytak le leginkább, majd a végén jött Caldwell-Pope és megverte őket - akkor John Wallnak nem ment a játék, neki mindenképpen javulnia kell.

Toronto Raptors - New Orleans Pelicans 01:30

Az utóbbi meccseken összeszedte magát a Pelicans és meg is nyert sorozatban hármat, két magasemberüket még senki nem fogta meg idén és a csapatvédekezésük is kezd összeállni - kérdés, hogy ez mire lesz elég Torontóban. A hazaiak nincsenek kirobbanó formában, a palánk alatt pedig kérdésesebb a játékuk, sem Valanciunas, sem Ibaka nem kápráztat el eddig senkit, de Kyle Lowry sem brillírozik a periméteren. Nagy szükségük lesz a kinti dobásokra, ha körbe tudják járatni a lassab Pelicans-védelem ellen a labdát és bedobálják a triplákat, akkor kontrollálhatják a meccset, ha viszont a New Orleans tudja diktálni a tempót (ehhez főleg az eladott labdáikat kellene limitálni), akkor a Davis-Cousins kettős megnyerheti a találkozót. 

Houston Rockets - Cleveland Cavaliers 02:00 (ÉLŐ - Sport1)

Érdekes meccs lesz, a Cleveland a szezon eddigi legnagyobb negatív meglepetése, botrányos, amit bemutatnak, bár legutóbb lenyomták a Milwaukee-t, de kérdés, hogy építhetnek-e erre - legalább támadásban összekapták magukat, de védekezésben továbbra is szörnyűek voltak. Ez pedig nem túl jó jel akkor, ha egy csapat Houstonba látogat, ahol manapság 20 kapott triplával kell számolnia egy gyengébben védekező együttesnek: James Harden vezetésével robognak a texasiak, az előző három meccsükből kétszer 119, egyszer pedig 137 pontot dobtak, Szakáll 38,7 pontot átlagolt, csapatszinten pedig 42%-kal tripláztak. Ha nem javulnak kategóriákat Jamesék, akkor nem lesz esélyük, persze a Rocketsnél is láttunk már nagyon komoly téglagyártást, de mostanában elkapták a fonalat - a Cavs jelenlegi ligautolsó védekezését még Chris Paul nélkül is szét fogják szedni, ha nem lesz gyökeres változás a vendégeknél. 

Sacramento Kings - Philadelphia 76ers 04:00

Ez is érdekes meccs lehet, a Sacramento legutóbb megviccelte a Thundert és jelezte, hogy minden meccset azért nem fog feladni, kérdés, hogy ma mit mutatnak a fiatalok. Az viszont egyszerűbb, hogy mire számíthatunk a Sixerstől, hiszen a gárda zsinórban ötöt nyert, Ben Simmons oktat, a támadójáték kiválóan működik, ráadásul most egy kipihent Joel Embiid is ott lesz a pályán, aki legutóbb kiülte a Jazz elleni sikert. Kérdés, hogy a Kings képes-e valami hasonló védekezést bemutatni, mint az OKC ellen, képes-e úgy lebontani Simmonsék játékát, mint ahogy azt tette Westbrookékkal, mert támadópotenciálban több kategória a különbség most is, túldobni nem fogják tudni a vendégeket. 

Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder 04:30

El is érkeztünk a Thunderhez, akiken most már egyre nagyobb a nyomás, hogy nyerjenek és játsszanak jól, de ezúttal is nehéz dolguk lesz, hiszen a Denver éppen felfelé ível. Érdekesség, hogy tavaly éppen a Nuggets ellen írt történelmet Russell Westbrook és dobta hatalmas győztes tripláját, amivel aztán el is ütötte Jokicsékat a playofftól, majd az előszezonban éppen a centeren ütött egy indokolatlan flagrant faultot az MVP, van miért visszavágniuk a hazaiaknak. Az OKC egyelőre 0-5-re (!) áll a nyugati csapatok ellen, idegenben 2-4-re, a frusztráció pedig egyre csak nő, miközben a játékuk nem hogy javulna, inkább romlik - a Portland erre a játékvezetőket vették elő, a Kings ellen pedig egészen botrányos produkciót mutattak be. A Nuggets viszont az előző négy meccséből csak a GSW ellenit vesztette el, ami bocsánatos bűn, magas posztokon érdekes lehet, hogy mihez kezd Anthony és Adams Millsappel és Jokiccsal, illetve hogy a hátul azért mérsékelten hatékony hazaiak hogyan tervezik lelassítani Westbrookot. Meg persze most már lehet, hogy az is, hogy a gondok nyomán mikor kerül elő a hero-ball a Thunder vezérétől...

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus