Komoly feladat előtt a Warriors

Tartalékosan lép pályára Bostonban a GSW - rangadót vív Indianában a Heat - Irving és Shumpert játékára is van esély - Kobe San Antonióban

 

Indiana Pacers – Miami Heat 01:00

Azonos mérleggel (12-8) áll, de hullámvölgyben van a két keleti élcsapat, a Pacers sorozatban három, a Miami két vereségnél jár, de az Indianánál azért kevésbé látni a problémákat – a Golden State-től ki lehet kapni, ráadásul Paul George továbbra is kirobbanó formában van. A Heat támadójátéka azonban egyáltalán nem akar összeállni, semmit nem lépett előre a gárda a szezonrajt óta, a kemény és szervezett védekezés pedig nem biztos, hogy elég lesz most – főleg úgy, hogy George miatt valószínűleg kevesebbet lehet majd fent együtt Bosh és Whiteside. A hazaiak is jól védekeznek egyébként, bár a vereségszéria alatt leginkább ez tűnt el, de a Heatet idén egyszer már tartották 87 ponton, kérdés, hogy visszatalálnak-e erre az útra.

Orlando Magic – Cleveland Cavaliers 01:00

Nem néz könnyű este elé a Cleveland, LeBronék ugyan megszakították hárommeccses vereségsorozatukat, de kis híján negyedszer is megégtek Portlandben, nem volt igazán meggyőző az együttes – ezzel szemben az Orlando ugyan kikapott Phoenixben idegenbeli túrája végén, otthon az utóbbi nyolc meccsből hetet meg tudott nyerni. Ami átírhat minden előzetes tervet, az Iman Shumpert visszatérése, a kezdő hátvéd ugyanis elutazik a csapattal és van esély rá, hogy debütál ma – bár arra azért több, hogy majd kedden Bostonban lép pályára, ahogy a most szintén a csapattal lévő, de egészen biztosan nem játszó Kyrie Irving is. Szűk három hete Clevelandben simán nyert a Cavs, most viszont aligha számíthatunk annyi pontra, egy kemény, brusztolós, védekezős meccsre annál inkább.

Philadelphia 76ers – Detroit Pistons 01:00

A Philly tegnap Brooklynban kapott ki, ám érdekes módon most egy fokkal több esélyük van a sikerre – a Detroit játéka idegenben kategóriákat romlik, 90 pont alatt átlagolnak és 40% alatt dobnak, el is veszítettek utóbbi kilenc idegenbeli meccsükből nyolcat. Reggie Jackson teljesítménye még ennél is nagyobbat esik Detroittól távol (22,5 pontról 10,2-re), ráadásul ő hagyományosan gyenge a Philly ellen – itt kell megjegyeznünk, hogy a Pistons győzelmei eddig nagyrészt az ő teljesítményétől függtek. Ezzel együtt persze a vendégek az esélyesek, Okafornak nem lesz könnyű estéje Drummonddal, hiszen a liga legjobban lepattanózó centerét kellene megfognia úgy, hogy védekezésben finoman szólva is harmatos eddig – ráadásul a Philly ebben a szegmensben jelenleg utolsó.

Boston Celtics – Golden State Warriors 01:30

Közel áll ahhoz a Golden State, hogy hibátlanul teljesítse hétmeccses idegenbeli túráját is, de ebből még egy back-to-back hátra van – ennek első felvonását vívják hajnalban Bostonban. A győzelemért azonban nagyon meg kell majd küzdenie a bajnoknak, hiszen Harrison Barnes továbbra sincs a csapattal és legutóbb megsérült Klay Thompson is, ő valószínűleg szintén nem játszik ezúttal (70%-osnak mondja a bokáját), két kezdőjátékos nélkül pedig eléggé megrövidül a rotáció – főleg úgy, hogy Barbosa játéka is kérdéses betegség miatt. Az biztos, hogy rohanós meccs lesz, a Boston nagyon szeret sietni Isaiah Thomas vezérletével, képesek is bőven száz pont felett dobni (a remekül védekező Bullst is szétszedték), ráadásul nagyon bő kerettel rendelkeznek. A találkozó külön érdekessége lesz David Lee, aki öt szezont töltött a Golden State-nél és nyáron költözött Bostonba a bajnoki cím megszerzése után. 

Toronto Raptors – Milwaukee Bucks 01:30

A Toronto legutóbb legyőzte a liga legjobb védekezésével bíró San Antoniót, mai után érthetően toronymagas esélyese ennek a meccsnek – a Raptorsnál azonban már hagyománya van a nagy győzelmek utáni érthetetlen vereségeknek. A problémájuk valamiért ilyenkor a triplák levédése és érdekes, hogy amikor az ellenfél legalább tíz hármat dob, csak 2-6-ra állnak – amikor viszont ennél kevesebbet, akkor 12-3-ra. A Bucks egyáltalán nem triplavető csapat, sőt, az utóbbi három idegenbeli meccsen 25%-kal dobtak kintről Mayóék és összességében is nagyon gyenge a támadójátékuk, így ha a Lowry-DeRozan páros hozza az utóbbi időben látott formáját (49 pont átlagban kettejüktől az elmúlt öt meccsen), akkor hasonló vége lehet a meccsnek, mint november elsején – akkor 106-87-re nyert Casey együttese.

Memphis Grizzlies – Charlotte Hornets 02:00

Óvakodj a Charlotte-tól! Ez lehet az idei szezon egyik jelmondata, Kemba Walkerék nagy meglepetésre jelenleg Kelet 2. helyén állnak úgy, hogy papíron legjobb játékosuk, Al Jefferson hetekre kidőlt a sorból. Nélküle azonban még jobban megy a szekér, minden darabka a helyére került és sorozatban három győzelemnél járnak, de azt hozzá kell tennünk, hogy idegenben csak 3-5 a mérlegük – márpedig Memphisbe továbbra sem nyerni járnak a csapatok. A Grizzlies legutóbb újabb buzzer kosárral nyert meccset és senki nem lehet nyugodt, ha labdájuk van az utolsó másodpercekben, de összességében azért nem sziporkáznak – Zach Randolph hosszú idő után játszott egy jó meccset, a periméterről teljesen veszélytelenek, a védekezésük pedig messze elmarad a korábbi években látottaktól. Egy érdekesség: Batum az utóbbi nyolc meccsén csak 8 pontot átlagolt a Memphis ellen.

New Orleans Pelicans – Washington Wizards 02:00

Lassan nem lesz mire fogni a Pelicans borzalmas szereplését, visszatért Evans, Cole, egyre több időt kaphat Holiday, ma már Perkins is játszhat, de egyáltalán nem akar összeállni a gépezet, sem elöl, sem hátul. A csapat sorozatban nyolcadszor kapott legalább száz pontot legutóbb Bostonban, miközben Anthony Davis is csak egy-egy meccsre közelíti meg tavalyi formáját, ez pedig biztos, hogy most kevés lesz – ugyan Humphries, Gooden és Nené játéka továbbra is erősen kérdéses (kevés esély van rá), a Wizardsban több fantáziát látni jelenleg. Wallék sincsenek topformában és a palánk alatt azért lehetnek gondjaik, de ezt jól menedzselték eddig is alacsony szerkezettel és gyors játékkal, valószínűleg most is ezt láthatjuk majd – rohanni a New Orleans is szeret, kérdés, hogy eközben mi lesz majd a védekezéssel.

Denver Nuggets – Minnesota Timberwolves 03:00

Idegenben játszik a Wolves, így fellélegezhetnek a csapat drukkerei: otthon 3-9-re, saját pályájától távol 6-3-ra áll az együttes. Ennek ellenére az utóbbi időben azért kicsit belassult a Minny, bár legutóbb 37 pontot dobott Kevin Martin és Towns is újra a szezon eleji fényében csillog és van dolga Sam Mitchellnek. Ugyanakkor még mindig sokkal stabilabbak, mint a Nuggets, hiszen a hazaiaktól sosem lehet tudni, hogy mit kapunk: értékelhetetlen, D-ligás támadójátékot és maximum 80 pontot, vagy lendületes, jó kosárlabdát, amivel nyerik a meccseiket. Az elmúlt tíz meccsükből nyolcat elbuktak és otthon is nagyon gyengén muzsikálnak, a Wolves pedig október 30-án már nyert itt majdnem húsz ponttal, így most is inkább ők számítanak esélyesnek.

Utah Jazz – Oklahoma City Thunder 03:00

Ugyan back-to-backből érkezik a Thunder, az erőviszonyok mégis elég egyértelműek, hiszen a vendégek két vezére bombaformában van – tegnap Ibaka segítségével megverték az Atlantát is és sorozatban három győzelemnél járnak. Egyre többet jár a labda és egyre inkább tudja egymást használni Westbrook és Durant, ráadásul az előző nyolc meccsen csak 94,4 pontot kaptak átlagban, ami több mint tíz pontos (!) javulás az azt megelőző időszakhoz képest. Donovan munkája tehát kezd meglátszani a gárdán, eközben a Jazz Rudy Gobert nélkül szenved védekezésben, inkább próbálnak előre menekülni Hayward vezérletével – a kiscsatár 23 pontot átlagol 50% felett triplázással az elmúlt nyolc mérkőzésén. A kinti dobásokban bízhat most is a Utah, de túldobni nem biztos, hogy lehet most ezt a Thundert – mint ahogy bő két hete nem is sikerült, akkor 111-89-re nyert az OKC ebben a csarnokban.

San Antonio Spurs – Los Angeles Lakers 03:30

Kobe Bryant búcsúturnéja folyatódik, most egy olyan csarnokba látogat, ahol nagyon sok nagy meccset vívott és egy olyan csapat ellen lép pályára, amely a prime időszakának egyik legnagyobb ellenfele volt. Bryant legutóbb „lecserélte magát” és hagyta a fiatalokat játszani a Wolves ellen, Russell és Randle pedig meg is mutatták, hogy miért kell bennük bízni – az irányító egyértelműen előrelépett a szezon elejéhez képest. San Antonióban azonban idén még senki nem tudott nyerni és ez akkor is nagyon impresszív, ha most Kawhi Leonard nem teljesen egészséges – ebben a csarnokban a Spurs átlagosan 14,3 ponttal verte ellenfeleit és 85,6 egységen tartotta eddig. Meglepő lenne, ha a jelenlegi leggyengébb nyugati csapat törné meg ezt a sort…

Phoenix Suns – Portland Trail Blazers 03:30

A két gárda október végén játszott egymással egy back-to-backet, akkor mindkétszer simán nyert a Phoenix, de jelenleg akkora különbség azért nincs a felek között – még akkor sem, ha a Suns két győzelemből, a Blazers pedig két vereségből érkezik. A mérkőzés valószínűleg a hátvédpárosok csatájáról fog szólni, mindkét gárda erre épít: Lillard és McCollum 44, Bledsoe és Knight 43,6 pontot átlagol együtt és mind a négyen ott vannak a pontlista első 25 helyezettje között. Máshova igazán egyik csapat sem tud nyúlni, valószínűleg látványos, lüktető meccset láthatunk majd, ahol azért a hazai pálya és a jobb forma is a Suns mellett szól – igaz, az újabb kezdődő Morris-saga pont nem…

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találatok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus