Káprázatos Memphis-bravúr, érthetetlen GSW-leolvadás

24 pontos hátrányból verte a GSW-t a Grizzlies - gyengén játszva győzött a Rockets - LeBron parádézott - 18 pontos előnyt adott le a Bucks.

24 pontos hátrányból fordított és elképesztő hajrában, hosszabbítás után győzött a Golden State otthonában a Memphis, ezzel idén másodszor is megverte a listavezetőt. A Knicks is nagyot mentett, 18 pontos lemaradást tüntetett el Milwaukee-ban, LeBron Jamesszel nem tudott mit kezdeni a Brooklyn, Andrew Wiggins 41 pontja is kevés volt Washingtonban, nagy csatában verte a Philly-t a Boston, zsinórban hetedszer nyert a Rockets, a Lakers pedig a Miami ellen tudott győzni. Nézzük, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján!

Visszajátszás c. videós rovatunk itt megtekinthető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói ide kattintva elérhetők!

Washington Wizards - Minnesota Timberwolves 112-105

Csapatjáték és egy csipetnyi Wall-extra. Remekül játszott a fővárosi alakulat, Marcin Gortat (9/9 mezőnyből, 10 pattanó, 3 blokk) mellett Bradley Beal (7/12 mezőnyből, 5/7 tripla) és Otto Porter is nagyon hatékonyan dolgozott, a gárda csapatszinten 58,2%-kal dobott mezőnyből - szinte megállíthatatlan volt a támadójáték. A mozgatórugó természetesen a 18 ponttal, 18 gólpasszal dupla-duplázó John Wall volt és az irányító az utolsó két percben már egyértelműen az együttes élére állt: szerzett hat pontot és kiosztott két gólpasszt, szinte hibátlanul dolgozott a kulcsfontosságú időszakban. Ez elég is volt a győzelemhez, 101-101 után az ő megmozdulásai eldöntötték az összecsapást, így két vereség után ismét nyerni tudott a Wizards - összességében az utóbbi 15 találkozójából a tizediket húzta be.

Wiggins megpróbálta egyedül. A Minnesota kiscsatára nagyon agresszíven támadta a gyűrűt a teljes mérkőzés során, végül 16/30-as mezőnymutatóval, 41 ponttal zárt - vezérletével a harmadik negyedben fordítani tudtak a vendégek, de a hajrában ő sem tudott segíteni.  A záró etapban ugyan beszórt kilenc pontot, de emellett jó pár helyzetet elrontott és egymaga nem tudta megverni a Washingtont - főleg úgy, hogy ebben az időszakban már a védekezés sem működött, a hazaiak kedvükre alakíthatták ki a jó dobóhelyzeteket. Sok idejük nincs ezen az estén gondolkodni, rögtön back-to-backet játszanak, a Jazzt fogadják.

A Wizards legjobb dobói: Beal 22/15, Gortat 19, Wall 18
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 41/3, Towns 18, Dieng 15/3

Orlando Magic - Houston Rockets 93-100

Gyenge játékkal is nyert a Houston. Érezhető volt a back-to-back a vendégcsapaton, James Harden 0/8, Eric Gordon 3/16 triplával zárta az összecsapást, a botrányos százalék mellett a mennyiség talán még borzalmasabb ebben az esetben. A védekezésre azonban ilyen formában is odafigyeltek, ott nem igazán pihentek, a szükséges pontokat pedig hozta Ryan Anderson (17 egység és öt tripla a harmadik negyedben), Patrick Beverley, illetve a többiek is, csak közelről. Egy kiemelkedő negyed ilyen formában is belefért, a harmadik játékrészt 35-23-ra nyerte a Rockets, ezzel megfordította a meccset, a záró etapot pedig tökéletesen kontrollálták Hardenék - itt már a védekezésükkel tartották sakkban az Orlandót. A texasiak sorozatban hetedszer is nyertek, de most rangadóra utaznak Torontóba, az nem lesz egyszerű feladat.

A szünet után elfogyott az Orlando. Az első félidőben még többé-kevésbé hatékonyan dobtak a hazaiak, 50%-kal tripláztak, ennek köszönhetően volt már tíz pont is az előnyük - a nagyszünetet követően azonban már nem tudták ezen a szinten folytatni. A Houston védekezése szigorúbbá vált, már nem jöttek a bombák a periméterről (8/23-mal zártak) és nem nagyon érkezett senki, aki megtolta volna a csapat szekerét - különösen a negyedik negyedben fogyott el az ötlet, ekkor már végig pár ponttal lemaradva követték a vendégeket. Nehéz időszak következik Vucsevicsék számára, tizenegy nap alatt hat nyugati mérkőzést fognak lejátszani, legközelebbb január 20-án lépnek pályára otthon.

A Magic legjobb dobói: Augustin 19/12, A. Gordon 18/6, Ibaka 16
A Rockets legjobb dobói: Anderson 19/15, Beverley 17/9, E. Gordon 17/9

Boston Celtics - Philadelphia 76ers 110-106

Nagyon kellett Al Horford. Most kevés lett volna a Boston-győzelemhez a periméter, Isaiah Thomas nem tudta úgy mozgatni (3 gólpassz, 7 eladott labda) a társaságot, ahogy azt megszokhattuk, az első félidőben dominált a Sixers. A harmadik negyedben már felzárkóztak a hazaiak, majd a záró etapban érkezett az Al Horford-show: a center 19 pontjából 14 jött ebben a kulcsfontosságú időszakban, illetve 17 másodperccel a vége előtt is ő verte be a döntőnek bizonyuló saroktriplát. Horford játéka elengedhetetlen volt a Celtics sikeréhez, de a harmadik negyedbeli felzárkózáshoz 12 pontot és több nagy játékot tett hozzá Avery Bradley, őt is érdemes kiemelni - ezzel a sikerrel folytatta remek szériáját Brad Stevens csapata.

Nyerhető meccs úszott el. Joel Embiid már a nagyszünetig beszórt 17 pontot és uralkodott a festékben, levette a pályáról Horfordot, de a betörések végén is rengeteg dobást változtatott meg - a Philly a meccsen 14 ponttal, a festékből 30-6-ra vezetett. A második félidőben aztán már kevésbé működött hatékonyan a védekezés, hiába szállt be remekül Noel és Henderson, az előny elolvadt, a mérkőzés hajrájában fej-fej mellett haladtak a felek. 104-104-nél Henderson blokkolta Bradley-t, Embiid elsüllyesztett két büntetőt, de ekkor érkezett Horford triplája, amire nem tudtak válaszolni a vendégek - Ilyasova kétszer is rontott, ez pedig vereséghez vezetett, hiába TJ McConnell 17 gólpasszos estéje.

A Celtics legjobb dobói: Bradley 26/18, Thomas 24/6, Horford 19/12
A 76ers legjobb dobói: Embiid 23/3, Ilyasova 20/12, Henderson 18/6

Brooklyn Nets - Cleveland Cavaliers 108-116

Kellett LeBron extrája. Kyrie Irving 1/8, Kevin Love 1/7 dobással kezdett, így hiába tértek vissza, a meccs elején nem volt sok hasznuk - továbbra is LeBron Jamesnek kellett hátára venni a bajnokot. Ezt megtette és végül fantasztikus estét zárt, 36 pontját 14/20-as mezőnymutatóval szerezte, emellé hozzátett kilenc lepattanót és hat gólpasszt is, nem tudott vele mit kezdeni a Nets - a fordulás után aztán megszórta magát Irving (32 pont, 10/26 mezőnyből) és Love is belerázódott, a különbség pedig elkerülte a húsz pontot. Innen még egyszer visszajött a Nets, de hat egységnél közelebb nem engedte ellenfelét a Cavs, lemenedzselte a hátralévő időt, így ha nem is túl olajozott játékkal, de hozta a kötelezőt.

LeVert villogott. Az újonc Caris Levert átlagosan 4,4 pontot szerez meccsenként és eddig mindössze egyszer jutott tíz fölé, még december végén - ehhez képest most csapata egyik legjobbja volt. 19 pontos szezoncsúcsa mellett érdemes kiemelni, hogy a negyedik negyedben ő volt a Nets felzárkózásának egyik mozgatórugója, 12 dobásából hét beakadt és kiosztott öt gólpasszt is - sok mindennek ma sem örülhettek a csapatnál, de az ő játékának éppen igen.

A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 23/15, LeVert 19/6, Lopez 17/3
A Cavaliers legjobb dobói: James 36, Irving 32/9, Love 17/12

Milwaukee Bucks - New York Knicks 111-116

Fordított forgatókönyv. Két napja a Bucks állt fel komoly hátrányból és nyert a legvégén New Yorkban, most viszont a Knicks dolgozott le 18 pontos deficitet, hogy a végén győztesen távozhasson Milwaukee-ból. Még a záró etap elején is 13-mal mentek a hazaiak, de itt összeomlott a támadójátékuk és Anthony-ék 33-15-re nyerték ezt a játékrészt - a hajrában már a 24 ponttal visszatérő, de kipontozódó Porzingis nélkül kellett behúzniuk az összecsapást, de egy 8-0-s rohammal ez végül sikerült. Anthony triplája után Courtney Lee, Lance Thomas és Ron Baker is clutch játékokat produkált, így Jeff Hornacek csapata zsinórban hat vereség után aratott nagyon fontos győzelmet.

Ezt most a Bucks bánhatja. Három negyeden keresztül úgy tűnt, hogy simán hozza a meccset a hazai alakulat, Antetokounmpo, Parker és Greg Monroe is termelt, stabilan tartotta az előnyt a gárda. A negyedik játékrészben aztán elkezdtek kapkodni, nem ültek a dobások, elrontották a támadások végét, a Knicks pedig ezt kihasználva rohamosan zárkózott. Az utolsó két és fél percben aztán már egyáltalán nem szereztek pontot Brogdonék, sorozatban öt támadást rontottak el, miközben a túloldalon nem tudták megállítani a New York rohamait - kellemetlen vereséget szenvedtek végül, most a Washingtont fogadják.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 25/6, Parker 25/12, Monroe 19
A Knicks legjobb dobói: Anthony 26/12, Porzingis 24/9, Rose 12

Sacramento Kings - Los Angeles Clippers 98-106

Hullámzó meccset nyert a Clippers. Az első negyed végén a Kings vezetett tíz ponttal, félidőben már 12-vel járt előrébb a vendégcsapat, hogy a záró etapra ez a különbség ismét csak két egység legyen. Elsősorban az Austin Rivers-JJ Redick hátvédpáros (43 pont, 9 tripla) termelt a Clippersnél, de DeAndre Jordan is berángatta a kötelezőket (9/10 mezőnyből), ez pedig a visszatérő Chris Paul dupla-duplájával kiegészítve elég volt a győzelemhez - az irányító hat clutch büntetőt is elsüllyesztett az utolsó percben, ezért nem tudott közelebb zárkózni a Kings. A Los Angeles így zsinórban harmadik győzelmét aratta és stabilizálta nyugati negyedik helyét, két meccsel vezet az üldöző Jazz előtt.

Oda a nyolcadik hely. Hiába a jobb széria, zsinórban második vereségével ismét kicsúszott a nyugati playoff-helyekről a Sacramento - persze ennek még nincs jelentősége, de az látszik, hogy minden hiba sokat számít és aki kicsit stabilabbá tud válni, az lehet majd a befutó. Ezúttal elsősorban a támadójátékkal volt gond a hazaiaknál, nem találtak fogást a Clippers small-ballja ellen, Cousins ugyan jól játszott (25 pont, 11 pattanó, 7 gólpassz, 2 labdaszerzés, 3 blokk), de nem dominált, ráadásul hiába nőtt fel mellé a Lawson-Collison-Gay sor, a kispad komoly hátrányt halmozott fel. A cserék gyengélkedése okozta főleg a nagy hullámzást, amikor ők voltak fent, átrohant rajtuk a Clippers, ez pedig most nem fért bele.

A Kings legjobb dobói: Cousins 25/9, Collison 20/9, Gay 18/3
A Clippers legjobb dobói: Rivers 24/12, Jordan 20, Redick 19/15

Los Angeles Lakers - Miami Heat 127-100

Páros kiállítás. A Hassan Whiteside-ot egyébként is nélkülöző Miamit újabb komoly veszteség érte a harmadik negyedben, amikor Goran Dragic és Jordan Clarkson összeakaszkodott - szét kellett őket választani, sőt, még a kispadok közé is oda kellett állni a játékvezetőknek. Végül mindkét játékost kiállították, ezt pedig megérezte a Heat, hiszen Dragic addig már beszórt 16 pontot és csapata vezére volt, ez fordulópontot jelentett - innentől nem tudták tartani a lépést a vendégek és végül komoly vereségbe futottak bele. A kiállítás után már a negyed végére tíz pont fölé nőtt a Lakers előnye, a záró etapban pedig alaposan megszórta ellenfelét a hazai alakulat, 37-21-re nyerte azt a játékrészt - a floridaiak két nap múlva a Clippers vendégei lesznek.

Ment a szekér. Csak a második negyedben maradt 32 pont alatt a Lakers, ezt leszámítva bőven termelt a vendéglátó és öten jutottak el legalább 15 egységig, több lábon állt a társaság. Lou Williams 24 perc alatt 24 pontot szórt, Luol Deng is villogott volt csapata ellen, a negyedik negyedben pedig elég egyoldalúvá vált az összecsapás - a lepattanózást 62-41-re megnyerő, 50%-kal dobó, nagy iramot diktáló arany-lilák nagyarányú győzelmet arattak.

A Lakers legjobb dobói: Williams 24/15, Russell 19/3, Deng 19/9
A Heat legjobb dobói: Reed 22, J. Johnson 20/12, Dragic 16/6

Golden State Warriors - Memphis Grizzlies 119-128 - hosszabbítás után

Hőstett. A harmadik negyedben úgy tűnt, hogy kiütéses vereséget szenved a Grizzlies, bár az első félidőben többé-kevésbé tartották a lépést a vendégek, eddigre már 24 pontos hátrányba kerültek. Fel azonban nem adták és elképesztő bravúrt hajtottak végre: felálltak innen, Mike Conley az utolsó másodpercekben hosszabbításra mentett, majd a túlórában lejátszották a ledöbbent hazaiakat. Conley és Gasol remeklése mellett szenzációsan szállt be (27 pont, 11 pont, 6 gólpassz) Zach Randolph, ő tarthatatlan volt a negyedik negyedben, ráadásul Tony Allen is hatalmas munkát (6 támadópattanó, 6 labdaszerzés) végzett - egészen hihetetlen és valószínűtlen fordítással idén másodszor is megverte a GSW-t a gárda. 

Ezeket el kell hagyni. Ahogy a tavalyi döntőt elveszítette a Warriors 3-1-ről, úgy idén is volt már példa arra, hogy ellazázták a megnyertnek hitt meccset és túl könnyedén vették a hajrát - például a Cavs elleni karácsonyi derbit is komoly előnyből bukták el. Ez a mostani viszont még azt is felülmúlta, a 40 pontos Steph Curry varázsolt, mellé Kevin Durant is felnőtt és bár összességében gyengén triplázott a társaság, gyönyörű játékkal szórta a kosarakat bentről. Aztán valami megváltozott és egy 0-16-os etappal visszaengedték a Memphist, támadásban folyamatosan hibáztak, védekezésben pedig főleg Randolph okozott nekik megoldhatatlan feladatot - a végén Conley egyenlített, Curry pedig elrontotta győztesnek szánt támadást is. Végül a ráadásra sem tudták rendezni a soraikat, itt már esélyük sem volt, így elképesztő vereséget szenvedtek - ha az ilyen leolvadásokat nem tudják levetkőzni, bajban lehetnek a rájátszásban.

A Warriors legjobb dobói: Curry 40/15, Durant 27, Thompson 17/6
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 27/9, Randolph 27/3, Gasol 23

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus