Kobe Bryant vereséggel tért vissza

A legnagyobb mai sztorinak a Lakers-Raptors összecsapás ígérkezett, azonban végül nem Kobe Bryant visszatérése, hanem a foghíjas Raptors sikere volt a valódi szenzáció. A nap rangadóját Oklahomában rendezték – volna, de a sztárjai vezette Thunder alaposan helybenhagyta a ligát még így is vezető Indiana Pacerst. A Boston Celtics 41 pontos zakót mért a Madison Square Gardenben a Knicksre, a Miami visszavágott a Detroitnak, a Houston pedig ismét nagyon komoly védekezést tett le az asztalra. 

Kobe Bryant visszatéréséről videókat itt találhattok. 

New York Knicks - Boston Celtics 73-114

12-0. A Celtics rögtön az első percekben magához ragadta a kezdeményezést, tucatnyi pontot szereztek, az első negyed végén 34-11 állt az eredményjelzőn. A bostoniak minden kezdőjátékosa legalább 13 pontot szerzett, csapatszinten pedig félelmetes dobásmutatókat hoztak: mezőnyből 54, tripláról 56, büntetőből 81.5 százalékkal tüzeltek. 

Dupla nulla. A Knicks két kezdőhátvédje, Iman Shumpert és Raymond Felton egyaránt 0/6-os mezőnymutatóval és 0 ponttal zárt, de JR Smith (1/5) és Andrea Bargnani (1/7) sem lehet büszke a mai produktumára. Két nagyszerű siker után a Knicks érthetetlen módon zuhant össze, erre nem lehet magyarázat Kenyon Martin kisebb térdsérülés miatti pihentetése. 

A veteránok küzdöttek. Carmelo Anthony nem volt ma jó, de kiharcolt 10 büntetőt, Amar’e Stoudemire 17 pontja a legtöbb ebben az évadban, Metta World Peace szintén igyekezett – de ennyi volt a Knicks érdemi része ezen a mérkőzésen. 

A Knicks legjobb dobói: Anthony 19/3, Stoudemire 17, World Peace 12/6. 
A Celtics legjobb dobói: Crawford 23/18, Sullinger 21/6, Green 16/3, Bass 16.

Detroit Pistons - Miami Heat 95-110

Visszavágott a bajnok. Múlt héten a Pistons némileg meglepő győzelmet aratott Miamiban, ezt a foltot mindenképp le akarta mosni a Heat – sikerült. LeBron James szokás szerint tarthatatlan volt (24 pont, 10/15-ös mezőny, 7 lepattanó, 9 gólpassz), de az egész csapat nagyon jól játszott, a kispadról 41 pont érkezett, bőven 50% feletti hatékonysággal – az egész gárda 55% felett dobott. 

Most jól pótolták Dwyane Wade-et. Back-to-back meccseken nem játszatja őt Erik Spoelstra, és idén ebből már adódtak gondok – ma viszont Ray Allen remek dobásokkal és 18 ponttal feledtette Wade hiányát. 

Nem lett meg az ötödik. 2009 óta hajszol egy ötmeccses sikersorozatot a Pistons, de ismét megálltak négynél. LeBron Jamesszel egyszerűen nem tudott mit kezdeni Josh Smith, akinél erősebb, és Greg Monroe, akinél gyorsabb – hiába volt 16 támadópattanójuk és ebből adódóan rengeteg második esélyük, a harmadik negyedben kártyavárként dőlt össze a Detroit játéka. A statisztikában remekül mutat, hogy heten értek el 10 pontot – csak éppen akkor nem lépett elő senki, amikor nagyon kellett volna. 

A Pistons legjobb dobói: Jennings 19/3, Drummond 19, Smith 13/3, 
A Heat legjobb dobói: James 24, Allen 18/6, Bosh 16.

Houston Rockets - Orlando Magic 98-88

60 lepattanó. Idén kilencedik alkalommal ért el legalább 50 pattanót egy csapat, természetesen a Rockets. Mindezt persze megalapozta egy brutális csapatvédekezés: a Magic játékosai nem adtak el sok labdát, viszont mindössze 14 gólpasszt tudtak elszámolni, pedig 93 (!) mezőnykísérletük volt, dobásmutatójuk pedig siralmas, 34.4 százalék volt. 

Nik Vucevic nagyon hiányzott. Még mindig maródi a Magic centere, aki 2012 nyarán éppen Dwight Howard pótlására érkezett, és azóta remek játékkal igyekszik pótolni nagynevű elődjét. Hiányában lepattanókban sehol nem volt az Orlando, és támadóoldalon is elkelne valaki, aki stabilan tud pozícióban játszani. 

A Houston lefürödhette volna az utolsó negyedet. 83-61-re vezetett a Rockets a harmadik negyed után, ennek ellenére végül James Harden majdnem 40 percet játszott, de a többi kezdőjátékos is 34-38 perceket töltött a pályán. Ráadásul haszon nélkül, mert a Magic nem indított olyan rohamot a 4. negyed elején, hogy indokolt lett volna akár csak egy percre is felküldeni a húzóembereket. 

A Rockets legjobb dobói: Harden 27/9, Howard 20, Parsons 18/9. 
A Magic legjobb dobói: Davis 18, Afflalo 16/3, Nelson 15/12.

Oklahoma City Thunder - Indiana Pacers 118-94

Erődemonstráció. Láthatóan nagyon készült a ligaelső elleni összecsapásra a Thunder, amelyet Russell Westbrook sérülése és Kevin Martin távozása miatt sokan eleve leírtak a szezon előtt. Az OKC viszont jól kapta el a szezonrajtot, ma pedig Kevin Durant (36 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz) és Russell Westbrook (26 pont, 13 gólpassz) vezetésével irtózatosat csapott oda a liga talán legjobban védekező alakulatának, már félidőben 56-37-re vezettek.

Továbbra is két csarnok bevehetetlen. A Thunder 10 hazai összecsapásból a 10. győzelmét szerezte meg, ezzel a liga legjobbja idén – a másik, otthon veretlen csapat éppen a Pacers (9/9). 

A Thunder csúcsra tör. A Trail Blazersnek, a Spursnek és a Thundernek is egyaránt 4 veresége van, ez a három gárda foglalja el Nyugati Főcsoport dobogóját. 

Paul George ma kicsit egyedül maradt. Az MVP cím egyik titkos jelöltje 32 pontot termelt be 50% feletti hatékonysággal, dobott 4 triplát, remekül büntetőzött (10/11), megkaparintott 5 pattanót és szerzett 3 labdát. Nem elsősorban rajta múlt ez a bukta, sokkal inkább a csapatvédekezésen: a Pacers írd és mondd 29 lepattanót szerzett, ami akkor is kevés, ha a Thunder fenomenális 61%-kal tüzelt mezőnyből. A vereség ellenére egyébként a Pacers még mindig 2 győzelemmel tart előrébb a keleti második Heatnél. 

A Thunder legjobb dobói: Durant 36/6, Westbrook 26/3, Jackson 15/3.
A Pacers legjobb dobói: George 32/12, Hibbert 12, West 11.

Los Angeles Lakers - Toronto Raptors 94-106

Kobe Bryant visszatért. A kezdőben kapott helyet az előző alapszakasz végén Achilles-ín szakadást elszenvedő Lakers-legenda, és végül közel 28 percet töltött a parketten. Ez idő alatt 9 pont, 7 kiharcolt büntető, 8 lepattanó, 4 gólpassz és 2 labdaszerzés került a statisztikai lapjára. A dobásoknál még érződött a kihagyás, nem vállalt sokat és azt is rossz hatékonysággal, illetve eladott 8 labdát. Érdekesség, hogy Bryant az ellen a csapat ellen tért vissza a Staples Centerben, akiknek szűk 8 évvel ezelőtt ugyanitt 81 pontot dobott. 

A Raptors nagyon fontos győzelme. A mérkőzés előtt derült ki, hogy Rudy Gay-t, a gárda egyik legjobbját két csapattársával együtt elcserélik Sacramentóba, ők már nem is öltöztek át, így mindössze nyolc embert forgatott Dwayne Casey vezetőedző. Sorozatban öt meccset bukott el a találkozó előtt a Toronto, de úgy tűnik, hogy felszabadultak kissé Gay távozása után, akinek elég sok gondja volt a szakvezetéssel és csapattársaival is. 

Amir Johnson karriercsúcsa. A nem pontzuhatagairól, inkább hajtós védekezéséről ismert erőcsatár egyrészt segített limitálni Pau Gasolt (3/11, 7 pont), lekapott 10 pattanót és kiosztott 2 blokkot – másrészt úgy dobott 32 pontot, hogy mindössze 3 mezőnydobást rontott el (14/17). Mellette a DeRozan-Lowry hátvédpáros is nagyon igyekezett, ketten 49 pontot, 13 gólpasszt és 6 labdaszerzést hoztak össze. 

71 pont a Lakers kispadjáról. Mind az öt Lakers-csere elérte a 10 pontot, de a negyedik negyedben ez sem segített, a végig vezető Raptors ekkor szakította le ellenfelét – ahol a kezdőötösben Bryant volt a legeredményesebb, 9 ponttal... 

A Lakers legjobb dobói: Young 19/6, Henry 17/6, Meeks 14/6.
A Raptors legjobb dobói: Johnson 32, DeRozan 26, Lowry 23/3. 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus