Jön a Rockets-Spurs második felvonása

Visszavághatnak Hardenéknek Leonardék - 11 meccs jön, pályán többek között a Celtics, a Bulls, a Lakers és a Clippers is. 

 

New Orleans Pelicans – Los Angeles Lakers 01:00

A Pelicans legutóbb megtörte nyeretlenségi sorozatát, és hazai pályán vinné tovább a lendületet, de a Lakers valószínűleg kemény dió lesz – a vendégek pozitív mérleggel állnak, és idegenben is arattak már két győzelmet. Mindkét együttes kedveli a rohanós kosárlabdát, de az látszik, hogy ez a Lakersnek fekszik jobban, öt-hat veszélyes periméter-játékossal könnyebb ezt hatékonyan játszani, mint Anthony Davisszel – ismét az a kérdés, hogy Frazier, Moore, Hield vagy bárki fel tud-e nőni a magasember mellé tartósan.

Indiana Pacers – Boston Celtics 01:00

Mindkét gárda back-to-backből érkezik, de ellentétes előjelekkel – a Pacers egyrészt hosszabbítást játszott, másrészt kikapott Philadelphiában, míg a Boston nagyarányú győzelmet aratott a Knicks ellen. Egyik csapat sincs nagy formában, mindkét oldalon óriási gondok vannak a védekezéssel, de tegnap úgy tűnt, hogy a Celticsnél megoldódott ez a helyzet a kezdőcsapatban eszközölt változásokkal és némi akarattal – kérdés, hogy ezt meg tudják-e ismételni egy nappal később. A Paceres otthon még veretlen, ezt azért illik hozzátenni, de mindenképpen javulniuk kell George-éknak – ráadásul a kiscsatár egy kisebb ujjsérüléssel is bajlódik.

Toronto Raptors – New York Knicks 01:30

Nagy formában van a Toronto, az OKC után a Charlotte ellen is nyerni tudott idegenben, DeMar DeRozan pedig az eddigi nyolc meccsből hétszer elérte a harmincpontos határt – nem nagyon látni, hogy őt hogyan fogja kikapcsolni a Knicks védekezése. A vendégeknél komoly gondok vannak hátul (míg a Raptors stabil ezen a téren is), tegnap kiállították Anthony-t a Boston ellen, és simán ki is kaptak, idegenben csak egy meccset nyertek eddig, ráadásul a legutóbbi back-to-backen is belefutottak egy húszpontos zakóba. Kérdés persze, hogy mennyire lesz esetleg tompa a Raptors, de a hazai pálya és a minőségi cserepad is Lowry-ék mellett szól.

Atlanta Hawks – Philadelphia 76ers 01:30

Megvan a Sixers első győzelme, hosszabbításban verték az Indianát, de kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a mai játékukra – kezdve mindjárt azzal, hogy Joel Embiid nem biztos, hogy pályára lép a back-to-back második felén. Az Atlanta elég meggyőző eddig, remekül jár a labda, kiegyensúlyozott a támadójáték, és átlagolnak is 108 pontot, de a védekezésük és Howardnak köszönhetően a lepattanózásuk is rendben van. Az előző három meccsüket megnyerték, ők vannak otthon, és pihentebbek is, így szinte minden mellettük szól, de kérdés, hogy a Philly-nek mekkora lökést ad az idei első siker.

Chicago Bulls – Washington Wizards 02:00

Nehéz helyzetben van a Wizards, back-to-backből érkezik a társaság, ami nem csak azt jelenti, hogy ők a fáradtabbak, de azt is, hogy John Wall nem lép pályára, ő pihenőt kap – ráadásul tegnap Bradley Beal sem tudott játszani egy kisebb sérülés miatt, az ő játéka most kérdéses. A Bulls Miamiban győzött legutóbb, de nem kiegyensúlyozott a gárda, sem elöl, sem hátul nem stabilak Butlerék, az viszont egyértelmű, hogy a tartalékos Wizards ellen hazai pályán így is esélyesebbek. Nekik megvannak a meccset eldöntő sztárjaik, a játékuk is sokkal letisztultabb, és a Wizards még nem nyert meccset idegenben – mindenképpen bravúr lenne, ha most győzni tudnának Gortaték.

Houston Rockets – San Antonio Spurs 02:00

A Houston három napja győzött San Antonióban, így a Spursnél van mire válaszolni – csak éppen Leonardék idegenbeli back-to-backet játszanak, míg a Rockets azóta pihent. Gregg Popovich csapatánál tegnap Danny Green pihent, de visszatért Tony Parker, kérdés, hogy most játszanak-e mindketten, vagy ismét pihentet egy vagy több alapembert a tréner. A vendégek támadójátéka továbbra is akadozik, míg a hazaiaké annál hatékonyabb, igaz, cserébe a védekezés a Spurs mellett szól – hozzá kell tenni, hogy három napja Hardenék is nagyon keményen dolgoztak hátul.

Minnesota Timberwolves – Los Angeles Clippers 02:00

A ligaelső az OKC idegenbeli legyőzése után Minnesotában folytatná öt meccs óta tartó győzelmi sorozatát, míg a Minny éppen az előző találkozón hozta eddigi legjobb formáját, erre igyekszik építeni. Az NBA legjobb védekezése (88 pont átlagban) ellen azonban nem lesz egyszerű dolguk, Wigginsre és Townsra is van ember a vendégeknél, ráadásul a festéket parádésan védik Jordanék, ami szintén nem jó hír a spacinggel szenvedő Wolves számára. Külön érdekes lehet az egyes poszt, ahol Chris Paul óriási formában van, míg a túloldalon továbbra is az újonc Dunn-nak kell helytállnia Rubio hiányában - a spanyol lehet, hogy pályára léphet már.

Miami Heat – Utah Jazz 02:00

A Jazz back-to-backel zárja ötmeccses idegenbeli túráját, tegnap borzalmas meccsen verték a Magicet, így 3-1-re állnak, mióta elhagyták saját csarnokukat. A Miami támadójátéka nagyon harmatos, és sorozatban három vereségnél járnak, ráadásul Ellington mellett Goran Dragic is sérüléssel bajlódik, márpedig az irányító hiánya valószínűleg megpecsételné a hazaiak sorsát. Sok pontra nem számíthatunk, a Jazz már elég fáradt, és amúgy is nagyon hiányzik George Hill a támadásokból, míg a túloldal úgy összességében nem nagyon képes megszórni senkit. Érdekes lehet majd Whiteside és Gobert csatája a palánk alatt, de ha nem játszik Dragic, még jelen állapotában is esélyesebb a Utah.

Milwaukee Bucks – Memphis Grizzlies 02:30

Elkezdett süllyedni a Bucks, az utóbbi találkozókon sem a támadás, sem a védekezés nem működött elég jól, ráadásul két, addig nyeretlen csapat ellen is vereséget szenvedtek. Ugyanakkor a Grizzlies sem brillírozik, ugyanúgy 4-4-gyel állnak Gasolék, és több győzelmük is küszködős-szenvedős meccsen született, ráadásul idegenben még egyáltalán nem nyertek meccset, szemlátomást nincsenek kész. Chandler Parsons lehet, hogy most pihenőt kap, de Tony Allen sem teljesen egészséges, így ismét nagy szerep hárulhat nem csak Conley-ra, de Vince Carterre is. Kérdés, hogy mihez kezdenek majd Antetokounmpóval és a nagy formában lévő Parkerrel, de a festéket alapvetően jól védik a vendégek, az pedig nem valószínű, hogy majd kintről nyeri meg a meccset a Milwaukee.

Denver Nuggets – Detroit Pistons 03:00

Tovább folytatódik a Pistons idegenbeli kálváriája, 0-5-nél tart a gárda saját pályájától távol, ráadásul most egy back-to-back második felén kell megtörniük ezt a szériát Denverben. A hazaiaknál hiányzik Barton, Chandler és Arthur is, márpedig kellene a pont, mert Mudiay továbbra sem meggyőző, a két magasember valószínűleg el lesz foglalva Drummonddal, Gallinarinak pedig szintén lesznek feladatai a Morris-Harris kettőssel szemben. Kérdés, hogy mennyit vett ki a Spurs elleni meccs a Detroitból, bár a védekezésük rendben volt, de elöl már érződött rajtuk a tompaság – érdekesség, hogy a gárda 2009 óta nem nyert Denverben.

Phoenix Suns – Brooklyn Nets 03:00

Javuló formát mutat a Suns, az utóbbi öt meccsből hármat megnyert, Portlandben pedig egy labdával kapott ki, így még Tyson Chandler nélkül is bizakodva várhatja az összecsapást – főleg úgy, hogy a Nets idén még nem tudott nyerni idegenben. Kenny Atkinson irányításával a Brooklyn is jóval gyorsabban játszik már, mint tavaly, de nincsenek meg azok az embereik, akik ebből stabilan termelnének – gyengén dobnak kintről, hiába vállalnak sokat, és Jeremy Lin nélkül nincs vezér a periméteren. A Phoenixnél viszont ott van Bledsoe, Booker és Knight is, ez mindenképpen mellettük szól, előbbi kettő például negyven pontot átlagol egymás mellett.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus