Keserédes Pelicans-győzelem, sima Philly-siker San Antonióban

Megverte a Houstont, de elvesztette Cousinst a Pelicans - javított a Cavs - 78 ponton tartotta a Spurst a Philly - megint nyert a LAL.

Megverte a ligamásodik Houstont, de elveszítette DeMarcus Cousinst, így borzasztó nehéz helyzetbe került a New Orleans az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A fiatal Philly meglepően sima győzelmet aratott a Spurs otthonában, miután 78 ponton tartotta LaMarcus Aldridge-éket, a Cleveland javítani tudott a Pacersszel szemben, Lou Williams és Giannis Antetokounmpo is elérte a negyven pontot, a Lakers pedig folytatta a felzárkózást, ezúttal Chicagót vette be.

Visszajátszás: itt a vége a Pelicans-projektnek?

Charlotte Hornets - Atlanta Hawks 121-110

Megvoltak az egyéni extrák. Akinek kellett, az kiváló teljesítményt nyújtott a Hornetsnél, ez pedig 121 dobott pontot és győzelmet eredményezett a csapat számára. Ki kell emelnünk a palánk alatt korlátlan úrnak számító (18 pont, 15 lepattanó, 7 blokk) Dwight Howardot, aki megadta az alapot a többieknek, Nic Batum (19 pont, 8 gólpassz) és Kidd-Gilchrist (19 pont, 8/14 mezőnyből) is remekül játszott, a vezérszerepet pedig tökéletesen hozta Kemba Walker: az irányító 29 pontot szórt, a hajrában pedig két, döntő jelentőségű kosarat küldött a helyére, vele nem tudtak mit kezdeni a vendégek. Nagy szükség is volt rá, mert a Hawks keményen ellenállt, a második félidőben inkább Schröderék akarata érvényesült, a negyedik negyedben sokáig vezettek is, aztán 110-109-nél, az utolsó három percen belül érkezett egymás után Walker két nagy dobása, ami megtörte ezt az ellenállást - összességében nem sima, de fontos hazai győzelmet könyvelhetett el a társaság.

Csoda, hogy eddig partiban volt az Atlanta. Ha azt mondjuk, hogy Dennis Schröder megállt 11 pontnál, a Hawks eladott húsz labdát, az ellenfél pedig 121 pontot szórt, akkor nem azt tippelnénk, hogy szorosan alakult a végjáték, pedig a vendégeknél ezúttal megvoltak azok a fegyverek, akik ellensúlyozni tudták az említett gondokat. Kent Bazemore két ponttal maradt el karriercsúcsától, Taurean Prince is húsz egység fölé jutott, a padról pedig Mike Muscala és John Collins szállt be extra teljesítménnyel, így gördülékeny maradt a támadójáték. A gyengébb első félidő után a másodikban át is tudták venni az irányítást, de az utolsó szűk három percben összeomlottak: sorozatban öt támadásban maradtak pont nélkül és egyáltalán nem találtak már a gyűrűbe, így elmaradt a győzelem.

A Hornets legjobb dobói: Walker 29/15, Kidd-Gilchrist 19, Batum 19/9
A Hawks legjobb dobói: Bazemore 26/12, Prince 21/9, Muscala 14/6

Cleveland Cavaliers - Indiana Pacers 115-108

James remekelt, de majdnem odaadta a meccset a Pacersnek. Összességében kiválóan mozgott LeBron James, karrierje 63. tripla-dupláját (26 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz) jegyezve vezette csapatát, de a negyedik negyedben valami félrecsúszott nála és rossz passzokból hatszor adta el a labdát - így összességében tizenegy alkalommal veszítette el a játékszert, ami negatív karriercsúcsnak számít nála. Szerencséjére az Indiana nem tudott maximálisan élni ezzel a lehetőséggel, JR Smith ellenben jobb lábbal kelt fel (7/13 tripla) és végül a változtatás (Tristan Thompson kezdett Jae Crowder helyett) is jól sült el, Thomspon dupla-duplát gyártott. Gondok azért még voltak, Kevin Love Isaiah Thomasszal és Jeff Greennel sem bánt éppen kesztyűs kézzel egy-egy esetnél, de végül minden problémával együtt nyertek egy fontos hazai meccset, Derrick Rose kifejezetten jól játszott (14 pont, 6/8 mezőnyből, 15 perc) és most nagyjából csak ennyi számít, minden más gondra valamelyest gyógyír lehet egy-két győzelem...

Nem jött össze a söprés. Idén eddig 3-0-ra állt a Cleveland ellen az Indiana, de negyedszer már nem tudta legyőzni ellenfelét Nate McMillan csapata, ezúttal egyszerűen jobb volt a Cavs - a vendégek ugyan az utóbbi időben kiválóan védekeztek, de ezúttal szezoncsúcsot jelentő 73 pontot kaptak az első félidőben, jelentős hátrányt szedtek össze és csak a negyedik negyedben, James bakiparádéja miatt tudtak közelebb zárkózni. Ezzel izgalmassá tették a végét, öt egységig kapaszkodtak fel az utolsó percre, de ennyi volt a maximum, amit tehettek - most több volt a Clevelandben, de Orlandóban lehet javítani.

A Cavaliers legjobb dobói: James 26, Smith 23/21, Rose 14/6
A Pacers legjobb dobói: Oladipo 25/12, Collison 19/9, Sabonis 17/3

Toronto Raptors - Utah Jazz 93-97

Mi történik a Raptorsszal? Az elmúlt meccseken jelentősen visszaesett a torontói támadójáték, főleg annak lényege, a DeRozan-Lowry páros teljesítménye, ez pedig most a győzelembe került számukra. Lowry mindössze 2/14 mezőnykísérlettel, botrányos teljesítménnyel zárt és DeRozan 19 pontjához is kellett 22 rádobás, nagyon messze vannak attól, amit korábban nyújtottak - hiába szórt 28 pontot Jonas Valanciunas, a 40% alatti mezőnymutató és a még pocsékabb triplázás hazai pályán nem megszokott tőlük. Nem is tudtak nyerni, pedig papíron toronymagas favoritok voltak, de a hullámzó meccs végét nagyon elrontották: az utolsó negyven másodpercnek még 93-90-es előnnyel mentek neki, ám a Lowry-DeRozan duó mind a négy hátralévő támadást elszúrta, közben pedig a Jazz clutch büntetőzéssel és egy clutch triplával ellopta a győzelmet. Holnap este a Lakerst fogadja a társaság és mivel úgy fest, hogy a Cavs elindulhat a jó irányba, nagyon kellene is Ibakáéknak a siker.

Mitchell és Rubio is villant, amikor kellett. Az újonc hátvédet ezúttal sem nagyon lehetett megfogni, 26 ponttal, közte 4/7 triplával zárt, a spanyol irányító pedig egyrészt jól mozgatta társait, másrészt óriásit védekezett a túloldalon Lowryék ellen, de illik kiemelni a 18 pontos, 15 lepattanós, 3 blokkos Rudy Gobert-t is. A végén aztán Mitchell és Rubio hozta a győzelmet, előbbi két kulcsfontosságú büntetőt küldött a gyűrűbe, amivel feljöttek egy pontra, majd öt másodperccel a vége előtt leosztotta a labdát Rubiónak, aki beverte a győzelmet jelentő hármast. A Utah ezzel december eleje óta először nyert egymás után két meccset, méghozzá továbbra is Rodney Hood nélkül, így magabiztosan, jó szájízzel utazhat haza, hogy fogadja a Golden State-et.

A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 28/6, DeRozan 19, Ibaka 10/3, Miles 10/6
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 26/12, Gobert 18, Rubio 14/6

Chicago Bulls - Los Angeles Lakers 103-108

Idegenben is megy a szekér. Szenzációs formában van a Los Angeles, az utóbbi tíz meccsből ez volt a nyolcadik győzelme, de eddig azért döntően otthon villogott, most viszont idegenben is sikerült eredményt elérnie. Az első félidőben már 17 ponttal is vezetett az együttes, de aztán jött egy leolvadás, a harmadik negyedben kiegyenlített a Bulls és bár egy 11-0-s rohammal megint a vendégek kerültek előnybe, a záró etap ismét a Chicagóé volt. Az utolsó szűk négy percnek 95-92-es állásról feszültek neki a csapatok, de ekkor előlépett Brandon Ingram (25 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz), egymaga beszórt nyolc egységet és megfordította a derbit - hiába próbálkozott a Bulls, a LAL innentől kellően jól büntetőzött ahhoz, hogy megőrizze az előnyét. Ingram mellett egyébként Clarkson, Lopez és Randle is remekül játszott, így sikerült győzelemmel megkezdeni az idegenbeli túrát, most mehetnek tovább Torontóba.

Csak a cserék, csak a tripla. A hazai kezdő ezúttal egyáltalán nem működött jól, csak Markkanen és LaVine szenvedte el magát tíz pontig, de főleg utóbbi borzalmas hatékonysággal dolgozott, szerencséjükre viszont megérkeztek az extrák a kispadról: a Mirotic-Portis-Valentine trió kereken ötven ponttal, 24 lepattanóval, valamint 10/18 hármassal szállt be. Nekik köszönhetően jött vissza és vette át a vezetést a Chicago, amely 18 duplát, 17 triplát és 16 büntetőt küldött a helyére, de mindebből csak a távoli kísérleteiket értékesítették jó százalékkal, közelről nagyon gyengén dolgoztak - a hajrában azonban Kris Dunn nélkül ezúttal sem tudtak nyerni, a meccs végén Fred Hoiberg is azt emelte ki, hogy hiányzott a vezérük.

A Bulls legjobb dobói: Mirotic 18/12, Portis 16/6, Valentine 16/12
A Lakers legjobb dobói: Ingram 25, Clarkson 19/3, Lopez 17/3

Memphis Grizzlies - Los Angeles Clippers 100-109

Lou Williams nem szeret edzeni. Doc Rivers a harmadik negyed közepén odaszólt játékosának, hogy "ha nem nyerünk, edzenünk kell szombaton", ez pedig elég hatásos motivációnak bizonyult: a hátvéd egymaga sakkban tartotta a Grizzlies védekezését, végül kereken negyven ponttal és tíz gólpasszal zárta le újabb fenomenális estéjét. Mellette Milos Teodoszics is csipkedte magát, hátul pedig Wesley Johnson (hat labdaszerzés, három blokk) villogott leginkább, de a Clippers vezére ezúttal is Williams volt, aki kintről-bentről büntetett, sorra harcolta ki a faultokat, ellopott négy labdát és még egy blokkot is kiosztott, uralta a pályát. Rá építve három vereség után újra nyerni tudott a LAC, ahányszor közelebb férkőzött a Grizzlies, Lou Will mindig hozzá tudott szólni, így megmentette csapatát a szombati edzéstől...

Nem fértek bele az eladott labdák. Amellett, hogy Williamset képtelenek voltak lelassítani, a húsz eladott labda is eléggé fájt a Memphisnek, főleg, hogy 24 pontot kaptak leindításból Chalmersék, miközben csak hetet szereztek, ennyi könnyű kosarat nem lehet adni egy ilyen ellenfélnek. Hiába Marc Gasol tripla-duplája (13 pont, 12 lepattanó, 10 gólpassz, 5 blokk), támadásban nem volt egy igazi vezér Tyreke Evans hiányában, aki stabilan hozta volna a pontokat, azért amikor Mario Chalmers és Jarell Martin a két legjobb dobó, akkor valami nem kerek...

A Grizzlies legjobb dobói: Martin 17, Chalmers 17/6, Brooks 15/3
A Clippers legjobb dobói: Williams 40/12, Teodoszics 18/9, Jordan 15

Milwaukee Bucks - Brooklyn Nets 116-91

Antetokounmpo oktatott, a Bucks gálázott. Egy pillanatig sem forgott nagy veszélyben a hazai győzelem, már az első negyedet 18 ponttal nyerte a társaság, a nagyszünetben 23 egység volt közte és bár a harmadik játékrészben jött egy komolyabb hullámvölgy, a negyedikben újra átgázolt ellenfelén a Milwaukee. A sérülésből visszatérő Giannis Antetokounmpóra ezúttal nem volt ellenszer, a görög mindenes félelmetes hatékonysággal szerezte 41 pontját (14/20 mezőnyből, 3/3 tripla, 10/11 büntető), leszedett 13 lepattanót, kiosztott 7 gólpasszt, mellé ezúttal elég volt egy átlagos Middleton és egy gyengébb Bledsoe is ahhoz, hogy 25 pontos sikert arasson az együttes. Amikor ilyen energiával rohan a Bucks, akkor nagyon nehéz megfogni, a Nets most csak asszisztálni tudott ehhez, meglátjuk, hogy holnap este mit kezd Antetokounmpóékkal a Chicago.

Esélytelen Brooklyn. Kenny Atkinson szerint a Milwaukee totálisan dominálta a találkozót és minden poszton, minden szegmensben jobb volt az ő csapatánál, egyedül a harmadik negyedben tudták kihasználni, hogy ott lazábbra vették a dolgot a hazaiak - a 28 pontos hátrányból visszajöttek hét egységre, de ennyi volt most tőlük a maximum. Sem támadásban, sem védekezésben nem találtak megoldást a magas hőfokon égő Bucksra, így hiába verték meg kis híján az OKC-t, most semmit sem tudtak ebből megmutatni - mennek tovább Minnesotába, bár az sem lesz könnyebb feladat.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 41/9, Middleton 21/6, Bledsoe 14/9
A Nets legjobb dobói: Carroll 14/3, Russell 14/6, Crabbe 13/3

New Orleans Pelicans - Houston Rockets 115-113

Senkit sem érdekel a győzelem New Orleansban. Nagy skalpot ejtett a bombaformában lévő Pelicans, büszkék lehetnek erre a teljesítményre, de ennél most sokkal fontosabb az, hogy DeMarcus Cousins olyan súlyos Achilles-sérülést szenvedett, hogy az idei szezonban már nem léphet pályára. Alig tizenöt másodperc volt hátra, amikor a saját elrontott büntetője után indult és megtörtént a baj (kontakt nélkül), itt Chris Paul még rutinosan kiharcolt három büntetőt, amit be is dobott, így Darius Millertől kellett két jó dobás a vonalról ahhoz, hogy bebiztosítsa sikerét a hazai alakulat, de a végső dudaszó után már inkább Cousins helyzete került előtérbe. A New Orleans összességében remek helyzetben van, hiszen az utóbbi tíz meccsből nyolcat megnyert és a nyugati hatodik helyre zárkózott fel, de a center kiesése mindent megváltoztat - most fogadják a Clipperst, aztán február elejétől március első hetéig rengeteg idegenbeli meccset játszanak le, muszáj valamit kitalálniuk.

Védekezni is kell. Hátul ezúttal nem sok mindent csinált a Houston, nem bírt sem a Pelicans magasaival, sem a Holiday-Miller párossal a periméteren, három ponterős hátvéd pedig most nem bizonyult elégnek a győzelemhez. Chris Paul 38 pontos szezoncsúcsa mindenképpen extra teljesítmény, Eric Gordon a kispadról szórt 27 egységet és bár James Harden gyengébb napot fogott ki, húsz pont fölé ő is eljutott, mégsem tudtak nyerni. A harmadik negyedben már 21 egységgel vezetett a New Orleans, innen kapaszkodtak vissza a texasiak és kis híján fordítottak is, de csak egyenlíteni tudtak, a végén a Pelicans volt a jobb - Mike D'Antoni nem volt egyébként túl csalódott, szerinte megérdemelten vesztettek, de ez csak egy meccs a 82-ből, most fogadják a Phoenixet, haladnak tovább. 

A Pelicans legjobb dobói: Davis 27, Holiday 21/3, Miller 20/18
A Rockets legjobb dobói: Paul 38/12, Gordon 27/12, Harden 23/3

Dallas Mavericks - Portland Trail Blazers 93-107

Nehezen indult, sima lett a vége. Ez a mondat Damian Lillard játékára és az egész Portland teljesítményére is igaz, a vendégek vezére ugyanis a meccs előtt és az első negyedben folyamatos hányingerrel küzdött, saját bevallása szerint valami rosszat evett és nagyon rosszul érezte magát - minden dobását elrontotta a nyitó etapban, csapata pedig nyolcpontos hátrányt szedett össze. A folytatásban azonban javult a helyzet, a második játékrészre legyőzte ("Csak folyamatosan ittam és arra gondoltam, hogy ez fejben dől el") a gondjait Lillard, emelt a tempón, a Blazers 16 ponttal nyerte a negyedet, a hátvéd pedig végül 29 egységgel, 50%-os mezőnymutatóval vezette győzelemre övéit. Mellette érdemes megemlíteni CJ McCollumot és a kispadról váratlanul hasznosan beszálló (15 pont, 13 lepattanó, 3 blokk) Ed Davist is, a Portland így újabb fontos sikert húzott be és alig fél meccsre van a Cousinst elvesztő New Orleanstól, valamint másfélre a Thundertől.

Ennél több kell támadásban. Védekezésben többé-kevésbé rendben voltak a hazaiak, akadtak gyengébb periódusaik, de nem emiatt vesztették el a meccset 14 ponttal, hanem azért, mert támadásban csak szenvedtek - végül 40% alatti mezőnymutatóval zártak és csak a Smith-Barnes kettős volt képes arra, hogy stabilan pontokat szerezzen. Ez nem volt elég a Portland ellen, hiába a mindössze öt eladott labda, ez csak villanásokat, egy-két jobb időszakot eredményezett, így egy hazai vereség után utazhatnak el a back-to-back második felére Denverbe. 

A Mavericks legjobb dobói: Barnes 21/6, Smith 18/12, Matthews 12
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 29/9, McCollum 20/3, Davis 15

San Antonio Spurs - Philadelphia 76ers 78-97

Ben Simmons-show. Parádés formába lendült a Philly kiscsatára, ezúttal teljesen tarthatatlan volt támadásban, 11 mezőnykísérletéből 10 a gyűrűben landolt, mellette volt 7 gólpassza, 5 pattanója, 2 szerzett labdája és egy látványos blokkja is – gyakorlatilag bármikor a kezébe lehetett adni a labdát. Mellette Saric és Embiid is termelt, illetve ők ketten 21 pattanóba kapaszkodtak bele, ezzel segítettek simán hozni a pattanócsatát (50-36). A Simmons-Luwawu-Covington-Saric-Embiid kezdőötös összességében telitalálat volt Brett Browntól, a Spurs végig szenvedett ezzel az erő-sebesség kombinációval: a félidei 31 (!), illetve a meccs végi 78 egység is negatív szezoncsúcs. A Philly utoljára 14 éve, 2004 januárjában győzött San Antonióban, és már azonos vereséggel áll, mint a keleti negyedik Heat. 

Gregg Popovich nem kertelt. A Spurs edzőlegendája egyrészt dicsérte korábbi segédedzőjét, Brett Brownt, mert elöl-hátul kiválóan építette fel a meccset, másrészt saját csapatát is ostorozta – egy Spurs-drukker helyében visszakérte volna a jegy árát, mert nem látta viszont a gárda hagyományos erényeit. Támadásban sokszor megállt a labda, amiből végül az lett, hogy a palánk közelébe próbálták begyömöszölni a játékszert, ami nagyon is feküdt a Philly-nek, a lassú labdajáratás miatt pedig nem jöttek a könnyű kinti dobások, 24 triplakísérletből három esett be, ezzel komolyabb NBA-meccset manapság már nem lehet nyerni. Sürgősen kell egy ötlet Popovich-tól, mert csapata ugyan még nyugati harmadik, de az utóbbi időszak bukdácsolásai miatt a Wolves és a Thunder is egy vereségnyire van tőlük. 

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 18, Gasol 11, Murray 10.
A 76ers legjobb dobói: Simmons 21, Embiid 18/3, Saric 15/6.

Phoenix Suns - New York Knicks 85-107

Devin Booker megoldotta a Knicks kevés gondját is. A back-to-back ellenére alapvetően jobban játszott a New York, Enes Kanter az első negyedben bevert 15 pontot, végül 80 százalékos mezőnnyel és büntetőzéssel csinált dupla-duplát (20 pont, 10 pattanó), mellette pedig Porzingis és Hardaway nem vállalt ugyan sokat, de azt jó százalékkal értékesítette. Az első negyed jó rajtja után a Suns cseresora azért felpörgött, a harmadik negyedben viszont remekül összeállt a New York védekezése, Devin Booker flagrantet csinált egy labdavesztés után Hardaway-en, majd Kanter takarta be a Suns vezérét, aki ezen úgy felhúzta magát, hogy elkezdte lökdösni a törököt – 17 pontos különbségnél kiállították, innen már nem volt nehéz dolga a vendégeknek. A negyedik negyed elején az ismét remekül beszálló Trey Burke szó szerint mindent bedobott, ami a kezébe került, így a kezdők szusszanhattak is, végül 3-4-gyel zárták a túrájukat, ami náluk jónak számít. 

Teljesen reménytelennek tűnt a Suns. Fentebb utaltunk rá, hogy általában kellemes vendég a New York, és most is el lehetett volna őket kapni, de fejben egyszerűen megint nem volt ott a Phoenix, illetve leginkább Booker. TJ Warren és a padról beszálló újonc, Josh Jackson igyekezett, és a kispad hajtására sem lehetett panasz, ám ha valaki először látta játszani Devin Bookert, nem mondta volna meg, hogy ő a gárda vezére. A rossz dobások egy dolog, de védekezésben szokás szerint láthatatlan volt, amikor pedig elő kellett volna lépni és megtolni a szekeret, inkább kiállíttatta magát. Persze a frusztráltsága valahol érthető, hiszen a kezdőötös védekezése gyakorlatilag nem létezett, Warren zárt messze a legjobb plusz/mínusz mutatóval – mínusz tizenhéttel...

A Suns legjobb dobói: Warren 20/6, Jackson 18/3, Booker 12/6.
A Knicks legjobb dobói: Kanter 20, Porzingis 19/9, Burke 18/6.

A tabella ezen a linken megtekinthető!

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus