Konferencia-döntőben a Memphis és a Miami!

Mára virradóra két, a maga nemében meglepő eredmény született az észak-amerikai profi kosérlabdaliga rájátszásának második körében, ugyanis a Memphis Grizzlies végig vezetve, sorozatban negyedszer gyűrte le a nyugati első kiemelt Oklahoma City Thundert és ezzel be is jutott a Főcsoport-döntőbe, míg a Miami Heat saját közönsége előtt is borzasztóan megszenvedett a Chicagóval, ám végül kiejtette a Bullst, szintén zsinórban négy győzelmet begyűjtve, tehát ebben a párosításban azért összességében érvényre jutott a papírforma, még ha a vártál lényegesen nehezebben is adta magát az ötödik kiemelt. Jöjjenek a részletek!

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Miami Heat(1.) - Chicago Bulls(5.) 94 - 91

Amikor 22-4-re vezetett a Heat alig pár perc után, akkor talán senki sem gondolta, hogy még bajban is lehet a Miami ezen az estén, pedig Nate Robinson villámgyorsan rendbe szedte a többieket és visszanyerte saját önbizalmát is, az ő extra tripláival, valamint Carlos Boozer (26 pont, 14 lepattanó) talán legjobb játékával ebben a sorozatban olyannyira talpra állt a Bulls, hogy félidőben már négy ponttal a Thibodeau-tanítványok mentek.

A fordulást követően a Dwyane Wade-t végül bevető Miami egy darabig csak próbálkozott a fordítással, ugyanis nagyon elkapták a fonalat a chicagóiak és védekezésben is fegyelmezettek voltak, valamint a sokági jegelt Rip Hamilton is 15 ponttal szállt be a kispadról, így a Rose, Hinrich, Deng trió nélkül is úgy festett, hogy célba érhet a Bulls.

Ám a 23 pontos, 7 lepattanós, 8 gólpasszt kiosztó LeBron James és társai az utolsó negyed derekán ritmust váltottak védekezésben és szerezni tudtak pár könnyed kosarat, aminek eredményeként 5 pontos előnyre tettek szert két perccel a végső dudaszó előtt, innen pedig már csak kétszer három-három egységnyire tudott felkapaszkodni a Chicago, mely az utolsó pillanatokban több egyenlítési kísérletet is elpuskázott, így emelt fővel, de vesztett és ezzel el is búcsúzott a további küzdelmektől. A Heat várhatja a Pacers és a Knicks csatájának a végét, ugyanis ezen párharc győztesével vívja majd a Konferencia-döntőt, méghozzá a pályaelőny birtokában.

A Heat legjobb dobói: L. James 23, Wade 18, Bosh 12

A Bulls legjobb dobói: Boozer 26, N. Robinson 21, J. Butler 19

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4 - 1 a Heat javára.

 

Oklahoma City Thunder(1.) - Memphis Grizzlies(5.) 84 - 88

A Memphis alaposan meglepte a kiesés elől menekülő OKC-t, ugyanis a harmadik negyedben már úgy festett, el is dönti a csatát az ötödik kiemelt, ugyanis az előnye folyamatosan 15 pont körül mozgott. Ekkor még volt egy válasza a nyugati alapszakasz-győztesnek, Derek Fisher újra megmutatta, mennyit is ér a rutin, Kevin Durant (21 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) kicsit visszafogottabb produkciója ellenére is vitte hátán a csapatát, Serge Ibaka végre összetett egy 17 pontos, 8 lepattanós, 3 blokkos performanszt, a sérült Russell Westbrookot meglepően jól helyettesítő Reggie Jackson (16 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz) pedig megadta azt az extrát, amivel visszaszerezhette reális esélyeit a Thunder.

Ugyanakkor a hajrában időben ébredt a 28 pontos, 14 lepattanós dupla duplával kirukkoló Zach Randolph fémjelezte vendég gárda és mindig volt válasza a Grizzlies-nek, így nem tudta átvenni a vezetést a tavalyi finalista. A végére így is maradtak izgalmak, hiszen Randolph két pontos előnynél mindkét büntetőjét kihagyta, így Durant egy viszonylag tiszta középtávolival még hosszabbításra menthette volna a rangadót, ám célt tévesztett, a Hollins-legénység pedig diadalittasan távozhatott a parkettről és a Spurs - Warriors párharc győztesével vívja majd a Főcsoport-döntőt, ahol még ez a klub sosem járt korábban.

A Thunder legjobb dobói: Durant 21, Ibaka 17, R. Jackson 16

A Grizzlies legjobb dobói: Z. Randolph 28, Conley 13, T. Allen 11

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4 - 1 a Grizzlies javára.

 

A nap hőse: Dwyane Wade, aki fájós térddel, összeszorított fogakkal hosszú idő után újra igazi vezér volt a pályán, még ha nem is hozott extra statisztikákat. A maga 18 pontjával, illetve fontos kosaraival kulcsszerepe volt a Chicago legyűrésében.

A nap lúzere: Kevin Durant, aki most nem tudott megfelelni az elvárásoknak. 21-ből 5-ös mezőnymutatóval jelentkezett azon az estén, ahol csapata életben maradása volt a tét, ráadásul azt a kettest is kihagyta, mellyel megmenekülhetett volna a Thunder.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus