Leonard nélkül oktatott és zárta le a párharcot a Spurs

Legjobb játékosa nélkül sem adott esélyt a Houstonnak a San Antonio, 39 pontos győzelemmel jutott a nyugati döntőbe. 

Kawhi Leonard ugyan nem lépett pályára, de a San Antonio így is szétszedte a borzasztóan kosárlabdázó Houstont az észak-amerikai kosárliga (NBA) rájátszásában, ezzel idegenben, a hatodik meccsen lezárta a párharcot - Gregg Popovich alakulata ott van a nyugati döntőben, ahol a Golden State-tel találkozik majd. 

Visszajátszás c. videós rovatunk itt elérhető!

A mérkőzés rövid videós összefoglalója ide kattintva megtekinthető!

Houston Rockets - San Antonio Spurs 75-114

Tartalékosan is nyugati döntőben a Spurs. Óriási győzelmet aratott a vendégcsapat, hiszen nem csak Tony Parker, de végül a legutóbb bokasérülést szenvedő Kawhi Leonard sem lépett pályára, mégis tükörsimán lezárta a párharcot Houstonban. A kezdőben Mills és Simmons is helyet kapott, a gárda pedig korábbi önmagát idézte: gyönyörűen járatta a labdát, remekül dobott, agresszíven és pontosan védekezett, uralta a lepattanókat, ezúttal szakadéknyi különbség volt a felek között - a Spurs már félidőben 19 ponttal vezetett és a folytatásban is csak nyílt az olló. A fő pontszerző szerepét most LaMarcus Aldridge (34 pont, 12 pattanó, 16/26 mezőnyből) vette át, de a kezdőötös minden tagja remekül játszott, így nem meglepő az 50% feletti mezőnymutató és a 32 kiosztott gólpassz sem - végül mindössze öt bedobott hármas is elég volt a kiütéses győzelemhez. Gregg Popovich alakulata ezzel a bravúrral bejutott a nyugati döntőbe, ahol a Golden State vár rá - a párharc magyar idő szerint már vasárnap este el is rajtol.

Reménytelen Houston. Hiába volt élet-halál meccs ez a Rockets számára, hiába volt otthon a gárda és hiába hiányzott két kulcsjátékos a Spursnél, teljesen esélytelennek bizonyultak Mike D'Antoni tanítványai. James Hardent nagyítóval kellett kereseni a pályán, nem egyszerűen csak gyengén dobott, de egyáltalán nem is dobott, ráadásul a többiek sem tudták kisegíteni, csak Arizát és Capelát lehet dicsérni - Anderson például pontosan nulla pontot tett hozzá. A minősíthetetlen játék végül 28,6%-os (!) mezőnymutatót, valamint 60-37-re elveszített lepattanózást eredményezett, így hiába futott remek szezont a gárda, végül egy óriási hazai pofonnal esett ki - Harden egyébként a meccs végén vállalta ezért a felelősséget. 

A Rockets legjobb dobói: Ariza 20/15, Capela 15, Harden 10/6
A Spurs legjobb dobói: Aldridge 34, Simmons 18/3, Mills 14/6

A párharc végeredménye: 4-2 a Spurs javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus