Knicks - Pistons a Sport TV-n!

Ma éjjel 12 meccses dömping jön az NBA-ben, tehát sűrű lesz a menet, melybe a Sport TV által is élőben közvetítendő Knicks - Pistons csata mellett az utóbbi évek legkomolyabb nyugati rivalry-jének újabb felvonása is belefér, az Indiana pedig visszavághat legutóbbi legyőzőjének, a bombaformában lévő Torontónak. Miamiban érdekes összecsapás várható, ahogy az Oklahoma City is rázós túra előtt áll, ráadásul a Portland is csalóka csatára számíthat idegenben. Nézzük, mit érdemes tudnunk a mai összecsapások előtt!

Charlotte Bobcats - Washington Wizards (01:00)

Az év végére elérte az 50%-os mérleget a fővárosi csapat, ám az ünneplés után nagy lejtmenetbe kezdtek, s a lehető legrosszabbkor találkoznak az eddig meglepően jó idényt futó Charlotte-tal. Meglepő, de ők rendelkeznek az egyik legjobb periméter védekezéssel a ligában, ha tudják uralni a festéket is, akkor nem esélytelenek a Varázslók ellen, pláne hazai környezetben.

Cleveland Cavaliers - Philadelphia 76ers (01:00)

Négy mérkőzéses idegenbeli győzelmi szériája után egy 30 pontos zakóval folytatta otthon a Phily, melyben hétfőn, az ominózus T'wolves elleni kudarc alkalmával nem lépett pályára Wroten, akinek játéka a ma este találkozón szintén kérdéses. Akárcsak Kyrie Irvingé, akire nagy szüksége lenne a hazai gárdának, ugyanis Dellavedovával nincsenek kijjebb a vízből. Deng érkezésével kötelező cél a rájátszás az ohiói alakulat számára, így Jack, de még akár Irving nélkül is, győzniük kell a 76ers ellen, de most még az angol kiscsatár nélkül.

Indiana Pacers - Toronto Raptors (01:00)

Jó lehet mostanában Raptors szurkolónak lenni, ugyanis nagyon jól szerepel a kanadai alakulat, nagyszerű sorozattal tornázták fel 50%-osra mérlegüket. Azonban a Heat megszorongatása után ismét a komoly bravúr kategóriába tartozna, ha meg tudnák nehezíteni a már Grangert is soraiban tudó ligaelsőt, bár a múlt héten otthon már meg tudták leckéztetni George-ékat..

Miami Heat - New Orleans Pelicans (01:30)

A Heat egy veszélyes meccs előtt áll, hiszen hiába hiányzik Jason Smith és Ryan Anderson az NOP magasember-sorából, Anthony Davis és a legutóbb már 17 pontot szóró Alexis Ajinca a védekezésben mindig hasznos Stiemsmával karöltve adhatnak annyit a ponterős és a labdával igen jó Holiday, Evans, Gordon triónak, hogy azzal akár el is kaphassa a bajnokot a nyugati középcsapat, amennyiben nem visz elegendő energiát a parkettre LeBron James és csapata.

New York Knicks - Detroit Pistons (01:30, TV: Sport 1, ÉLŐ)

A Knicks úgy fest, hogy megint Tyson Chandler nélkül kell, hogy harcba induljon, ami a Smith, Monroe, Drummond benti hármasra építő Detroit ellen akkor sem kecsegtet sok jóval, ha tudjuk, hogy egy meglepően jól sikerült texasi túra (2-1) után tér haza a még mindig borzasztóan gyenge mérleget birtokló New York. Persze a zsinórban négy buktánál tartó, s az 50 százaléktól szintén érthetetlenül messze álló Pistons sem a legjobb előjelekkel készül a derbire, ugyanis Rodney Stuckey még nem bevethető, pedig ha az ő pontjait a padról nem pótolja senki sem, akkor nehéz elképzelni, hogy az MSG-ben törik meg a Cheeks-tanítványok rossz szériája.

Chicago Bulls - Phoenix Suns (02:00)

A Bulls elcserélte Denget és az érte kapott Andrew Bynumot már ki is tette keretéből, tehát teljes tankolásra váltott a menedzsment, kérdés, hogy erre (pláne rövidtávon) hogyan reagál a keret, mely elképzelhető, hogy nagyon feltüzelve játszik ma a korábban tankolónak hitt, ám jelenleg a nyugati Top 4-ért küzdő Phoenis ellen. Mivel Eric Bledsoe még nem lehet ott az arizonaiaknál, ezért még azt sem lehetne mondani, hogy ők lennének az esélyesek, ráadásul a Thibodeau-legénység gyakran nyer underdogként, elég kiszámíthatatlan csata jön tehát.

Memphis Grizzlies - San Antonio Spurs (02:00)

Mini-rivalry a Nugyati Konferenciában, talán a legkomolyabb, ami az utóbbi öt évet illeti, úgyhogy hiába van szakadéknyi különbség a táblázaton a két gárda között, Memphisben óriási taktikai csata fog folyni és csak a pillanatnyi forma dönt majd. Nagyjából kompenzálja Marc Gasol és Pondexter hiányát a hazai környezet, de a Spurs rendszere annyira stabilan működik, hogy idegenben sem esélytelenebbek szinte a liga egyik csarnokában sem. Mivel Splitter kiesett a texasiaknál, így ők is küzdenek a benti rotációval, ez biztos.

Milwaukee Bucks - Golden State Warriors (02:00)

A Golden State tovább zárkózhat ma a nyugati elithez, a Bucks két vállra fektetése Milwaukee-ban sem okozhat gondot Steph Curryéknek, de ehhez lendületes támadások, illetve eredményes periméter-játék szükséges Mark Jackson fiaitól a tartalékos wisconsiniak pályáján.

Dallas Mavericks - Los Angeles Lakers (02:30)

A Mavs elég hullámzóan szerepel, de egyelőre azért bőven megvan a pozitív mutató a dallasiaknál, míg a Lakers Farmar, Nash, Bryant, Henry és Blake nélkül szinte mindenhol az esélytelenek nyugalmával léphet fel. Kendall Marshall eddig kezdőként 15, illetve 17 gólpasszt tudott felmutatni LAl-szerelésben - vajon tudja tartani a tempót a D-Ligából "kikukázott" fiatal?

Denver Nuggets - Boston Celtics (03:00)

A Celtics Oklahoma City után egy újabb legendásan nehezen bevehető csarnokban játszik, de a Nuggets van annyira ingatag, hogy a Courtney Lee helyett Jerryd Bayless-t megszerző bostoniak akár egy jó meccset képesek legyenek produkálni a coloradói magaslaton. Az esélyek azért inkább a McGee, Miller, Gallinari nélkül küzdő hazaiak felé mutatnak, de jó kis meccset várunk.

Utah Jazz - Oklahoma City Thunder (03:00)

A Thunder a fonalat némileg elkapó, bár így is a Nyugati Konferencia legalsó régiójába tartozó Jazz otthonában nem mehet biztosra Russell Westbrook távollétében, de azért ha Kevin Durant tartja extra formáját és a Jackson, Lamb duó hozza azt a pluszt, amit a kezdőirányító kiesése óta folyamatosan tud, akkor inkább tekinthető favoritnak az OKC.

Sacramento Kings - Portland Trail Blazers (04:00)

A Kings össze-vissza szerepel, de azért a védekezésbeli gyengeségei miatt inkább több a negatív meglepetés Rudy Gayéknél, mint a pozitív, de a Blazers is megmutatta a napokban, hogy képes elverni a legjobbakat, akár idegenben is, aztán otthon kikapni a leggyengébbektől is. Azért elég vaskos meglepetés lenne, ha Aldridge-ék nem érnének célba Sacramentóban, de is hajtós, fordulatos csata várható.

Erre a linkre kattintva az összes mai mérkőzés élőképpel megtekinthető!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus