Ízekre szedte a Warriorst az Oklahoma City!

133 pontot dobott a címvédőnek a Durant-Westbrook páros által húzott OKC és lemosta a pályáról Steph Curry-éket. 

Két szupersztárja vezérletével szenzációs játékot produkált a Thunder az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjének harmadik meccsén és valósággal megsemmisítette a címvédő Golden State-et - ezzel 2-1-re vezet a párharcban.

Oklahoma City Thunder - Golden State Warriors 133-105

Brutális kiütés. Hihetetlen fölényben játszott ezen az estén az OKC, minden úgy alakult, ahogy Billy Donovan szerette volna. Kevin Durant (33 pont, 10/15 mezőnyből) és Russell Westbrook (30 pont, 10/19 mezőnyből, 12 gólpassz) is a legszebb arcát mutatta, mindketten azt csináltak a GSW védekezésével, amit akartak - a leosztásaikból Ibaka és Waiters mellett még Roberson is hatékony (3/5 tripla) volt, hibátlanul működött a gépezet. Ezen felül most érződött Adamsék fizikai fölénye a palánk alatt (52-38 a lepattanózás) és a Warriorsnak folyamatosan erőlködnie kellett - három negyed alatt 117 (!) pontig jutott a Thunder, a különbség pedig átlépte a negyven egységet. Félelmetes...

Hatalmas pofon. Az első két meccs képe alapján ugyan elveszítette pályaelőnyét a Warriors, de játékban ők tűntek masszívabbnak, jól működött a védekezésük, elöl pedig tudtak emelni a tempón - ebből ezúttal semmi nem látszott. Hátul teljesen tehetetlenek voltak az OKC sztárjaival szemben, támadásban pedig nem tudtak tártani a lépést: Green nagyon rossz napot fogott ki, Curry és Thompson dobásai sem ültek, a Thunder védelme pedig mindenki más elől elvette a jó lehetőségeket. Most már komoly bajba kerülhet a Warriors és kötelező hoznia a negyedik találkozót ebben a csarnokban - ehhez viszont jó pár dologban nagyot kell javulnia a címvédőnek.

A Thunder legjobb dobói: Durant 33/3, Westbrook 30/3, Ibaka 14/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 24/9, Thompson 18/6, Iguodala 9/6

A párharc állása: 2-1 a Thunder javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus