James Harden extrája is sok volt a Clevelandnek

Harden tripla-duplájával a Houston is felülmúlta a Cavst - Denverben is kikapott az OKC - a Phillyt is megverte a Kings. 

Szoros meccsen, de ismét kikapott az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában a Cleveland, LeBron Jamesék ezúttal Houstonban maradtak alul - James Harden 35 pontos tripla-duplával vezette győzelemre a texasiakat. A Thunder sem tudott javítani, Russell Westbrookék ismét pocsékul játszottak és most a Denver ellen szenvedtek vereséget, a Sixers Sacramentóból, a Lakers Washingtonból, a Pelicans pedig Torontóból távozott vesztesen - mind az öt hajnali találkozón a hazai csapat örülhetett. 

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva megtekinthető!

Washington Wizards - Los Angeles Lakers 111-95

Javított a Wizards. Összeszedték magukat a fővárosiak a Dallas elleni fájdalmas vereség után és ezúttal az első negyedet követően végig kézben tartották a találkozót - sokkal aktívabban védekeztek (legalábbis többször, mint eddig), támadásban pedig amit kellett, azt hozta (45 pont, 10 gólpassz) a Wall-Beal kettős. A félidei tizenhárom pontos különbségből később lett huszonegy is és bár visszajött még egyszer tízen belülre a Lakers, a hazai győzelem nem forgott veszélyben - az is belefért, hogy a két center, Gortat és Mahinmi tíz pontjára tizenegy (!) fault jusson...

Ball történelmi mélységekben. Ugyan közelített egy tripla-duplához (10 pont, 8-8 lepattanó és gólpassz) a Lakers újonca, ezúttal is borzasztóan dobott, 3/12 mezőnykísérletét értékesítette, közte 1/7 triplával, így a szezonra vetített mezőnymutatója 30% alá csökkent - a támadóidő bevezetése óta ez a második legrosszabb mutató az NBA történetében egy játékos első tizenkét találkozóján. A Lakers baja pedig pontosan ez volt ismét, addig voltak partiban, amíg működött a rendszer és eljutottak a festékbe, az első húsz pontjukból 16-ot onnan szereztek, aztán ahogy kiszorította őket a Wizards, jöttek a gondok - végül 36%-os hatékonysággal zártak, összesen 3/23 triplát szenvedtek be a gyűrűbe, 17 gólpasszukra pedig jutott 19 eladott labda. Reális győzelmi esélyük így nem nagyon lehetett, 5-7-es mérleggel utaznak tovább Milwaukee-ba.

A Wizards legjobb dobói: Wall 23, Beal 22/6, Porter 20/3
A Lakers legjobb dobói: Lopez 15, Clarkson 15/6, Kuzma 13, Caldwell-Pope 13

Toronto Raptors - New Orleans Pelicans 122-118

Szokatlan volt a New Orleans. Magához képest Anthony Davis és DeMarcus Cousins sem játszott jól, mindketten gyengén dobtak (összesen 38 pont 38 mezőnykísérletből), sokat hibáztak és ha nem kapnak extra segítséget a többiektől, most biztosan sima vereségbe futottak volna bele a vendégek. Jrue Holiday azonban szenzációsan játszott (34 pont, 14/20 mezőnyből, 11 gólpassz) és vezérletével megvolt a korábban sokszor hiányzó kinti tűzerő is a New Orleansban: Cunningham például 3/3-mal zárt kintről és csapatszinten is 40% felett tüzeltek. Ez elég volt ahhoz, hogy végig ott legyenek a Raptors nyakán, sőt, hogy folyamatosan változzon a vezető kiléte - még négy perccel a vége előtt is ők jártak előrébb, de a végjátékban pontosabbnak bizonyultak a hazaiak. Főleg a védekezéssel akadt gond a teljes meccsre vetítve és ebben a clutch időszakban is, a négy torontói támadásból kapott tíz pont önmagáért beszél, így zsinórban három győzelem után vereséget szenvedtek.

Ez nagy győzelem volt. Ugyan szépen limitálni tudta a Pelicans két klasszisát a Raptors, de a többiekre már nem jutott erő, így nekik is extrát kellett hozniuk támadásban, hogy meg tudják nyerni a találkozót. DeMar DeRozan (33 pont, 8 gólpassz) a gárda élére állt, Kyle Lowry is a legjobbkor váltott ritmust, Serge Ibaka és Jonas Valanciunas is hozzátette, ami tőle kellett, ráadásul a kispadról is érkezett segítség - figyeltek a labdára, 48-38-ra megnyerték a lepattanózást, bevertek 16 triplát, jól játszott a gárda. Az utolsó négy percben pedig sikerült még egy lapáttal rátenniük erre, DeRozan ekkor is tarthatatlannak bizonyult (tíz pontot szórt), érkezett egy-egy nagyon fontos hármas Lowrytól és Ibakától, egyszerűen túldobták most ellenfelüket - ez így nagy győzelem volt, 7-4-es mérleggel utazhatnak el a ligaelső Bostonhoz.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 33/6, Ibaka 19/9, Lowry 18/12 
A Pelicans legjobb dobói: Holiday 34/6, Cousins 20/6, Davis 18/3

Houston Rockets - Cleveland Cavaliers 117-113

Harden extrája és Capela atletikussága hozta meg a sikert. Ezúttal egyáltalán nem volt kiemelkedő a Rockets támadójátéka, a dobógépek (Ariza, Anderson és Gordon) együtt 8/27 hármast süllyesztettek el, a 21 gólpasszra is jutott 22 eladott labda, de James Harden klasszisával így is sikerült nyerniük. Szakáll idei második tripla-dupláját (35 pont, 11 lepattanó, 13 gólpassz) jegyezte, kiegészítette harcos védekezéssel (5 labdaszerzés, 1 blokk) és jó pár nehéz dobással, amiket hiába védekezett le szinte tökéletesen a Cavs, emberrel az arcában is a gyűrűbe küldött. A hazaiak a mérkőzés nagy részében vezettek is neki köszönhetően (bár az első félidei nagy előnyt hamar leadták), majd az utolsó másfél percben Clint Capela (19 pont, 13 lepattanó, 4 blokk) bizonyult nyerőembernek: 112-111 után két támadópattanóból öt pontot szerzett, végül betakarta LeBron Jamest. Mike D'Antoni csapata így Chris Paul nélkül is 9-3-ra áll és holtversenyben vezeti Nyugatot, most viszont kőkemény meccsre készülhet a Memphis ellen - idén már kétszer is kikaptak Gasoléktól, ráadásul egyszer sem dobtak 90 pontnál többet.

Javult a Cavs, de nem eleget. Derrick Rose-nak ismét fájt a bokája, így nem lépett pályára, ezért megint klasszikus irányító nélkül állt fel a Cavaliers, James mellett Smith, Shumpert, Crowder és Love alkotta a kezdőötöst. Összességében jobban néztek ki védekezésben, mint az utóbbi időben, de ezúttal Harden extráját nem bírták el, ahogy azt sem, hogy a végére nem maradt centerük: a sérült Thompson mellett Love is kipontozódott, a lepattanózást pedig 45-26-ra veszítették el. Ugyan az alacsony szerkezetben (is) nagyot játszott a padról 27 ponttal (11/15 mezőnyből) beszálló Jeff Green, de sem ő, sem LeBron James (33 pont, 7 gólpassz, 9 eladott labda) nem tudta győzelemre vezetni csapatát - hiába dobtak összesen 55% felett mezőnyből, a játék többi elemében a Rockets egyszerűen jobb volt most náluk. 

A Rockets legjobb dobói: Harden 35/18, Gordon 20/12, Capela 19 
A Cavaliers legjobb dobói: James 33/3, Green 27/6, Love 17/9

Sacramento Kings - Philadelphia 76ers 109-108

Megvan Fox első győztes dobása. A Kings újonca a végjátékban lépett elő, 108-102-es Sixers-vezetésnél egy tempóval megtörte a hazaiak hosszú ideje tartó kosárcsendjét, majd kiosztott egy gólpasszt és övé lehetett az utolsó támadás is - 13 másodperccel a vége előtt egy újabb duplával megfordította a találkozót, ez pedig végül győztes kosárnak bizonyult. A Sacramento a Thunder meglepetésszerű legyőzése után újabb bravúrt mutatott be, a jól játszó magasemberek (Zach Randolph, Willie Cauley-Stein, Kosta Koufos) és a két újonc (Fox, illetve Justin Jackson) révén nagyot harcoltak, a második félidő nagy részét előnyben töltötték, majd a végjátékban, amikor úgy tűnt, hogy összeesnek, még találtak némi pluszt - sorozatban hét vereség után zsinórban másodszor nyertek és jelenleg egyetlen meccsre vannak például a Thundertől.

Elrontotta a Philly. Joel Embiid ugyan szép számokat hozott (22 pont, 15 lepattanó, 3 blokk), de az egész vendégcsapatra az volt jellemző, ami rá: a statisztikákkal nem volt baj, csak éppen a végeredmény hiányzott. Hiába hozta a kezdőötös, amit kell, hiába nem volt gyenge láncszem támadásban, egyrészt a csapatvédekezés nem működött, másrészt sokkal pontatlanabbak, tompábbak voltak, mint a nagyon koncentrált Kings - a nyolccal több eladott labda és az elrontott végjáték is ezt bizonyította. Amikor hosszú idő után fölénybe tudtak kerülni az utolsó percekben, Embiid két blokkot is kapott Cauley-Steintől, elnéztek három védekezést, majd az utolsó másodpercben megint Embiid lőtt mellé, így elbukták a papíron kötelezőnek tűnő győzelmet - sorozatban öt siker után maradtak ismét alul, ráadásul most a Golden State-hez utaznak.

A Kings legjobb dobói: Randolph 20/6, Jackson 19/6, Cauley-Stein 15 
A 76ers legjobb dobói: Covington 24/18, Embiid 22/3, Simmons 18

Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder 102-94

Nem megy. Továbbra sem tud kilábalni a gödörből az OKC, sorozatban negyedszer kapott ki a topcsapatnak gondolt társaság, ráadásul megint pocsék támadójátékot előadva. Russell Westbrook már egy ideje csak keresi korábbi önmagát, ezúttal 6/22-es mezőnymutatóval (1/7 az utolsó negyedben) szenvedett össze 13 pontot és megállt öt gólpassznál, Paul George-nál nem nagyon volt a labda, így hiába szórt 28 pontot Carmelo Anthony, megint nagyon szenvedős volt a játék - a 41,6%-os mezőnymutató és a 16 gólpassz mellé ráadásul ezúttal a büntetővonalról is elrontották minden második kísérletüket. Valamit ki kell találniuk, mert nagyon komoly hullámvölgyben vannak, a játékuk mérkőzések óta csak romlik, a 4-7-es mérleg pedig nem járja, főleg úgy nem, hogy 0-6-ra állnak a nyugati csapatokkal szemben...

Talált extrákat a Nuggets. A hazaiak sem brillíroztak támadásban, az atletikus és gyors vendégeken nem nagyon találtak fogást, de náluk érkeztek olyan extra teljesítmények és megmozdulások, amelyek átlendítették őket a nehéz helyzeteken. A kispadról hárman is nagyon sokat tettek hozzá, Emmanuel Mudiay (21 pont, 8/10 mezőnyből, 4/4 hármas) egyenesen vezérré nőtte ki magát a negyedik negyedben, amikor egymaga tíz pontot szórt, közte egy nagy jelentőséggel bíró triplával, de Paul Millsap (17 pont, 7 pattanó, 5 gólpassz, 6 blokk) is a legjobbkor hajtott végre egy borzasztóan nehéz 2+1-et - ez döntő momentumnak bizonyult, ezzel törte meg az OKC felzárkózását és ezt követően nem tudott már komoly veszélyt jelenteni a vendégcsapat. Hiába nem működött igazán az alapjátékuk, ők találtak megoldást, a végjátékot nagyon okosan menedzselték le, így megérdemelt győzelmet arattak.

A Nuggets legjobb dobói: Mudiay 21/12, Millsap 17, Jokics 15/3
A Thunder legjobb dobói: Anthony 28/18, George 13/3, Westbrook 13/3

A tabella ide kattintva tekinthető meg!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus