LeBron James 61 pontos karriercsúccsal vezette győzelemre a Heatet

Az  NBA ma hajnalban a regnáló MVP-ről szólt: James nem csak saját, de csapata csúcsát is megdöntötte. A Brooklyn november eleje óta először érte el az 50 százalékot, és egy riválisnak is visszavágott. A Grizzlies Washingtonban is nyerni tudott, a Knicks viszont közvetlen riválistól kapott ki. Pontzuhatag volt Denverben, ahol a Nuggets és a Wolves 48 perc alatt 260 pontot tett fel a táblára – ráadásul a Timberwolves több büntetőt dobhatott, mint ahány pontot ma LeBron James szerzett.


 
Washington Wizards - Memphis Grizzlies 104-110
 
Hat meccses széria szakadt meg. Remek sorozatban volt a Wizards, ma azonban csak egy kései felzárkózásra futotta az erejükből. A Grizzlies már 19 ponttal is vezetett, ám John Wall (23 pont, 9 gólpassz, 6 pattanó) nem hagyta annyiban a dolgot, a negyedik negyedben 13 pontot termelt be, és csapattársai is igyekeztek – 104-106-nál közelebb azonban már nem jutottak.
 
Nem várt helyről érkezett a segítség. Tayshaun Prince nincs túl jó formában idén, ma viszont csapata legeredményesebbje volt 21 ponttal, amit ráadásul mindössze három rontott dobással hozott össze. A Grizzlies csapatszinten majdnem 55 százalékkal dobott, ebben nagy szerepe volt a 34 pontot szóró kispadosoknak, akik közül mindenki legalább 50 százalékos pontossággal tüzelt.
 
Marc Gasol sokoldalú estéje. A 10 pontig jutó centernek ma annyira nem ment a dobás (4/10), de ezt bőven kompenzálta a játék többi elemében: 8 gólpassz, 7 lepattanó, 3 labdalopás és 3 blokk került be a statisztikájába.
 
A Wizards legjobb dobói: Wall 23/6, Beal 21/3, Gortat 16.
A Grizzlies legjobb dobói: Prince 21/3, Conley 20/6, Randolph 16.
 
Brooklyn Nets - Chicago Bulls 96-80
 
November 5-e óta 50 százalékon a Nets. A szezon első napjait követően kapaszkodott vissza a lélektani határra a Brooklyn, amely egyúttal törlesztett a Bullsnak az elmúlt szűk egy évért: a playoffban ők ütötték ki őket tavasszal, és a 2013-14-es évben mindkét eddigi meccsüket a Chicago nyerte. Ma viszont elemében volt a Nets, és saját fegyverével verte meg ellenfelét: a védekezéssel. 19 labdát szedtek össze a hazaiak, 28 labdaeladásba hajszolták bele a Bullst, miközben a vendégek mindössze 12 gólpasszt osztottak ki – csak emlékeztetőül, egy nappal korábban a center Joakim Noah egymaga 14-et adott.
 
Otthon egyre masszívabb a Nets. 19 napig volt távol otthonától a Brooklyn, ám a túra előtt zsinórban négyszer győztek otthon, vagyis kiváló hazai sorozatban vannak. Pedig Kevin Garnett nem is léphetett parkettre, ám így is 5 játékos érte el 10 pontos határt, a kezdőötös pedig 73 egységet szórt. Jason Collins is bemutatkozott hazai környezetben, nagy tapsot kapott a közönségtől.
 
A Nets legjobb dobói: Williams 20/3, Johnson 19/9, Pierce 14/9, Livingston 14.
A Bulls legjobb dobói: Augustin 16/3, Butler 13, Gibson 12.
 
Detroit Pistons - New York Knicks 96-85
 
Mindig van lejjebb. A Knicks újabb veresége egy playoffért harcoló rivális ellen született, ami azt jelenti, hogy Anthony-ék 21-40-es mérleggel szerénykednek. A vendégek ásza hiába játszott jól és dobott 28 pontot, illetve hiába akadt társa a 22-ig jutó Amar’e Stoudemire személyében, a rendőrségi ügye miatt frusztrált Raymond Felton (4 pont, 1/9 mezőnyből) és a kispad (7 pont) egészen rettenetes meccset szállított, amit nem lehetett kompenzálni.
 
Andre Drummond történelmi magasságokban. A hazaiak centere nagy küzdelmet folytatott Tyson Chandlerrel (18 pattanó) a lecsorgó labdákért, és a végére 26 lepattanót kapkodott le – ezzel beállította Dwight Howard szezoncsúcsát, és ennél több pattanót utoljára Ben Wallace szedett egy meccsen Pistons-játékosként, még 2002-ben. Társai is akadtak a nagyembernek, a mindössze nyolcfős érdemi rotációból heten értek el legalább nyolc pontot, a padról 36 pont jött, Brandon Jennings pedig 11 gólpasszt osztott ki. A Detroit ezzel a sikerrel életben tartotta halovány playoff-álmait.
 
A Pistons legjobb dobói: Drummond 17, Bynum 16/3, Stuckey 16.
A Knicks legjobb dobói: Anthony 28/12, Stoudemire 22, Smith 16/12.
 
Miami Heat - Charlotte Bobcats 124-107
 
Jól kezdett és nem vallott szégyent a Bobcats. Némi meglepetésre 15-6-os futással nyitotta a mérkőzést a vendégcsapat, jól tartották magukat az első félidőben. Aztán a Heat, pontosabban James megrázta magát és akadt, hogy a különbség már 20 egység feletti volt a hazaiak javára. A vendégek hatékonyan támadtak (51% mezőny, 39% hárompontos, 27 gólpassz), Al Jefferson brutális számokat (18/24 mezőnyből, 19 lepattanó) hozott össze, s elismerésre méltó, hogy a bajnok otthonában így helytállt csapata, ám nem ő szállította a legnagyobb momentumot ezen az estén.
 
A maszk ereje. LeBron James megállíthatatlannak bizonyult a mai estén, egymaga hozta a meccset a vendéglátóknak, akik 16 hármast hintettek (57%-os hatékonysággal). Wade hiányát fikarcnyit sem érezte meg a Heat, ugyanis James (22/33 mezőnyből, 8/10 hárompontos, 7 lepattanó, 5 gólpassz) nemes egyszerűséggel szárnyalt. Három negyed után már 49 pontnál tartott, s végén karriercsúcsot és franchise-rekordot jelentő 61 pontnál állt meg. Igaz már tíz alkalommal jutott el 50 pont fölé, de a mai volt az első, hogy saját közönsége előtt vitte véghez ezt a tettet.
 
A Heat legjobb dobói: James 61/24, Bosh 15/3, Douglas 10/6
A Bobcats legjobb dobói: Jefferson 38, Tolliver 12/9, Douglas-Roberts 12/6
 
Milwaukee Bucks - Utah Jazz 114-88
 
Két emberrel nem lehet meccset nyerni. A Jazz kezdőcsapatából egyedül a magabiztosan büntetőző Hayward hozott átlagos teljesítményt (20 pont, 6/15 mezőnyből), a többiek 21 egységet tudtak csak az eredményjelzőre tenni. A padról beálló és parádésan teljesítő Kanter egymaga túlszárnyalta őket (8/16 mezőny, 11/12 büntető, 14 lepattanó), ám ez lehetett az egyetlen dolog, aminek örülhettek a Utah szurkolói.
 
Török dominancia. Nem csak a vendégeknél, hanem hazai oldalon is a török válogatott erőssége járt élen a pontszerzésben. A tavalyi szezonját az utóbbi időben gyakrabban idéző Ilyasova újra győzelemre vezette a Bucksot. Egyetlen mezőnykísérletet hibázott csupán (11/12 mezőny) és egy pont hiányzott neki a karriercsúcs beállításhoz. Tette mindezt úgy, hogy a negyedik játékrészben már pályára sem lépett. A félidőben még tapadt ellenfelére a Jazz, ám a fordulás után 22-ből 16 dobást juttatott a gyűrűbe a Milwaukee és ostromolták a 30 pontos differenciát, eldöntötték a mérkőzést.
 
A Bucks legjobb dobói: Ilyasova 31/6, Sessions, Pachulia 14-14, Knight 11/3
A Jazz legjobb dobói: Kanter 27, Hayward 20/6, Burks 12

Denver Nuggets - Minnesota Timberwolves 128-132
 
Négyen húsz felett – hiába. A hazaiaknál Ty Lawson (31 pont, 11 gólpassz) és Wilson Chandler (25 pont, 10 lepattanó) dupla-duplával jelentkezett, Foye és Faried is 20 pont fölé jutott, de ez sem volt elég a Wolves ellen. Bár az utolsó játékrészt 45-34-re nyerték, csak megszorongatni tudták a nagyon keményen játszó Minnesotát.
 
64 büntető. Ennyi szabaddobást harcolt ki a Wolves, amelyből 52-t be is dobtak. Kevin Martin 17, Love pedig 13 kiharcolt büntetővel vezette a táncot, és 50-41-re a pattanócsatát is hozták. Az 52 értékesített szabaddobás 1990 óta a legtöbb egy meccsen, míg 64 kísérletre 1999 óta nem volt példa.
 
A végén büntető döntött. Evan Fournier triplája a meccs végén két pontos különbséget eredményezett, azonban a Wolves az addig egy szabaddobást rontó Martin kezébe adta a labdát, akit annak rendje és módja szerint lefaultoltak, és be is dobta mindkét büntetőjét.
 
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 31/9, Chandler 25/6, Foye 22/12.
A Timberwolves legjobb dobói: Love 33/6, Martin 22, Brewer, Barea 16/3-16/3, Pekovic 16.
 
Portland Trail Blazers - Los Angeles Lakers 106-107
 
Nem ért vissza a Portland. Az első negyedben nagyon elengedték a gyeplőt a Trail Blazers játékosai, a Lakers 33-20-ra vezetett. A következő három negyed arról szólt, hogy a hazaiak LaMarcus Aldridge (21 pont), Damian Lillard (20 pont, 5-5 gólpassz és lepattanó), Nicolas Batum (17 pont, 15 pattanó) és Robin Lopez (19 pont, 16 pattanó) vezetésével fokozatosan dolgozták le a hátrányukat – sőt a végén vezettek is, azonban a Lakers stílusos kosárral verte meg őket.
 
Remekelt a Los Angeles kezdője. A 22 pontig jutó Pau Gasol mellett négy alacsonyabb játékos kezdett, és ez bejött: Jodie Meeks 21 pontot szerzett és kikapcsolta Wes Matthewst a játékból, Kent Bazemore és Wesley Johnson pedig 14 pontot termelt – jól szolgálta ki őket a 11 gólpasszt kiosztó Kendall Marshall. A végén aztán majdnem elfogyott a lendület, de csak majdnem: 6.9 másodperccel a vége előtt Bazemore alley-oop passzal szolgálta ki Johnsont. Erre már nem volt válasza a Portlandnek, Lillard triplakísérlete célt tévesztett.
 
A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 21, Lillard 20/9, Lopez 19.
A Lakers legjobb dobói: Gasol 22, Meeks 21/6, Bazemore 14/12, Johnson 14.
 
Sacramento Kings - New Orleans Pelicans 96-89
 
A Kings nyerte a vesztesek csatáját. A Sacramento három vereséggel, a Pelicans héttel a tarsolyában állt fel a mai meccsre – végül a hazaiak nem csak a győzelemnek örülhettek, hanem annak is, hogy öten értek el náluk legalább 10 pontot. Ez azért nagy szó, mert a Cousins-Thomas-Gay trió tagjain kívül ez nem igazán szokott összejönni. Most Ben McLemore (10 pont) mellett a dupla-duplázó (10 pont, 13 lepattanó) Reggie Evans is elérte a határt.
 
A Pelicansnál megindult a draft-hadművelet? Az idény nagy részét kihagyni kénytelen Jrue Holiday-ért a nyáron az idei első körös draftjogát (is) adta oda a Pelicans a Philly-nek, azonban csak akkor kerül át a draftjog, ha ötödiknél hátrébb választhat(na) a New Orleans. Ezt elkerülendő minél rosszabb helyen kell zárniuk – ezzel jól haladnak, mivel a nyugati sereghajtó trió (Jazz, Lakers, Kings) már csak két meccsnyire van tőlük.
 
A Kings legjobb dobói: Cousins 23, Thomas 22, Gay 14.
A Pelicans legjobb dobói: Evans 27/6, Roberts 15/3, Davis 13/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus