Kobe Bryant 60 pontos meccsel búcsúzott!

Bryant utolsó meccse legendás lehet - megdöntötte a Bulls rekordját a GSW, 400 tripla felett Curry - a Miami a keleti harmadik

Méltóképpen búcsúzott pályafutásától az utóbbi húsz év egyik legmeghatározóbb NBA-játékosa: Kobe Bryant 60 ponttal és győzelemmel zárta le csodálatos karrierjét az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali, alapszakasz-záró játéknapján. Nem ez volt az egyetlen nagy esemény, a Golden State Warriors ugyanis a Memphis legyőzésével megszerezte idei 73. győzelmét és megdöntötte a legendás Chicago Bulls rekordját, Steph Curry pedig 46 pontos estéje közben átlépte a 400-as határt a bedobott triplák tekintetében. Hihetetlen harc folyt Keleten és végül négyes holtverseny alakult ki a 3-6. hely között, amelyből a Miami jött ki legjobban és a Charlotte legrosszabbul – Nyugaton pedig nem hibázott, így ott lesz a rájátszásban a Houston.

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva megtekinthető!

Boston Celtics – Miami Heat 98-88

A szezon fordítása. Mintha a pályán sem lett volna a vendéglátó, úgy került nagyon gyorsan tetemes hátrányba, 22 pontos különbséggel bukta el az első negyedet. Stevens mester tanítványait alaposan felrázhatta, hogy a félidőben tucatnyi legendának tapsolt a TD Garden közönsége. Thomas-ék hihetetlen változáson mentek keresztül a szünet után, s a második félidőt 60-26-ra megnyerték – a Turner, Thomas, Bradley hármassal (mely 54 pontot termelt) nem tudta felvenni a versenyt a Heat. Egy győztes csapat sem dolgozott le olyan mértékű hátrányt, mint a Boston, mely így az alapszakasz utolsó napján írt történelmet.

Alulmúlta magát a Heat. Pazar módon vett rajtot a vendég gárda, ugyanis már az első 12 perc alatt masszív fórt épített ki – ezt látva nem igazán tartozott a hihető kategóriába, amit a szünet után láthattunk. A Miamit kizökkentették a komfortzónájából, ami olyan jól sikerült, hogy negatív franchise-rekordot jelentő 5 pontra voltak képesek Wade-ék a harmadik játékrészben. Forrtak az indulatok, s ebből sem a Heat profitált, a védekezésükről nem lehetett beszélni a záró negyedben sem, 14 pontot vert rájuk ekkor a Boston. Ennek ellenére a Miami a 3., a Celtics 5. kiemelt lesz a keleti rájátszásban.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 21/6, Bradley 17/3, Turner 16
A Heat legjobb dobói: Johnson 19/3, Whiteside 19, Dragic 18

Brooklyn Nets – Toronto Raptors 96-103

Masszív névjegy az asztalon. A kezdőit pihentető Raptors a tétnélküliség ellenére sem gondolta úgy, hogy lazít a teljes mérkőzésen. Bár a kezdés nem sikerült a legjobban, hiszen hamar 17 pontos hátrányt szedett be a Toronto, viszont Ross (9/21 mezőnyből, 10 lepattanó) és a karriercsúccsal záró Powell (12/18, 5/6 tripla) gyors fordítást vezényeltek le. Powell szinte egymaga gázolt át a hazai csapaton, hiszen begyűjtött még 9 lepattanót és kiosztott 5 gólpasszt, pályafutása eddigi legszebb estéjét produkálta. A végjátékra is maradt erő a fiatal játékosban, s elfojtotta a Nets felzárkózását.

Nem szakadt meg a sorozat. Mondhatni parádésan nyitotta a találkozót a hazai alakulat, 12-0-ra és 21-4-re is vezetett a Brooklyn – majd a hullámvölgy, melybe a gárda került gyorsan eltüntette a nagy előnyt. Viszont a totális összeomlás helyett Bodanovic (10/17, 7/10 hárompontos) tartást adott a csapatnak, mely a negyedik negyedben hat pontra zárkózott fel – de sem további erő, sem újabb játékos nem akadt, aki hozzá tudott volna tenni a csapat játékához. A Nets úgy zárta a szezont, hogy utolsó tíz mérkőzését elvesztette. 

A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 29/21, Kilpatrick 12/3, Sloan 11/3
A Raptors legjobb dobói: Powell 30/15, Ross 24/15, Wright 18

Charlotte Hornets – Orlando Magic 117-103

Hamar eldőlt. A tétnek megfelelő sebességgel kezdett a Charlotte és már az első negyedben kiütötte ellenfelét – 38-22-re vezettek tizenkét perc után a hazaiak és a különbség később húsz pont felett is járt. Al Jefferson 26 egységig jutott, de jól jellemzi a mérkőzést, hogy a kezdők közül egyedül Jeremy Lin érte el a húszperces határt és záró etapot már öt, egyébként alig-alig pályára kerülő játékos töltötte a parketten – a győzelem így sem forgott veszélyben. Ezzel együtt csak a hatodik helyen jut be a playoffba a Hornets és a Miamival találkozik az első körben.

Csak Oladipo hiányzott. A nagy különbség és az Orlando esélytelensége azért volt meglepő, mert végül Nik Vucsevics és Aaron Gordon is pályára léphetett, egyedül Victor Oladipo nem lehetett ott a parketten. Ennek ellenére védekezésben átjáróház volt az együttes, egy pillanatig sem tudták felvenni a Charlotte ritmusát, így tulajdonképpen közük sem volt a találkozóhoz – ezzel 35-47-es mérleggel, kelet 11. helyén zárták az alapszakaszt.

A Hornets legjobb dobói: Jefferson 26, Daniels 13/9, Lamb 12, Hawes 12/6
A Magic legjobb dobói: Fournier 22/12, Gordon 22/3, Vucsevics 17

Cleveland Cavaliers – Detroit Pistons 110-112 - hosszabbítás után

A B-csapatok meccse. A hazaiaknál LeBron James, Kyrie Irving, Kevin Love, JR Smith és Iman Shumpert hiányzott (Tristan Thompson pedig négy másodpercet játszott), a vendégeknél Reggie Jackson, Kentavious Caldwell-Pope, Andre Drummond, Marcus Morris és Tobias Harris pihent. Ennek megfelelő színvonalat hozott a találkozó, igaz, izgalmakban nem volt hiány, hiszen hosszabbítást láthattunk – a két csapat a playoff első körében is találkozik, így két nap múlva már teljes fegyverzetben is összecsapnak majd.

Jordan McRae nevét megtanulhattuk. McRae gyakorlatilag egymaga vállalta fel a Cavs támadásainak építését és végig agresszíven is játszott: 14/29-es mezőnymutatóval 36 pontot rámolt be és ő egyenlített a rendes játékidő végén. A hosszabbításban is megvolt az esélye, de ekkor már egy kisebb sérüléssel bajlódott, így elrontott két büntetőt is, ez pedig a Pistons győzelmét jelentette – a vendégeknél Jodie Meeks lépett fel a túlórában. Érdekesség: amikor a Pistons utoljára playoffban járt, szintén a Clevelanddel találkozott az első körben és 0-4-gyel veszítette el a szériát.

A Cavaliers legjobb dobói: McRae 36/9, Jefferson 16/3, Frye 14/3, Mozgov 14
A Pistons legjobb dobói: Meeks 20/12, Bullock 15/9, Tolliver 15/15

Washington Wizards – Atlanta Hawks 109-98

Elszalasztott lehetőség. A Miami bostoni veresége miatt egy győzelemmel a harmadik helyen zárta volna az alapszakaszt az Atlanta, de a második félidő elején olyan gödörbe kerültek Teague-ék, amelyből már nem tudtak kimászni. Összességében 40% alatt dobtak mezőnyből, egyedül Al Horford mozgott jól, kissé görcsösen, erőlködve játszottak – emellett a védekezésük sem volt rendben és a 23 eladott labda sem segített rajtuk. A második félidőben már egyértelműen a Wizards dominált, így a Hawks negyedikként zárt és a Bostonnal mérkőzik meg a playoff első körében.

Jól zárt a Washington. Sem John Wall, sem Bradley Beal, sem Marcin Gortat, sem Markieff Morris nem lépett pályára a fővárosiaknál, éppen ezért bánhatta különösen az Atlanta, hogy nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A Wizardsnál azonban főleg a csapatvédekezést érdemes kiemelni, mert jól vették el a Hawks játékait, eközben a túloldalon remekelt Nené (19 pont, 8 pattanó, 8 gólpassz, 3 labdaszerzés), illetve Sessions is jól diktálta a tempót – így 50%-os mérleggel, a korábbi évek után csalódottan zárták a szezont.

A Wizards legjobb dobói: Sessions 22/9, Nené 19, Dudley 14/3, Thornton 14/2
A Hawks legjobb dobói: Horford 19/6, Teague 16/6, Millsap 13, Hardaway Jr. 13/9

Chicago Bulls – Philadelphia 76ers 115-105

Ez még kellett a Chicagónak. Az első negyedben lerohanta ellenfelét a Philadelphia és a hazaiak 24 (!) pontos hátrányból álltak fel, hogy győzelemmel búcsúzzanak saját közönségüktől erre a szezonra. A harmadik negyedben jött az áttörés, azt 35-13-ra nyerték Butlerék, a záró etapban pedig már magabiztos előnyben voltak. Hiányzott Noah, Gasol, Rose, Dunleavy, Moore és Gibson is, de az említett Butler tripla-duplázott, Nikola Mirotic 32 pontig jutott (7/11 tripla, öt labdaszerzés, három blokk), a korábban Szolnokon is játszó Justin Holiday pedig 29 egységet termelt 5/7 hármassal – mindenki hozzátette a magáét.

Vége a Philly idei szenvedésének. A gárda semmit nem lépett előre tavalyhoz képest az eredményességet tekintve és már évek óta a liga leggyengébb csapatának számít – ugyan érkezett Jahlil Okafor, ő sem tudott változtatni ezen. A 82 meccsből összesen tízet tudtak megnyerni, egymásután kétszer viszont nem arattak győzelmet egyetlen alkalommal sem, ezzel ők lettek az NBA történetének hatodik ilyen csapata. Hogy vezet-e út feljebb… lejjebb biztosan nem.

A Bulls legjobb dobói: Mirotic 32/21, Holiday 29/15, McDermott 16
A 76ers legjobb dobói: Covington 27/18, Thompson 21/9, Grant 20/6

Dallas Mavericks – San Antonio Spurs 91-96

Karriercsúcsokat dobtak a cserék. Tony Parker, Kawhi Leonard, LaMarcus Aldridge, Tim Duncan, Manu Ginobili és David West is hiányzott a vendégeknél, így viszont előkerült Boban Marjanovics, Jonathon Simmons és Kyle Anderson – előbbi kettő megdöntötte, utóbbi pedig beállította karriercsúcsát. A harmadik negyedben váltott ritmust igazán a San Antonio, ezzel eltüntette első félidei komoly hátrányát és megfordította a találkozót, így 67 győzelemmel zárt, amellyel új franchise-rekordot állított fel.

Nem számított a vereség. Chandler Parsons mellett Devin Harris és JJ Barea sem tudott pályára lépni, de Dirk Nowitzki és a padról beszálló Raymond Felton vezérletével így is uralta az első félidőt a hazai csapat. A második negyedben azért volt negatívum is, mert David Lee megsérült és nem tért már vissza a pályára, a fordulás után pedig átvette az irányítást a San Antonio – a Mavs nem erőltette túl ezt az estét, bíztak abban, hogy a Memphis nem okoz meglepetést a GSW ellen…

A Mavericks legjobb dobói: Felton 22/6, Nowitzki 19/3, Williams 13/3
A Spurs legjobb dobói: Marjanovics 22, Simmons 19, Anderson 15/3

Houston Rockets – Sacramento Kings 116-81

Megvan a rájátszás. Pár mérkőzéssel ezelőtt, a Mavs és a Suns elleni vereség után nagyon sötét volt a Rockets jövője, de a Jazz hibái megadták az esélyt, hogy javítsák ezeket – és ők többet nem hibáztak. Ezúttal is összeszedett játékkal használták ki, hogy a Kings erősen tartalékosan állt fel, James Harden 38 pontig jutott 30 perc alatt, ráadásul védekezésben is harapott az együttes. Az első negyedet 34-18-ra nyerték meg, innentől pedig végig kézben tartották a meccset – ezzel megszerezték a nyugati nyolcadik helyet és a Golden State-tel találkoznak az első körben.

Felejtsük el. A Kings nagy reményekkel kezdte a szezont, de közel sem tudták beváltani ezeket – rengeteg belső problémával küzdöttek, George Karl jó eséllyel utolsó meccsét töltötte ezen a kispadon és végül messzire voltak a rájátszástól. Ezen az estén Ben McLemore került elő fő pontszerzőnek, Seth Curry-nek nagyon nem ment (3/18 mezőnyből) és végig esélytelenek voltak a vendégek – 33-49-es mérleggel fejezték be ezt az idényt.

A Rockets legjobb dobói: Harden 38/15, Howard 14, McDaniels 11/3
A Kings legjobb dobói: McLemore 24/12, Anderson 13/3, Koufos 12

Milwaukee Bucks – Indiana Pacers 92-97

Tartalékosan is megy. Paul George, Monta Ellis, George Hill és Ian Mahinmi sem játszott a kezdők közül a Pacers oldalán és a pályára lépőket tekintve is csak Solomon Hill játszott 30 percnél többet – ő megérdemelte, 25 ponttal és 7/11 triplával szezoncsúcsot döntött. A gárda már az első negyedben közel húszpontos előnyt épített ki és bár a második félidő már a Milwaukee-é volt, így is csak közelíteni tudtak a hazaiak, egyenlíteni esélyük sem volt. A Pacers hetedikként zárta az alapszakaszt és a Toronto ellen mérkőzik az első körben.

Majd jövőre. A tavalyi playoff után óriási csalódás a Bucks szezonja, 33-49-es mérlegükkel csak három csapatot tudtak megelőzni keleten és már régen eldőlt, hogy idén nem juthatnak rájátszásba. Ezen a találkozón is gyengén szerepeltek, Khris Middleton kevesebb, mint nyolc percet töltött parketten és a hamar beszedett nagy hátrány után különösen tét nélkülivé vált a találkozó. Reménykedniük van miben, mert Middleton mellett Giannis Antetokounmpo egyre inkább bizonyít és Jabari Parker is mutatott biztató dolgokat, de kérdés, hogy jövőre képesek lesznek-e megújulni, fejlődni – és hogy ezt kinek az irányításával teszik majd meg.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 19/3, Parker 17, Vaughn 10/6, Inglis 10/6
A Pacers legjobb dobói: S. Hill 25/21, Allen 14, Robinson 14/6

Minnesota Timberwolves – New Orleans Pelicans 144-109

Üzenet a következő szezonra? A szezon utolsó heteire állt össze a Minnesota játéka és az utolsó mérkőzésen még megmutatták Wigginsék, hogy jövőre számolni kell velük. Négyen érték el a húszpontos határt, 65,1%-kal (!) dobtak mezőnyből, minden negyedben legalább 32 egységig jutottak és igazi gálameccsel, franchise-rekorddal búcsúztak közönségüktől, valamint a szezonjuktól is. Az biztos, hogy bármi történik jövőre, már nem Sam Mitchell lesz a vezetőedző.

„Méltó” befejezés. A Pelicans idei szezonja teljesen ráment a sérülésekre és akkor sem játszottak jól, amikor többé-kevésbé egészségesek voltak – az utolsó találkozókat már D-ligás játékosokkal tudták le. Egyénileg James Ennis (28 pont, 6/11 tripla), Toney Douglas és Ömer Asik sem produkált rossz meccset ezen az estén, de ezzel együtt sem volt közük a Timberwolveshoz – így 30-52-es mérleggel, a Minny-nél egy mérkőzéssel jobb mutatóval zártak.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 28/6, Muhammad 28/3, Wiggins 21/3
A Pelicans legjobb dobói: Ennis 28/18, Asik 24, Douglas 22/6

Golden State Warriors – Memphis Grizzlies 125-104

73 győzelem, 400 tripla. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy megszerzi „mindent eldöntő” győzelmét a Golden State, hiszen az első negyed után 14, félidőben húsz ponttal vezetett a hazai alakulat – így tehát 73-9-es mérleggel zárt, amely az NBA történetének eddig legjobb mutatója. Nem ez volt azonban az egyetlen mérföldkő a találkozón, ugyanis Steph Curry elképesztő estét produkált és 46 pontig jutott – közte 10/19 triplával, amellyel átlépte a 400-as álomhatárt a bedobott hármasokat tekintve (402-vel zárt). A GSW ezzel nagyjából mindent elért az alapszakaszban, amit el lehetett, most pedig következik a rájátszás, ahol az első körben a Houstont kell legyőznie.

A Memphis sem kis teljesítményt nyújtott. A Grizzlies már hetekkel, hónapokkal ezelőtt elveszítette Marc Gasolt és Mike Conley-t, több cserét is meghúzott, amellyel inkább gyengült és az utolsó mérkőzéseken további játékosok is kidőltek – ennek ellenére ott lesz a rájátszásban. Randolph-éknak ma nem lehetett esélyük, így végül hetedikként fejezték be az alapszakaszt, tehát a San Antonio lesz az ellenfelük az első körben – a hírek szerint ott legalább Tony Allen pályára léphet majd.

A Warriors legjobb dobói: Curry 46/30, Thompson 16/12, Barnes 15/6
A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 24, Stephenson 22/9, Green 12

Los Angeles Lakers – Utah Jazz 101-96

Kobe stílusosan búcsúzott. Ahogyan várható volt, a meccs minden pillanata Kobe Bryantről szólt, azonban a Lakers legendája tett is erről: több, mint 42 percet töltött a pályán. Már az első negyedben megadta az alaphangot 15 ponttal, majd a 4. negyedben még egyszer utoljára megmutatta, mekkora tanár – nehezebbnél nehezebb kosarakat dobva, 23 pontot szerezve vezette győzelemre csapatát 15 pontos hátrányból. 20 éves pályafutása ötödik legtermékenyebb estéjével zárt, utolsó meccsének statisztikája: 60 pont, 22/50 mezőnyből (6/21 tripla), 10/12 büntető, 4 lepattanó, 4 gólpassz, 1 szerzett labda, 1 blokk. Érdekesség, hogy utolsó momentuma egy egész pályás gólpassz volt Jordan Clarksonnak, amivel talán jelképesen át is adta a stafétabotot…

A Jazz a végén már csak erőlködött. A vendégek már tudták, hogy győzött a Houston, és így lemaradtak az idei rájátszásról – ennek ellenére nem estek össze, a második negyedben nagyszerűen játszva 15 pontos előnyt szereztek és nem mondhatni, hogy hagytak volna könnyű pontokat Bryantnek. Az újonc Lyles dupla-duplázott (18 pont, 11 pattanó), szépen járt a labda (27 gólpassz), azonban a végén fokozatosan fogytak el. A végjátékban a passzjáték helyett a betöréseket erőltették, próbáltak faultokat kiharcolni, és amikor ez nem sikerült, nem tudtak már változtatni.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 60/18, Clarkson 12, Russell 9.
A Jazz legjobb dobói: Lyles 18/6, Hayward 17/6, Ingles 12/12, Mack 12.

Phoenix Suns – Los Angeles Clippers 114-105

A Clippers pihentetett. A vendégek mindhárom sztárjukat, valamint Jamal Crawfordot és a saroksérüléssel bajlódó Redicket is otthon hagyták, mivel nem számított már a mai győzelem. A foghíjas Clippersben mindenki bőven kapott lehetőséget, a végére már össznépi dobálásba fulladt a mérkőzés. Wesley Johnson 5 triplája és Cole Aldrich hibátlan dobásokkal elért 14 pontja emelhető ki – a negyedik helyen záró gárda a Portland Trail Blazersszel találkozik a rájátszás első körében.

A Suns kiszolgálta a nézőket. A hazaiak nem pihentettek, igyekeztek győzelemmel zárni a franchise történetének második legrosszabb szezonját – ez végül sikerült, főként Mirza Teletovic-nak köszönhetően, aki a kevés pozitívum egyike volt idén: a bosnyák veterán 179 triplával zárt, ez a valahol volt legtöbb, amit egy szezonban cserejátékos bedobott. Az év újoncötösébe igyekvő Devin Booker most nem villogott, de megtették helyette ezt a többiek – a végén hét játékos zárt legalább 10 ponttal.

A Suns legjobb dobói: Teletovic 22/6, Leuer 16, Tucker 14/3, A. Williams 14.
A Clippers legjobb dobói: W. Johnson 19/15, Wilcox 19/9, Rivers 16/3.

Portland Trail Blazers – Denver Nuggets 107-99

Befejezte a munkát a Blazers. A szezon előtt lesajnált, a nyáron 4 kezdőjátékosát elveszítő Portland nem csak hogy bejutott a rájátszásba, de lehetősége nyílt megszerezni az 5. helyet – ez végül a győzelem nélkül is meglett volna, de Lillardék semmit nem bíztak a véletlenre. A kezdőötös a második félidőben már nem nagyon volt pályán, miután látszott, hogy a rivális Memphis ki fog kapni a Golden State-től, de az Allen Crabbe (16 pont), Brian Roberts (14 pont) és Ed Davis (9 pont, 9 pattanó) vezette cseresor kézben tartotta a meccset. 73-9 ide vagy oda, a vezetőedző Terry Stotts kiváló esélyekkel indul az Év Edzője Díjért…

A Nuggets örült, hogy vége. Idén sem jutott rájátszásba a csapat, de több fiatal játékos is megmutatta az oroszlánkörmeit a szezon során. Közülük ma Mudiay (25 pont, 6 gólpassz) és Nikola Jokic (18 pont, 13 pattanó, 5 gólpassz) villogott, Nurkic jó estéjét (11 pont, 14 pattanó, 4 gólpassz, 5 labdalopás, 3 blokk) kicsit talán elrontotta a nyolc eladott labdája – mindenesetre a jövő fényesnek tűnik Coloradóban, most viszont csak asszisztálni tudtak az oregoni örömünnephez.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 21/9, McCollum 17/3, Crabbe 16/6.
A Nuggets legjobb dobói: Mudiay 25/3, Jokic 18/3, Harris 16/6.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus