Kilenc meccs jön az NBA előszezonjában!

Már láthattunk meccsnyerő dobásokat, villogó LeBron Jamest és Kobe Bryantet is, ma pedig kilenc találkozóval haladunk tovább. Egymás ellen lép pályára Andrew Wiggins és Jabari Parker, de többek között Cleveland-Dallas és Miami-Golden State derbik is lesznek - nézzük, mire számíthatunk!

Washington Wizards – Charlotte Hornets 01:00

A Charlotte borzalmas meccset tudott le két napja a Pistons ellen, teljesen sansztalanul kaptak ki, egyelőre Stephenson sem találja igazán a helyét és a csapat egészén is van még mit gyúrni. A Wizards pihentetve gyűrte le legutóbb a Maccabit, a sérülések mellett az egészséges kezdőket sem erőltették, Otto Porter és Seraphin viszont hozta a meccset, most is leginkább tőlük lehet várni a pontokat fővárosi oldalról.

Orlando Magic – Detroit Pistons 01:00

Az Orlando a frontcourtjára építve halad eddig előre, emellett kiemelkedően atletikus keretről beszélhetünk, sok látványos jelenetet várhatunk tőlük most is – a legutóbb remeklő Aaron Gordont külön is érdemes lesz figyelni. Főleg, mert az idén eddig sokkal hatékonyabban működő Drummond-Monroe-Smith belső trió ellen kell bizonyítania, akik atletikusságban mindenképp felveszik a versenyt bármilyen brigáddal, sőt, most már DJ Augustinék révén kintről is veszélyes csapat a Pistons.

Cleveland Cavaliers – Dallas Mavericks 01:30

Ma akár Kyrie Irving is pályára kerülhet már, legalábbis Blatt a hét végére ígérte játékát. LeBron James legutóbb dominált, de csapata csak szűken nyert, a kezdőit még nem teljesen összeszoktató Mavs viszont Ellis nélkül múlta felül a Pacerst. Jameer Nelson, Chandler Parsons és Tyson Chandler sem épült még be maximálisan, de nagy a potenciál ebben a csapatban, ráadásul a kispadról is mindig érkezik érdemi segítség. Nowitzki és Love személyében két, támadásban klasszis, védekezésben gyengébb erőcsatár küzdelmét is figyelhetjük.

Memphis Grizzlies – Flamengo 02:00

A Flamengo már harmadik meccsét játssza ebben a preseasonben NBA-csapat ellen és bár megnehezíteni egyik ellenfele dolgát sem sikerült, a látványos meccs garantált volt. A Memphis ellen erre azért nem vennénk mérget, Marc Gasolék a megszokottnál is több pihenőt kapnak és alig kerülnek pályára, a Grizzlik második-harmadik sora pedig nem képvisel akkora játékerőt, ami alapján biztosak lehetnénk a szép jelenetekben.

Minnesota Timberwolves – Milwaukee Bucks 02:00

A kiemelkedő draft két legjobb kiscsatára, Andrew Wiggins és Jabari Parker egymás ellen – az este egyik fénypontja lesz az ő ütközetük. Mindketten bizonyítottak már az előszezonban és hozták a jó meccseket, de mindegyikük lépeget előre folyamatosan. Rajtuk kívül is izgalmas csapat a Wolves és a Bucks, utóbbinál Antetokuonmp kudarcot vallott legutóbb irányítóként - mindenképp kitüntetett figyelem övezi majd ezt a derbit.

Oklahoma City Thunder – Toronto Raptors 02:00

A Thunder gyakorlatilag a C-csapatával állt ki tegnap és kapott ki simán a Pelicanstől, most sem várhatunk nagyon mást – kevés százszázalékos játékossal dolgozhat Scott Brooks, velük pedig minek, ha a kezdőt amúgy sem tudja összehangolni. A Raptorsnál beindult Lou Williams, egy 21 pontos este után legutóbb meccset nyert csapatának, bár Lowry nélkül nem úgy működik a Toronto, a dobógép bármikor képes extra dolgora.

Miami Heat – Golden State Warriors 02:30

A Heat négyből négy vereséget szenvedett eddig, a védekezés finoman szólva gyér, a támadójáték felépítése pedig még az alapoknál tart, ennek ellenére a rengeteg új játékossal felálló floridaiak legutóbb mintha elindultak volna előre – a kispad legalábbis bizonyított. A Warriors gyakorlatilag készen van, a Curry-Thompson duó bombaformában és bár belül pihentetés folyik, a külső sor bármikor bárkit meg tud verni.

Portland Trail Blazers – Maccabi Haifa 04:00

A Maccabi is sorra játssza NBA-ellenfelek elleni meccseit, megszorítani egyedül a tartalékos Washingtont sikerült. A Blazers a cseresorát építgeti továbbra is, de egy komoly triplaparádét már rendeztek a Clippers ellen, Wes Matthews is belelendült. Jó eséllyel ismét a második ötöst láthatjuk fent sokat, de McCollumék eddig remekelnek, kérdés persze az, hogy ezt majd a szezonban is tudják-e folytatni…

Los Angeles Clippers – Utah Jazz 04:30

A két csapat megmérkőzött már, akkor a Jazz jött ki belőle győztesen és Rudy Gobert vezérletével teljesen uralni tudták a festéket. A Clippers még eléggé kezdeti stádiumban jár, Chris Paul sincs jó formában (nem nagyon találja a dobását), de a Blazers ellen már Griffin is gyenge játékot produkált. Nincs minden rendben LA-ben, a Jazz viszont meglepően jól teljesít eddig, a fiatalok beérni látszanak, izgalmas derbire van kilátás.

Élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus