Joakim Noah újabb tripla-duplája, két vállon a ligaelső Pacers

A New York lezárta hosszúra nyúlt vesszőfutását, és talán megcsillant a fény a nagyon mély gödörben lévő Knicks számára. A Bobcats centere segítségével darabokra szedte a ligaelső Indianát, a Bulls nagyembere megint tripla-duplázott, a Brooklyn Nets pedig végre-valahára meghaladta az 50 százalékos mutatót. A Rockets a második félidőben hengerelt Orlandóban, a Wizards levédekezte a Jazzt, a Warriors és a Trail Blazers pedig sétagaloppban nyert. A nyugati playoffért küzdők közül a Dallas és a Memphis is vereséget szenvedett. 

 

A játéknap legszebb, legérdekesebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 

Charlotte Bobcats - Indiana Pacers 109-87

Mi történt az első negyedben? A Charlotte mindössze nyolc ponton tartotta az Indianát, miközben ők 28-ig jutottak.  A Pacers később felébredt a sokkból és felzárkóztak, de a harmadik negyedet megint egy 13-4-es futással kezdte a hazai csapat, innen pedig már nem volt visszaút. A toronymagasan ligaelső Pacers-védelemnek idén nem sokan dobtak száz pont felett - a Bobcats a 14. ilyen. A vendégek 18 labdát adtak el a Charlotte hét turnoverével szemben, ráadásul csupán 40%-kal dobtak mezőnyből.

George lenullázva. Az Indiana vezére mindössze két pontot tudott szerezni  0/9-es (!) mezőnymutatóval, viszont eladott öt labdát és a +/- mutatója -38-ra sikerült (David Westé pedig -36-ra). Rajtuk kívül Roy Hibberttől sem érkeztek a pontok, négyig jutott négy lepattanóval, a kezdőből egyedül a három triplát szóró Hillt lehet dicsérni, a padról viszont most a 22-ig jutó Turner (9/12) remekelt.

Big Al megállíthatatlan. Jefferson ezúttal 34 pontig (16/25) jutott 8 lepattanóval, de a legutóbbi 24 meccséből 21-szer eljutott legalább húszig. Keleten ő az egyetlen, aki húsz pont és tíz lepattanó felett átlagol, Frank Vogel pedig annak adott hangot a találkozó után, hogy nem érti, a magasember miért nem volt ott az All-Star gálán.

A Bobcats legjobb dobói: Jefferson 34/3, Walker 19/3, Douglas-Roberts 12/9, McRoberts 12
A Pacers legjobb dobói: Turner 22/6, Hill 17/9, Stephenson 12/6

Orlando Magic - Houston Rockets 89-101

Megrángatták az oroszlán bajszát. 32-19-re hozta az első negyedet a Magic, és a nagyszünetben is hét egységgel voltak előrébb. A bokasérülésből visszatérő Arron Afflalo (18 pont), illetve a sérült Jameer Nelson helyén játszó Ronnie Price (8 pont, 5 gólpassz) is jól játszott a hátvédsorban – az első félidőben. A végére azonban ketten együtt 10 labdát szórtak el a szigorodó vendégvédekezés miatt, és kettejüket a játékból kivéve a Magic támadásai egyre erőtlenebbé váltak. 

James Harden lecsapott. 31 pontjából 26-ot a második félidőre tartogatott a Rockets sztárja, aki az egykori csapatához látogató Dwight Howard (19 pont, 8/12 mezőnyből, 13 lepattanó) és Terrence Jones (17 pont, 8/10 mezőnyből, 11 lepattanó) palánk alatti remeklésével és Chandler Parsons (19 pont, 6 pattanó, 7 gólpassz) sokoldalú játékával már a harmadik negyedben megfordította a meccs állását. A Houston nagy formában van, utóbbi 15 meccsükből 13. alkalommal győztek. 

A Magic legjobb dobói: Afflalo 18, Harkless 15/6, Vucevic 15.
A Rockets legjobb dobói: Harden 31/6, Parsons 19/6, Howard 19.

Washington Wizards - Utah Jazz 104-91

Lefutották a Jazzt. Igyekezett tartani a lépést ellenfelével a Utah, bár nem dobtak túl jól, a kispadról érkező 45 pontra lehetett volna merészebb álmokat építeni – azonban az eladott labdák kicsinálták a vendégeket. A Wizards 13 labdát szerzett, és az ezt követő támadásokból 23 könnyű pontot szórt be. 

Egyre rutinosabb a Wizards. Úgy tűnik, hogy az 50 százalékos határ áttörése a washingtoni játékosok lelkében is átütött egy falat, azóta egyre magabiztosabban játszanak – ékes példa volt erre a mai meccs is. John Wall remekül irányított (14 pont, 10 gólpassz), Trevor Ariza és Bradley Beal ismét nagyon jól dobott, védekezésben, lefordulásokban pedig nagyon precízen teljesítettek. Örömteli, hogy két veterán, a sérülésből visszatérő Al Harrington (8 pont, 4/8 mezőnyből) és a nemrég igazolt Drew Gooden (12 pont, 6/7 mezőnyből) is jól illeszkedett be a gárdába. 

A Wizards legjobb dobói: Ariza 26/12, Beal 22/6, Gortat 16.
A Jazz legjobb dobói: Burks 19/6, Burke 14/6, Hayward 12.

Boston Celtics - Golden State Warriors 88-108

Teljes csőd a Bostonnál. Az első három negyedet 8, 13 és 9 ponttal vesztették el a hazaiak, akiknél egyedül az újonc center, Kelly Olynyk és a 10 perc alatt 5 gólpasszt kiosztó Phil Pressey dicsérhető, a többiek rettenetes napot fogtak ki. Rajon Rondo 7 gólpasszára 7 labdaeladás jutott, 22 labdát szórtak el, és 40 százalék alatt maradt a mezőnymutatójuk. 

Mindenki szóhoz jutott a Warriorsban. Talán a vendégek sem gondolták, hogy ennyire könnyű dolguk lesz, de mivel a Celtics szinte feltett kézzel jött ki a pályára, Mark Jackson a negyedik negyedre lekapkodta a kezdőit: Stephen Curry 22 percet sem játszott, de a kezdőötös tagjai közül Klay Thompson volt fent a legtöbbet, 28 minutumot. Ennek köszönhetően mind a tizenegy játékosuk szerzett mezőnykosarat. Brian Scalabrine is elégedett lehet, a Warriors jelenlegi segédedzője, a Boston korábbi közönségkedvence nagy tapsot kapott. 

A Celtics legjobb dobói: Olynyk 19/9, Rondo 14/3, Basss, Sullinger 11-11.
A Warriors legjobb dobói: Thompson 18/3, Lee 18, Crawford 15/3.

Brooklyn Nets - Memphis Grizzlies 103-94

Korán eldőlt. A továbbra is Kevin Garnett nélkül játszó Nets már pár perc után 21-2-re vezetett a Zach Randolphot nélkülöző Memphis ellen, és bár tízre zárkóztak félidőre a Grizzlik, a nagyszünet után újra egy 7-0-s futással nyitott a Brooklyn, innen pedig már nem tudott visszakapaszkodni a kezdő ötösétől mindössze 24 pontot kapó vendég gárda.

Jött a nehéztüzérség. A Brooklyn 15 triplát értékesített 57,7%-os hatékonysággal, míg a Memphis csupán hatot 40%-kal - ebből egyébként hármat a 19 pontot szóró Leuer. Joe Johnson és Marcus Thornton együtt 9/12-t hoztak össze a vonalon túlról, de egyébként is jól dobtak (41 pont, 16/26), ráadásul Pierce, Deron Williams és Blatche is jó hatékonysággal dolgozott.

Összeállt a védekezés? A rájátszásban elengedhetetlen egy jó védelem, márpedig a Nets célja valószínűleg nem az első kör. Az utóbbi találkozókon megmozdult valami, zsinórban negyedszer szereztek legalább 12 labdát - ez egyébként a szezonban nekik sikerült először.

A Nets legjobb dobói: Johnson 21/15, Thornton 20/12, Williams 16/6
A Grizzlies legjobb dobói: Leuer 19/9, Gasol 18, Allen 15/3

Detroit Pistons - Chicago Bulls 94-105

Noah megint tripla-duplázott, Augustin villogott. A Bulls centere kirobbanó passzoló formában van az utóbbi időben, ezúttal a tíz pontja (5/7 mezőnyből) mellé 11 lepattanót és 11 gólpasszt is kiosztott. Viszont rajta kívül is remekelt a dupla-duplázó Butler (18 pont, 12 lepattanó) és a 22-t szóró Gibson is, de főleg DJ Augustin, aki 26 pontját 50%-os mezőnyhatékonysággal és 10/10-es büntetőzéssel hozta össze - ráadásul a negyedik negyed elején zsinórban szerzett hét pontjával lépett meg a Bulls, ennél pedig már nem került közelebb a Detroit.

Mindig a lepattanók. Ebben a műfajban a liga két legjobb csapata találkozott és ezúttal a Chicago nyerte a palánk alatti harcot 43-32-re. Andre Drummond mindössze hét lecsorgót kaparintott meg, viszont a Bulls kettese, Jimmy Butler 12-t, mindemellett közel tíz százalékkal pontosabban is dobtak a vendégek. A Detroit hadilábon állt a triplákkal, mindössze két hármast értékesítettek 11 próbálkozásból, a jó triplavető hiánycikk a motorvárosban.

A Pistons legjobb dobói: Monroe 27, Singler 16, Smith-Drummond 15/3-15
A Bulls legjobb dobói: Augustin 26/6, Gibson 22, Butler 18

Milwaukee Bucks - Sacramento Kings 102-116

Működött a nagy trió. DeMarcus Cousins (21 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz), Rudy Gay (22 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Isaiah Thomas (25 pont, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés) is remekelt ma a sereghajtó ellen, és a kiegészítőemberektől is jöttek az extrák: Jason Thomspon 13 pattanót szedett le, Rory McCallum 15, Reggie Evans 13 ponttal jelentkezett a kispadról. A két középső negyedben ellenállhatatlan volt a Sacramento, 19 pontot vertek a Bucksra, és úgy is simán nyertek, hogy Thomast a végén két technikaival lezavarták a bírók a parkettről. 

Nem volt védekezés a hazaiaknál. A Bucks nem játszott rosszul, majdnem 44 százalékkal dobtak, Brandon Knight próbálta ellensúlyozni Thomas játékát, mindössze 8 labdát adtak el, amit azonban ma védekezés címén előadtak, köszönőviszonyban sem volt az NBA-szinttel. 

A Bucks legjobb dobói: Knight 25/6, Adrien 15, Middleton 11/6.
A Kings legjobb dobói: Thomas 25/9, Gay 22, Cousins 21.

Minnesota Timberwolves - New York Knicks 106-118

Megtört a rossz sorozat. Az All-Star szünet óta csak az nem verte meg a Knickset, aki nem akarta, rég nem látott gödörben vannak. Ma viszont Carmelo Anthony (33 pont, 5 pattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Amar’e Stoudemire (18 pont, 8 pattanó, 2 blokk) mellé felnőtt Raymond Felton is. Az irányító nem csak jól dobott, de kiosztott 8 gólpasszt és elcsent 4 labdát is. A Knicks egyébként 14 ponttal nyerte az első negyedet, de az utolsó negyedben nagyon oda kellett figyelniük, mert a Wolves majdnem fordított. 

Beragadtak a nagy dobók. Kevin Love (6/17, 19 pont) és Kevin Martin (3/10, 12 pont) sem találta a dobásait ma, ráadásul a dobások sem találták meg őket: meglepően kevésszer kísérletezhettek. A kispadról az egy szem Shabazz Muhammad (10 pont, 5/5 mezőnyből) nem csinált nyarat, mellette Chase Budinger és JJ Barea is sokat vállalt, de annál kisebb hatékonysággal.

A Timberwolves legjobb dobói: Love 19/9, Pekovic 17, Brewer 16.
A Knicks legjobb dobói: Anthony 33/9, Felton 18/6, Stoudemire 18. 

Denver Nuggets - Dallas Mavericks 115-110

Kirobbanóan kezdett a Denver. Azok után, hogy 45 pontot szereztek a Timberwolves elleni záró negyedben, a Mavs elleni elsőben 41 sikerült. Igaz, a harmadikban csupán 11, ekkor hatra zárkózott a Dallas, ám a negyedik játékrészt egy 16-2-es rohanással kezdte a Nuggets, ezzel pedig lezárta a találkozót.

Hickson remekelt a végén. Az erőcsatár 16 pontig jutott, de ebből 12-t a záró negyedben szerzett, ráadásul kiosztott két blokkot is. A padról beszállva a 16 pontja mellé 5 sapkával zárta a találkozót, ráadásul 8/10-es mezőnymutatója is imponáló.

A Dallas-védelem csak felvillanni tudott. A Denver 54%-kal célzott az első félidőben, de a harmadik negyedben 4/25-ös mezőnymutatón tartotta őket a vendég gárda - hogy aztán az utolsó játékrészben 12/14-gyel tüzeljenek és állva hagyják Nowitzkiékat.

A Nuggets legjobb dobói: Chandler 21/9, Lawson 20/6, Foye 16/12, Faried, Hickson 16-16.
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 27/3, Wright 18, Carter 17/9

Portland Trail Blazers - Atlanta Hawks 102-78

Vége a sorozatnak. Kyle Korver, a Hawks hátvéd-kiscsatára zsinórban 127 meccsén dobott be legalább egy hárompontost, amivel már hónapok óta saját NBA-rekordját javítgatta, a Trail Blazers ellen viszont 28 perc alatt 5 kísérletből sem tudott betalálni. Így sem valószínű, hogy ezt a csúcsot valaha megdöntik – a korábbi, 1996 óta fennálló csúcsot Dana Barros tartotta, 89-cel... 

LaMarcus Aldridge-nál leoltották a villanyt, a Blazersnél nem. A hazaiak sztárja 1/13-as mezőnymutatóval szerénykedett, ami egy erőcsatártól több, mint kínos – szerencséjére ez ma semmit nem számított. A kiválóan triplázó (44.8%) és büntetőző (90.5%) Portland már a nagyszünetre 18 pontos előnyben volt, a mezőnyből 33 százalékkal, a tripláról 15-tel dobó Atlanta ma nem tudott komoly erőt kifejteni. 

A Trail Blazers legjobb dobói: Williams 15/9, Batum 14/9, Lillard 12/6, Lopez 12.
A Hawks legjobb dobói: Martin 16/3, Antic 10/6, Teague 10.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus