Jön az Indiana-GSW derbi, Grizzlies-OKC a Sport TV-n

George-ék próbálják megállítani Curry-éket - Memphisben rangadózik a Thunder - muszáj javítania a Clevelandben - folytatja a Houston?

 

Cleveland Cavaliers – Portland Trail Blazers 01:00

A Cavs sorozatban három vereségbe nézett bele és már otthon sem hibátlan, ezek után most nincs más hátra, mint előre: kötelező a győzelem David Blatt csapata számára. LeBron James visszatérhet múltkori pihenője után, és elsősorban támadásban kell feljavulniuk, hiszen a három vesztes meccsen 38%-kal dobtak mezőnyből és 30% alatt kintről, ami nem elfogadható adat. A Blazers back-to-backből érkezik, tegnap az utolsó pillanatban kaptak ki a Buckstól, ami a hazaiak mellett szól – érdekesség, hogy ha nem éri el a száz pontot, nem tud meccset nyerni a Portland.

Indiana Pacers – Golden State Warriors 01:00

Hétmeccses idegenbeli túrája talán legnehezebb állomásához érkezett a Warriors, hiszen bár 4-0-ra állnak eddig ebben a sorozatban, a keleti topcsapatnak számító Indiana otthonába semmikor sem nagy öröm ellátogatni. A Pacers sorozatban hat mérkőzést nyert otthon, és bár idegenben elbukta az utóbbi kettőt, saját közönsége előtt továbbra is félelmetes, ráadásul a 27,6 pontot átlagoló Paul George személyében náluk játszik Kelet legeredményesebb játékosa. Az ő kikapcsolása kulcsfontosságú lesz a GSW számára, de papíron négyesként és hármasként is van rá emberük Draymond Green és Andre Iguodala személyében, ez a párharc meghatározhatja a mérkőzést. Az biztos viszont, hogy George pontjai nélkül is képes jól teljesíteni elöl az Indy, ezúttal nem lesz elég a bajnoktól egy-két futás, kőkeményen védekezniük is kell – erre természetesen maximálisan képesek is, kérdés, hogy a zsinórban ötödik idegenbeli meccsen mennyire lesz friss a gárda. A liga két legjobban triplázó együtteséről beszélünk, amelyek ráadásul jól védekeznek, a szezon két talán legnagyobb sztárjával, ami mindenképpen parázs csatát ígér.

Brooklyn Nets – Houston Rockets 01:30

A Houston úgy fest, hogy maga mögött hagyta a nehéz időszakot, ugyan a játék még akadozik, de sorozatban három győzelemnél járnak Hardenék – érdekesség, hogy mióta Ty Lawson kikerült a kezdőből, 5-1-re áll a csapat és 110 pontot átlagol. A Nets idén már egyszer megverte a texasiakat, és az utóbbi öt hazai meccséből csak egyet, a Golden State ellenit veszítette el, ezt pedig főleg a javuló védekezésnek köszönheti – támadásban azonban továbbra is nagyon a két magasemberükre összpontosítanak, a periméterről nagyon kevés segítség érkezik. Bogdanovic utoljára pont a Rockets ellen, egy hónapja dobott tíz pontnál többet, Hollis-Jefferson és Bargnani továbbra sem bevethető, a túloldalon pedig Dwight Howard játéka kérdéses – szemmel láthatóan nincs a legjobb erőállapotban.

Memphis Grizzlies – Oklahoma City Thunder 02:00 (TV: Sport 1 - ÉLŐ)

Amennyiben hazai győzelem születik, helyet cserélnek a felek a tabellán, az OKC pedig elveszíti nyugati harmadik pozícióját – az utóbbi időszak teljesítményei alapján pedig erre van is esély. A Grizzlies stabilizálta magát, összekapta a támadójátékát Mario Chalmers érkezése óta, és bár ők tripláznak a leggyengébben nyugaton, az elmúlt négy meccsükből hármat meg tudtak nyerni. Az OKC viszont továbbra sem akar igazán működni, Kevin Durant is sokat hibázik (15 eladott labda az előző két meccsen) és bár Westbrook továbbra is MVP-formában van, a kinti dobásokkal ők is szenvednek – ráadásul a Miami és még a Sacramento is megmutatta, hogyan kell szétbontani a támadójátékukat. Nagy csatára számíthatunk, a két gárda mindig is parázs ütközeteket vívott…

Denver Nuggets – Orlando Magic 03:00

Oladipónak jót tett, hogy a cseresorba került, vezérletével sorozatban hat mérkőzést nyert meg a Magic, és bár legutóbb ez a széria megszakadt, jobb csapat most az Orlando, mint a Denver. A különbség elsősorban védekezésben jelentkezik, de jóval kiegyensúlyozottabbak is Paytonék, míg bár a Nuggets megnyerte az előző két meccsét, nagyon kétarcú eddig. Ötmeccses idegenbeli túra után tér haza a Denver, ráadásul most már pályára léphet Gary Harris is, ami további erősítést jelent. Érdekesség, hogy az Orlando utóbbi 13 meccséből 12-t elbukott ebben a csarnokban, de most minden esélyük megvan, hogy javítsák ezt az arányt még akkor is, ha Fournier formája azért már visszaesett, illetve ha Oladipo térde nem 100%-os.

Sacramento Kings – Utah Jazz 04:00

A Kingsnél Cauley-Stein, a Jazznél pedig Rudy Gobert hiányzik, de a hazaiak problémáit tetézi, hogy DeMarcus Cousins kritikán alul teljesítményeket hoz sorozatban: az utóbbi három mérkőzésén 24,5%-kal (!) dobott mezőnyből. A Sacramento cseréi a liga legjobb sorát alkotják egyébként, többen képesek 15-20 pontokat hozzátenni, a kérdés az, hogy a Gobert nélküli vendégvédekezés ezt mennyire engedi majd meg. Érdekesség, hogy a hazaiak játsszák a liga leggyorsabb kosárlabdáját, a vendégek pedig a leglassabbat, döntő lesz, hogy melyik fél tudja majd ráerőltetni akaratát a másikra – a Utah mindenesetre sokkal stabilabb gárda eddig, ráadásul a Kings sorozatban három vereség után igyekszik összeszedni magát.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus