Isaiah Thomas karriercsúcsával szépített a Boston

Thomas 42-t szórt, megtette az első lépést a Celtics - Leonard parádézott, ismét nyert a Spurs - megküzdött a 3-0-ért a Cleveland

A Boston irányítója 42 pontos estét produkált, csapata pedig látványos, de szoros összecsapáson múlta felül az Atlantát az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában – ezzel 2-1-re szépített a párharcban. A Clevelandnek sem volt könnyű dolga, de Kyrie Irving vezérletével végül hozta a győzelmet Detroitban, míg a Spurs Kawhi Leonard szenzációs teljesítményével verte meg a Memphist – mindkét széria 3-0-ra áll. Íme a részletek!

Visszajátszás: az év flopja Marcus Smarté

Detroit Pistons – Cleveland Cavaliers 91-101

Ez is szoros, de ez is a Cavsé. Ahogy az első két találkozón, úgy itt is sokáig partiban volt a Detroit, de végül ezúttal is vereséget szenvedett. A harmadik negyed hajrájában Kyrie Irving vezérletével meglépett a Cleveland, majd a záró etap elején tíz pont körüli előnyt épített ki – innen azonban még visszatáncoltak a hazaiak és 90-92-ig zárkóztak fel. Az utolsó percek viszont ismét a Cavsről szóltak, védekezésben nagyon koncentráltak voltak, a 26 pontig jutó Irving elsüllyesztett egy újabb óriási triplát, ez pedig döntőnek bizonyult – az állás 3-0, innen nehéz elképzelni, hogy ne jusson tovább simán az első kiemelt.

Nem tudott váltani a Pistons. Ahogy eddig is, az utolsó negyedre elfáradt, elfogyott a Pistons, ez pedig nem fér bele egy Cleveland-szintű csapattal szemben. Próbáltak fizikálisak lenni Drummondék (LeBron Jamest jó párszor „padlóra küldte” a center), Stan Van Gundy szerint azonban nem voltak elég kemények sem védekezésben, sem lepattanózásban. Hiába fogták meg Jamest (8/24 mezőnyből), Irving és Love így is hozta magát, míg a hazaiaknál ezúttal is hiányzott egy igazi vezér – 0-3-ról nem valószínű, hogy lesz számukra visszaút.

A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 18/9, Drummond 17, Morris 16
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 26/9, Love 20/3, James 20/3

A párharc állása: 3-0 a Cavaliers javára.

Boston Celtics – Atlanta Hawks 111-103

Így tervezte a Boston. Brad Stevens a kezdőcsapatba tette Evan Turnert és Jonas Jerebkót is, mindketten nagyon hasznosan is játszottak, de a vezér ezen az estén Isaiah Thomas volt. Az irányító már az első negyedben beszórt 16 pontot és a folytatásban sem vett vissza, végül meg sem állt 42 egységig (karriercsúcs) – ezzel illusztris társaságba került a Celtics playoff-történetében. Az ő vezérletével már húszpontos előnyben is voltak a hazaiak és bár a Hawks a negyedik negyed közepére ezt eltüntette, a hajrá ismét a Bostoné volt: nagy védekezésekkel és fontos kosarakkal léptek meg újra és végül szépíteni tudtak a párharcban.

Elöl-hátul gondban volt az Atlanta. Védekezésben képtelenek voltak lassítani Thomast, aki kintről-bentről büntetett, de Turner és Smart is ficánkolt – támadásban pedig eléggé a periméterre koncentrálódott a játékuk. Al Horford és Paul Millsap kevés dobást vállalhatott, nem igazán jutott el hozzájuk a labda, nem voltak meg a helyzeteik, így hiába játszottak jól a hátvédek, nem volt meg a megszokott ritmus, nem ültek a tripláik (9/36). Ez az utolsó percekben a győzelembe került, de még így is Teague-ék állnak jobban a párharcot tekintve.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 42/15, Turner 17/3, Johnson 15
A Hawks legjobb dobói: Teague 23, Bazemore 20/6, Schröder 20

A párharc állása: 2-1 a Hawks javára.

Memphis Grizzlies – San Antonio Spurs 87-96

Kawhi Leonard extrája kellett a Spurs-sikerhez. Bő három negyeden keresztül fej-fej mellett haladtak a felek, ám a záró etapban fokozatosan elhúztak a vendégek és végül megnyerték a harmadik találkozót is, ezzel gyakorlatilag eldöntötték a párharcot. Ebben oroszlánrészt vállalt Kawhi Leonard, az Év Védője négy labdaszerzése és öt blokkja mellett 32 pontig jutott, közte 6/9 triplával – parádés teljesítményére nem jött válasz a hazaiak részéről. Gregg Popovich szerint nem ízlett nekik a Memphis stílusa, de végül megoldották a feladatot és kiizzadták a győzelmet.

Ennyi volt a maximum? Védekezésben rendkívül agresszíven és nagy akarattal játszottak a hazaiak, nem kímélték a Spurs-játékosokat – ennek köszönhetően végig szorosan alakult a találkozó. A negyedik negyedre aztán kissé elfáradtak a rövid rotáció miatt és Leonard egy-két dobással el is döntötte a derbit – kérdés, hogy tud-e még feljebb kapcsolni a Grizzlies a negyedik meccsen, vagy ez volt a legtöbb, amit elvárhattunk tőlük.

A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 20, Barnes 17/3, Carter 11/3
A Spurs legjobb dobói: Leonard 32/18, Aldridge 16, Green 11/9, Ginobili 11/9

A párharc állása: 3-0 a Spurs javára.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus