Két hosszabbítás után győzött a Rockets, Harden megsérült

Harden 40 pontot szórt, majd megsérült - az OKC-t is megverte a Dallas - nem hibázott a Boston és a Minnesota. 

Óriási küzdelemben törte meg ötmeccses vereségsorozatát a Houston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, két hosszabbítás után győzték le a Lakerst Chris Paulék, akik a negyedik negyedben elvesztették James Hardent. A Mavs zsinórban negyedik sikerét könyvelhette el, miután győzni tudott az OKC otthonában, nem hibázott a Boston és a Minnesota, nyert a Philly és a Wizards. 

Visszajátszás c. videós rovatunk ezen a linken elérhető!

Washington Wizards - Chicago Bulls 114-110

Beal szenzációs volt, Wall pedig clutch. Foghatatlan volt ezen az estén Bradley Beal, ráadásul éppen a negyedik negyedben emelt a szinten és segítette győzelemhez a Washingtont. A dobógép a záró etapban 17 pontot szerzett, ebből 15-öt sorozatban, végül 39-cel zárt (7/13 tripla) 9-9 lepattanó és gólpassz mellett és az ő vezetésével tüntette el a társaság a játékrész elején még meglévő nyolcpontos hátrányát, illetve fordította meg a meccset. A végén azonban clutch helyzetben mégis hibázott, 19 másodperccel a vége előtt kihagyott két büntetőt, de érkezett John Wall (21 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz, 4 blokk) és kisegítette - hozott egy 2+1-es játékot, majd Beal hibái után leszedte a támadópattanót és ő már nem hibázott a vonalról. Ez volt a döntő játék és a két, eléggé leterhelt (Wall 41, Beal 45 percet játszott) hátvéd vezetésével sikerült hozni a győzelmet a fővárosiaknak, akik így tartják helyüket a keleti playoff-középmezőnyben.

A kinti dobások hiányoztak. Ugyan így is eljutott 110 pontig és inkább a 114 kapott az, ami nem szép, mégis leginkább a tripladobásban volt jelentős a Bulls hátránya: amíg a vendégek csak 22,9%-kal céloztak, addig a hazaiak 44,4%-kal és nyolccal több hármast rámoltak be Wallék, mint ellenfelük. Ennek ellenére közel állt a sikerhez a Chicago, a visszatérő Kris Dunn (19 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz) és az ismét remeklő Nikola Mirotic (21 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) vezetésével nyolc ponttal nyerték az első negyedet és még a záró etap elején is ennyi volt az előnyük, de a szoros végjátékot most nem tudták behúzni - pedig az utolsó percbe lépve még 110-107-re ők vezettek, de innentől teljes volt az összeomlás. Sok pihenésre nincs idejük, rögtön back-to-back fogadják a Portlandet, míg a Wizards csak csütörtök hajnalban, a Knicks ellen lép pályára. 

A Wizards legjobb dobói: Beal 39/21, Wall 21/6, Scott 17/9
A Bulls legjobb dobói: Mirotic 21/9, Dunn 19/3, Lopez 16

Indiana Pacers - Minnesota Timberwolves 90-107

Sima győzelem. Nem adott esélyt ellenfelének a Minnesota, Jimmy Butler szerint nagyon motiválta őket az, ahogy kikaptak a Pacerstől korábban, videókat néztek róla és feltüzelten léptek pályára. Ennek örömére az első negyedben összesen 13 pontot engedélyeztek a hazaiaknak, majd a második játékrészben jött egy kisebb hullámvölgy, de a fordulás után végleg elintézték a meccset - 38-20-ra nyerték a harmadik negyedet, a 29 pontos különbség után pedig nem volt miről beszélni. Az említett Butler 8/11-es mezőnymutatóval szórt be 26 pontot, Towns mindenhol ott volt (18 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz, 2 labdaszerzés, 6 blokk) és rá nem jellemző módon most kicsit pihentetett is Tom Thibodeau - Jeff Teague hiányában is simán hozták ezt a mérkőzést, így már három meccsel leszakították üldözőiket a nyugati negyedik helyen.

Összeesett az Indiana. Semmi sem működött a megszokott dolgokból a Pacersnél, Victor Oladipo hiányában ezúttal csődöt mondott Darren Collison (5 pont, 2/6 mezőnyből) és Lance Stephenson (5 pont, 2/9 mezőnyből) is a periméteren, de Myles Turner egyetlen pontja is nagyon beszédes. Nate McMillan hamar (19-22 perc után) le is kapta a kezdőcsapatát, inkább a második sort játszatta, így dobhatott például Joe Young húsz pontot, de esélyük ezen az úton sem lehetett a Minnesotával szemben. A gárda zsinórban negyedszer kapott ki és már csak fél meccsel van az 50%-os mérleg és a playoff-vonal felett, nagyon kellene Oladipo és valami, ami kirángatja őket ebből a gödörből. 

A Pacers legjobb dobói: J. Young 20/9, Bogdanovic 13/9, Joseph 10/3
A Timberwolves legjobb dobói: Butler 26, Towns 18/3, Gibson 17/3

Boston Celtics - Brooklyn Nets 108-105

Majdnem elszórakozta a Boston. Fordulatos meccset vívtak a csapatok, egyikük sem tudott döntő fölénybe kerülni, de a Boston azért szinte végig előrébb járt - igaz, az estét lezárni egyszerűen képtelenek voltak Horfordék. Az utolsó négy és fél percben már rengeteg hibát követtek el, ebben az időszakban egyáltalán nem tudtak mezőnykosarat dobni és nagyon szenvedtek a büntetőkkel is, így ismét (ahogy egyszer az első félidőben is) elúszott a tíz pont feletti előny és bő tíz másodperccel a vége előtt a Netsnek dobása volt az egyenlítésért. Ez azonban kimaradt, Kyrie Irving pedig nem adott már több esélyt a vendégeknek és ő mindkét büntetőjét értékesítette, ezzel eldöntötte a küzdelmet, így bár nagyon megszenvedett érte, de zsinórban három sikerrel és hárommeccses előnnyel fordulhatott át 2018-ra Brad Stevens együttese.

Egy kicsit jobb dobóformával meglett volna. A vendégek figyelni tudtak az eladott labdáikra, 11-8-ra nyerték a támadópattanózást és 50-34-re múlták felül a Bostont a festékben, ráadásul a meccs elején és a negyedik negyedben is visszajöttek tízpontos hátrányból, végig megvolt a tartásuk. A sikerhez azonban egy kicsivel pontosabb befejezés kellett volna, mindössze 41,1%-kal céloztak mezőnyből és alig 30%-kal tripláztak, míg a Celtics ennél sokkal jobban dobott, ez pedig nem fért bele - a végén is labdájuk volt az egyenlítéshez, de nem tudták kihasználni a hazaiak hibáit. Egyénileg Caris LeVert sokoldalú játékát (16 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és Hollis-Jefferson dupla-dupláját (22 pont, 12 lepattanó) érdemes kiemelni, de a sikerhez ez most kevésnek bizonyult, így vereséggel zárták ötmeccses túrájukat. 

A Celtics legjobb dobói: Irving 28/12, Morris 15/12, Rozier 14/6
A Nets legjobb dobói: Hollis-Jefferson 22, LeVert 16/6, Acy 14/6

Houston Rockets - Los Angeles Lakers 148-142 - két hosszabbítás után

Vége a szériának, de Harden megsérült. Sorozatban öt vereség után, elképesztő izgalmak között tudott ismét nyerni a Houston, amely ráadásul a hajrában elveszítette legjobbját, James Hardent. A Rockets MVP-jelöltje 40 pontig és 11 gólpasszig jutott 41 perc alatt, mielőtt a negyedik negyed végén combhajlító-sérülést szenvedett és kivált a játékból, de fel tudott lépni a helyére az addig visszafogottan játszó Chris Paul - az irányító 28 pontjából 15-öt a hosszabbításokban szerzett és végül győzelemre vezette csapatát. Persze nem ment ez ilyen simán, a dobópárbajt hozó, 44-37-re megnyert első negyed után "alulra" került a Houston és 15 pont feletti hátrányból állt fel, majd a rendes játékidő végén, Harden kiválása után Gerald Green triplájával tudott egyenlíteni és hosszabbításra menteni. A fordulatos első ráadás végén Paul kis híján megnyerte a meccset, de az utolsó másodpercben Brandon Ingram két büntetővel egalizált, így jöhetett a második túlóra, ahol szintén vezetett már négy ponttal a LAL, de egy 6-0-s futással végül révbe ért Mike D'Antoni alakulata - óriásit harcoltak ezért a sikerért a texasiak, de az azért kérdés, hogy Harden sérülése mennyire súlyos, főleg, hogy egyébként sincsenek jó passzban.

Váratlan pontgyárosok. Sem Lonzo Ball, sem Kentavious Caldwell-Pope nem lépett pályára a Lakersnél, ráadásul Brook Lopez sem volt még bevethető, így Luke Walton a kezdőbe jelölte Tyler Ennist és Josh Hartot, igaz, talán maga sem gondolta, hogy milyen játékot nyújt majd ez a páros. Márpedig ők ketten alapjai voltak a Lakers gépezetének ezen az estén, Ennis 20 ponttal és 11 gólpasszal dupla-duplázott, Hart 26 pontja közé pedig 4/7 tripla is befért, de érdemes még kiemelni a kezdő centerként parádézó (29 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz) Julius Randle-t is - nagyon közel álltak a győzelemhez az arany-lilák, de ezúttal elmaradt a bravúr, így zsinórban hatodszor is kikaptak, ezzel pedig már ők a sereghajtók Nyugaton.

A Rockets legjobb dobói: Harden 40/9, Paul 28/9, Ariza 26/18
A Lakers legjobb dobói: Randle 29, Hart 26/12, Kuzma 23/15

Oklahoma City Thunder - Dallas Mavericks 113-116

A végjáték más. Ha csak a számokat nézzük, nem lehet kérdés, hogy Russell Westbrook dominálta az irányítók csatáját az újonc Dennis Smith Jr-ral szemben, hiszen a regnáló MVP egy 38 pontos tripla-duplát (17/28 mezőnyből, 15 lepattanó, 11 gólpassz) hozott, míg a Mavs karmestere "csak" 19 pontig és hat gólpasszig jutott, a hajrában azonban megfordult a párharc. Smith egymaga tizenegy pontot szerzett az utolsó másfél percben, míg Westbrook csak kettőt, ráadásul az utolsó harminc másodperc során három triplát is elvállalt és elrontott, az OKC pedig végül vereséget szenvedett - hiába játszott szenzációsan, a végjátékban nem tudott segíteni, míg Smith éppen akkor hozta a legjobbját.

A liga legjobb formában lévő csapata a Dallas. Sorozatban negyedik győzelmét húzta be Rick Carlisle alakulata, ilyen szériája pedig jelenleg egyetlen csapatnak sincs az NBA-ben, igaz, így is csak fél meccsel van a társaság a nyugati utolsó Lakers előtt. Ez most megint kicsit váratlanul érkezett, hiszen a Thundernél nem csak Westbrook, de George és Anthony is jól játszott (ketten együtt 46 pont, 8/14 tripla, ráadásul eredetileg úgy volt, hogy George nem is lép pályára), egyedül Andre Roberson hiányzott, de azért amikor három játékos 80 pont fölé jut, az általában elég szokott lenni a sikerhez. A kiegyensúlyozottabb Mavs azonban tartotta a lépést, akkor sem illetődött meg, amikor éppen kicsit megléptek a hazaiak és végül 50% feletti mezőnymutatóval, 15 triplával, valamint clutch játékokkal nyerni tudott - a Thunder így két hazai vereséggel zárta az addig kiváló decembert. 

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 38, George 25/12, Anthony 21/12
A Mavericks legjobb dobói: Barnes 24/12, Smith 19/9, Nowitzki 13/3

Los Angeles Clippers - Charlotte Hornets 106-98

Lou Williams megoldhatatlan feladatot jelentett. Alapvetően jól működött a Hornets védekezése, szépen megfogták a LAC játékát, elvették DeAndre Jordan lehetőségeit és bár Blake Griffinnel nem nagyon bírtak, ez még belefért volna. A kispadról érkező Lou Williams azonban megállíthatatlan volt ezen az estén, ahogy pályára lépett, alig négy perc alatt bevert tizenegy pontot, közte 3/3 triplát és végül meg sem állt kereken 40 egységig - elsüllyesztett 6/9 hármast, kiosztott nyolc gólpasszt és minden fontos helyzetben lehetett rá számítani. Ez végül győzelmet ért, mert igazából egyik csapat sem játszott jól támadásban, a második negyedben a Clippers, a harmadikban a Hornets volt egészen pocsék, de Lou Will extra teljesítménye eldöntötte a küzdelmet - Doc Rivers alakulata másfél meccsre van a playofftól, zsinórban harmadszor nyert és most a Memphist fogadja.

Hiányzott még némi tűzerő. A Charlotte-nál egyedül Kemba Walker dolgozott jól támadásban, ő beszórt harminc pontot, de rajta kívül igazából csak Frank Kaminsky jelentett érdemi veszélyt a gyűrűre - Dwight Howard el volt foglalva DeAndre Jordan levédésével és elöl nem maradt ereje (1/9 mezőnyből), a Batum-Lamb kettős pedig csak 8/25-öt szenvedett össze mezőnyből. Így végül 40% alatt maradt a Hornets dobásmutatója és bár 30-13-ra nyerték a második negyedet, a harmadikat 33-14-re elvesztették és a hajrában már nem volt reális esélyük, nem tudták megismételni a GSW elleni eredményt. 

A Clippers legjobb dobói: Williams 40/18, Griffin 25/6, Jordan 8, Teodoszics 8/6
A Hornets legjobb dobói: Walker 30/12, Kaminsky 16/6, Lamb 12/3

Sacramento Kings - Memphis Grizzlies 96-114

Valami megmozdult Memphisben? Az utóbbi öt meccséből hármat nyert, egyet Steph Curry tíz triplája ellen, egyet pedig két ponttal vesztett el, ráadásul mind az ötöt idegenben játszotta - életjeleket mutat a hetekig reménytelen társaság. Ezúttal a back-to-back ellenére kiválóan játszott a Grizzlies, már az első negyedet 14 ponttal húzta be, a nagyszünetben 18 volt közte, a harmadik játékrész végén pedig már a harmincat közelítette a különbség, kérdés nélkül aratott nagyon sima győzelmet a gárda. Tyreke Evans alaposan megszórta volt csapatát (26 perc, 26 pont, 5/7 tripla, 7 lepattanó, 5 gólpassz), a kispadról négyen is elérték a tízpontos határt és most az is belefért, hogy Marc Gasol visszafogott teljesítményt (7 pont, 2 lepattanó, 4 blokk) nyújtott - még pihenni is tudtak, 26 percnél senki nem játszott többet. A támadásban kiváló formában lévő és a nyugati utolsó helyről elmozduló Memphis most a Clippers otthonában folytatja idegenbeli túráját szerda hajnalban.

Öt perce volt a Kingsnek. Nagyjából ennyi ideig voltak partiban a hazaiak, majd beindult Evans és a Grizzlies-henger, a Sacramento pedig képtelen volt tartani a tempót - végig alárendelt szerepet játszottak Hieldék, hiába voltak pihentebbek és hiába élvezhették a hazai pálya előnyét. Zach Randolph teljesen eltűnt volt csapatával szemben, az együttes elrontott 12 büntetőt és nem is nagyon szakadtak meg a tetemes hátrányban, 13 játékos lépett pályára és senkit nem erőltettek túl - szerda hajnalban a Charlotte-ot fogadják, ott lehet javítani.

A Kings legjobb dobói: Cauley-Stein 21, Hield 15/9, Temple 13/3
A Grizzlies legjobb dobói: Evans 26/15, Martin 11/3, Ennis 10/3, Davis 10, Selden 10/3

Phoenix Suns - Philadelphia 76ers 110-123

Ismét hasított a Philly támadójátéka. A mérkőzés nagy részében a Sixers diktált, az első félidőt tizennégy ponttal nyerték meg, de a harmadik negyedben Devin Booker extrájával visszajött a meccsbe a Suns. A záró etapban aztán előlépett Ben Simmons is és egymaga beszórt tizenegy pontot (21-gyel zárt 7/11-es mezőnymutatóval, kilenc lepattanóval és hat gólpasszal kiegészítve), ez pedig már elég volt a győzelemhez, mellette Saric (27 pont, 4/5 tripla), az ismét nagyon hatékony Redick, valamint a visszatérő, de a hajrában kézsérülést szenvedő Joel Embiid is remekelt - összességében 55,8%-kal dobtak mezőnyből és újfent kiváló támadójátékkal arattak győzelmet. Embiid kezét megröntgenezték és bár az eredmény negatív lett, ő fájdalomra panaszkodott, igaz, nem vált ki a meccsből, hanem újabb nagyon fontos sikerhez segítette csapatát - nagyon kellett nekik az elmúlt két napban hozott back-to-back győzelem, mert decemberben eléggé behorpadt a mérlegük.

Két fecske most nem csinált nyarat. TJ Warren kiegyensúlyozott és ponterős játéka (28 pont, 11/20 mezőnyből) mellett a második félidőben Devin Booker is "felébredt" a Sunsnál, a nagyszünetben ugyan még csak négy pontnál járt, de a fordulás után ehhez 28-at tett hozzá. A két extra egyéni teljesítmény azonban végül nem ért győzelmet, védekezésben csak időszakosan tudtak hozzászólni a meccshez, túldobni pedig nem tudták ezt a Phillyt, a vendégeknél több fegyver volt élesítve - szerda hajnalban a Hawks ellen javíthat a gárda.

A Suns legjobb dobói: Booker 32/15, Warren 28, Chriss 12/6
A 76ers legjobb dobói: Saric 27/12, Embiid 22, Redick 22/9

A tabella ezen a linken megtekinthető!

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus