III. John Lucas bosszúja a Király ellen

12 meccs volt ma, a Lakers két nap alatt a második hősies győzelmét gyűjtötte be, Chicagóban pedig szuperrangadót játszottak, ahol a Bulls Derrick Rose nélkül is elverte a (majdnem) teljes csapattal felálló Miamit. Dwight Howard vereséggel búcsúzott (vagy mégsem?) - ezen felül is bőven akadtak érdekességek, nézzük is, hogy mit érdemes tudnunk a legutóbbi játéknapról!

Chicago Bulls–Miami Heat 106–102

A tavalyi Főcsoport-döntő (újabb) visszavágóján sérülése miatt nem lehetett ott az egyik főszereplő, Derrick Rose, de a Bulls így is végig vezetve győzte le első számú riválisát, a Heatet! John Lucas, akit a szezon korábbi szakaszában gyakorlatilag átugrott(!) LeBron James, ma elégtételt vett és 24 pontjával a hazaiak legjobbja volt, a második félidőben gyakorlatilag az őrületbe kergette Jamest és társait a nem egész 180 centis hátvéd. Hiába dobott együtt összesen 71(!) pontot Wade és James, a floridaiak egy újabb kudarcot könyvelhettek el a chicagói túra után, ami lassan akkor is intő jel lehet számukra, ha tudjuk: semmi sem veszélyezteti a második helyüket a Keleti Főcsoportban. A Luol Denget is újra bevető Bulls pedig kezd elszakadni és egyre magabiztosabban vezeti a konferenciát.

 

A Bulls legjobb dobói: Lucas 24, Noah 14, Korver, R. Brewer 12-12

A Heat legjobb dobói: Wade 36, L. James 35, Bosh 12

 

San Antonio Spurs–Orlando Magic 122–111

Nem a védekezésen volt a hangsúly San Antonióban, ahol már az első negyed 36 – 35-ös részeredményt hozott. A 31 pontos, 12 gólpasszos Tony Parker és a 21 pontja mellé 13 lepattanót is begyűjtő Duncan ez alkalommal is igen jó vezérei voltak a texasiaknak, így hiába Howard dupla duplája (22 pont, 12 lepattanó) és Nelson újabb ihletett estéje (25 pont, 7 gólpassz), a Magic nem volt közel a bravúrhoz, ha Howard távozik ma este a floridai klubtól (ami érdekes módon már nem annyira valószínű), akkor azt vereséggel tenné.

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 31, Duncan 21, Ginobili 14

A Magic legjobb dobói: Nelson 25, D. Howard 22, R. Anderson 19

 

Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 111–94

A találkozó egyetlen örömteli pillanata az lehetett a vendég Sixersnek, amikor a hosszú ideje sérüléssel bajlódó Spencer Hawes meccsszerelésben futott ki a parkettre, egyébként pedig esélye sem volt Doug Collins tanítványainak Indianában. A padról beálló George Hill egykori önmagát idézve jutott el 17 pontig, Danny Granger 20-at szórt, a kiegészítőemberek pedig szorgos hangya módjára igyekeztek minél többet hozzátenni a két kulcsember teljesítményéhez, ami végül egy, a vártnál sokkal simább Pacers győzelmet eredményezett.

A Pacers legjobb dobói: Granger 20, Da. West 18, Ge. Hill 17

A 76ers legjobb dobói: Turner 21, Holiday 17, Brand 16

 

New Orleans Hornets–Los Angeles Lakers 101–107 – hosszabbítás után

Nem fiatal csapat a Lakers, de két nap alatt két hosszabbításba torkolló ütközetet megnyerni idegenben, az majdnem hogy páratlan teljesítmény, pláne, ha hozzávesszük, hogy tegnap Memphisben kétszeres ráadásra volt szükség, hogy döntsenek a felek. A 33-ig jutó Bryant fémjelezte Los Angeles-iek ráadásul 17(!) pontos hátrányból kapaszkodtak vissza, a liga jelenlegi legjobb dobója majd 20 másodperccel a rendes játékidő vége előtt tripladobás közben harcolt ki egy faultot (amint az újonc Gustavo Ayon követett el igen fegyelmezetlen módon) és mínusz 3-nál értékesített is mindet, így lett egál. Mivel már nem esett több pont (pedig Kobe nagyon közel volt egy elképesztő tripla értékesítéséhez...), következhetett a ráadás! Ott már nem adott esélyt a 25 pontos, 18 lepattanós Bynum a palánk közelében, a Lakers pedig újabb heroikus diadalt aratott!

A Hornets legjobb dobói: Jack 30, Kaman 21, Vasquez 15

A Lakers legjobb dobói: Bryant 33, A. Bynum 25, P. Gasol 18

 

 

Golden State Warriors–Boston Celtics 103–105

A 26 pontos idényrekordot dobó Klay Thompson egyelőre nagyon élvezi az extra lehetőséget, amit Monta Ellis távozásával kapott a kezdőként, most az ő főszereplésével kezdett jobban a Warriors, de az egyre motiváltabban és elszántabban játszó Boston eszén nem lehetett túljárni ezen az estén. A végjátékban ugyan leadta előnyét a keleti gárda, ráadásul éppen egy ex-Celtic, Nate Robinson (20 pont 11 gólpassz) egyenlített, ám a rutinos vendégek tisztára játszották a 24-et szóró Garnettet, aki bedobta döntő duplát 5 szekundummal a vége előtt. Mivel Robinson triplája nem esett be, így folytatja remek sorozatát a Celtics, mely az all-star szünet óta végre nevéhez és lehetőségeihez mérten eredményes.

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 26, D. Lee 22, Robinson 20

A Celtics legjobb dobói: Garnett 24, Bass 22, Pietrus, Pierce 15-15

 

Los Angeles Clippers–Atlanta Hawks 96–82

A Clippers is újra nyert, nagyon kellett a Los Angeles-i alakulatnak a siker, ami viszonylag magabiztos játék után született meg a Hawks ellen. Érdekesség, hogy a 12 pontig és 10 lepattanóig jutó Blake Griffin büntetődobó betlije folytatódik, ritkán látható két homályt(!) is dobott a vonalról egymás után, ilyet legutóbb Ben Wallace-tól láthattunk majd egy évtizeddel ezelőtt az All-Star Gálán... A 25-öt szóró Mo Williams volt a nyerőember, most nem kellett Paultól sem az extra (13 pont, 9 gólpassz).

A Clippers legjobb dobói: Mo Williams 25, Bledsoe 14, C. Butler, Paul 13-13

A Hawks legjobb dobói: Joe Johnson 19, Josh Smith 18, Pachulia 12

 

Phoenix Suns–Utah Jazz 120–111

Könnyed kis mérkőzést játszottak a felek Phoenixben, pedig mindkét alakulatnak van még esélye a playoffba jutni egy jó idényzárással, ráadásul a Suns erősen feljövőben van, a Jazz pedig letudta a nehezebb szériáit. A hazaiak kezdőötöse hihetetlenül ponterősen kosarazott, ami nem csoda, ha megnézzük, hogy összesen 16 gólpasszt kaptak a társak Steve Nashtől. Channing Frye 26 ponttal, 9 lepattanóval és 4 blokkal Dwight Howard-i magasságokban járt statisztikailag, extraként 5 triplát is értékesített, centerpárja, Gortat pedig 25 egységnyit termelt, továbbá a jó formában lévő Dudley is eljutott 21-ig.

A Suns legjobb dobói: Frye 26, Gortat 25, Dudley 21

A Jazz legjobb dobói: Millsap, Al Jefferson 18-18, Favors 14

 

Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 115–105

Nagy a harc a keleti 8. pozícióért és ez a két gárda esélyes arra, hogy az alapszakasz végén oda is érjen az utolsó, még rájátszást érő pozícióba. A nemrég cserélő Bucks még nem vethette be új szerzeményeit, Monta Ellist és Ekpe Udoh-t (no meg a sérülten érkező Kwame Brown-t sem), de így is 115 pontot szórva fektette két vállra a 28-at szóró Irving húzta clevelandieket. Drew Gooden karrierje második tripla dupláját érte el (15 pont, 10 lepattanó, 13 gólpassz), Ilyasova kipontozódásáig 22-öt dobott, Dunleavy pedig a kispadról segített be 21-gyel.

A Bucks legjobb dobói: Ilyasova 22, Dunleavy 21, Delfino, Jennings 17-17

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 28, Gee 19, D. Gibson 18

 

Sacramento Kings–Detroit Pistons 112–124

124 pontot kapott hazai pályán a Kings, ráadásul mindezt egy keleti kiscsapat, a Pistons ellen sikerült véghezvinni. Erre nem mentség Tyreke Evans szerencsétlen bokasérülése sem, és a Thompson (21 pont, 15 lepattanó) – Thomas (21 pont) duó fantasztikus játéka sem szépíti meg a tényt. Rodney Stuckey 19 pontot szórt közte 4 triplával csak a harmadik negyedben, összesen 35-ig jutott, de mellette Tayshaun Prince 28 egysége sem hétköznapi esemény, de a fiatal Monroe 32 pontos, 11 lepattanód dupla duplája is egészen kiemelkedő. Mellettük Brandon Knight is kitett magáért, 10 pontja mellett 11 asszisztot osztott ki. A detroitiakon nyoma sem volt a tankolási szándéknak.

A Kings legjobb dobói: T. Evans 23, J. Thompson, I. Thomas 21-21

A Pistons legjobb dobói: Stuckey 35, Monroe 32, Prince 28

 

New Jersey Nets–Toronto Raptors 98–84

A továbbra is Deron Williams és Brook Lopez nélkül felálló Nets simán verte hazai pályán a Calderont nélkülöző Raptorst. A szezoncsúcsát beállító Gerlad Green (26 pont) nagy igazolás volt a D-League-ből, de a 16 pontja mellett 21 lepattanót begyűjtő Kris Humphries is óriásit játszott a hazaiaknál. A vendégeknél csak a 16 egysége mellett 10 gólpasszt kiosztó Jerryd Bayless dicsérhető igazán, elképesztően hullámzóan teljesít a Toronto.

A Nets legjobb dobói: G. Green 26, Humphries 16, Morrow 15

A Raptors legjobb dobói: Bayless, Jam. Johnson 16-16, DeRozan 12


 

Houston Rockets–Charlotte Bobcats 107–87

Simán nyert, de lehet, hogy nagy árat fizetett a Rockets. Egy nappal korábban a nyugati listavezető Thunder felett diadalmaskodott idegenben a Houston, most pedig a ligautolsó Charlotte ellen tudtak nyerni Kevin McHale fiai, akik kettes poszton lehetnek bajban, hiszen Kevin Martin már be sem öltözhetett, Courtney Lee pedig lesérült a második félidőben. Kyle Lowry kiesése óta Goran Dragic viszont remekel, most 14 pontra és 10 gólpasszra tellett tőle, Scola 23-ig jutott, Dalembert pedig 12 ponttal és 10 lepattanóval uralta a palánk alatti területet.

A Rockets legjobb dobói: Scola 23, Dragic, J. Hill 14-14

A Bobcats legjobb dobói: D. Brown 15, Maggette, Mullens, Henderson, R. Williams 10-10

 

A nap hőse: John Lucas, aki elégtételt vett LeBron Jamesen a legutóbbi megaláztatás után. Az akkor átugrott kisember 24 pontot szórva helyettesítette a sérült Rose-t és győzelemre vezette a Bullst a Heat ellen.

A nap lúzere: Gustavo Ayon, aki egy teljesen „ártalmatlan” triplakísérlet közben faultolta Kobe Bryantet, így elmaradt a Hornets-csoda, hiszen a Lakers sztárja beverte mindhárom büntetőjét, a hosszabbításban pedig már uralta a játékot a Los Angeles-i alakulat.

A nap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus