Lezárhatja a Bulls és a Memphis, egyenlíthet a Brooklyn

Conley nélkül söpörne a Grizzlies - otthon fejezheti be a szériát a Chicago - össze kell kapnia magát az Atlantának Brooklynban.

 

Brooklyn Nets – Atlanta Hawks 01:00

Az Atlanta eddig nem úgy fest, mint az alapszakaszban szinte verhetetlen szupercsapat, elöl-hátul szenvedős kissé a játék, és a harmadik találkozón a Brooklyn ezt már ki is tudta használni – bár már a második összecsapáson is meglepetést okozhattak volna Lopezék, hazai pályán le tudták győzni az első kiemeltet. Mike Budenholzer együttesének több szegmensben is javulni kell, először is újra meg kell találni a támadójáték ritmusát, hiszen a sok eladott labda és a rossz dobóforma is ennek következménye volt – igaz, legutóbb a könnyű helyzeteket is mellédobálták Korverék. Védekezésben már látszott némi fejlődés legutóbb, a palánk alatt nem voltak hátrányban Horfordék, ezt mindenképpen tartaniuk kell, ha nem akarnak 2-2-vel hazautazni. A Netsnek az eddig mutatott játékát kell hoznia, a Lopez-Young párosra teljes mértékben építhetnek, és ha a kinti dobók közül kettőnek sül a keze, könnyen elképzelhető, hogy egyenlíteni tudnak – ebben azért hátráltathatja őket Deron Williams sérülése, ami miatt az utolsó 16 percet kiülte a harmadik találkozón.

A párharc állása: 2-1 a Hawks javára.

Chicago Bulls – Milwaukee Bucks 02:00

Azok után, hogy három mérkőzésen keresztül dominált a Rose-Butler páros a sorozatban, legutóbb az irányító nyolc eladott labdája mellett egy óriási hibát követett el az utolsó másodpercben, ezzel pedig szépíteni tudott a Bucks. Bár a Milwaukee védekezése egyértelműen javult az első találkozóhoz képest, és támadásban is megvan a ritmusuk, elsősorban a Bulls hibáin múlik, hogy lezárja-e a párharcot – ha olyan koncentráltan játszanak Rose-ék, mint tették azt korábban, ma este véget érhet a széria. A Chicago otthon sorozatban kilenc mérkőzést nyert meg, és ha le tudják szorítani az eladott labdáik számát, túl kell dobniuk az igazi támadófegyver nélküli vendégeket – Pau Gasol is javuló formát mutat, Jimmy Butler pedig 28 pontot átlagol a sorozatban. A Bucks számára kulcsfontosságú lesz, hogy Carter-Williams, Mayo és Antetokounmpo is hozza a jó dobóformáját, de az első két idegenbeli találkozójukon csupán 86 pontot átlagoltak – ennél most mindenképpen több kell tőlük.

A párharc állása: 3-1 a Bulls javára.

Portland Trail Blazers – Memphis Grizzlies 04:30

Mike Conley nem lép pályára a Grizzliesnél, miután legutóbb kapott egy könyököst az arcába, hazautazott és megműtik – ez pedig komoly veszteség lehet a vendégek számára. Az irányító nem csak hogy a csapat egyik legjobb pontszerzője volt ebben a szériában is, de tökéletesen megfogta Damian Lillardod is, aki talán javuló formát mutatott már a harmadik találkozón. Ugyanakkor kérdéses Beno Udrih játéka is a vendégeknél, aki az első két találkozón remekelt, de megsérült a bokája és még nincs 100%-os állapotban. A Portland az eddigi három találkozón nagyon rosszul játszott szinte minden téren, bizonyos feladatokat ugyan jól csináltak Stotts játékosai mindkét oldalon, de összességében egyszerűen gyengébbek voltak, mint Gasolék. Ma a Memphis hiányzóit kihasználva azért bennük lehet egy győzelem, de ehhez nem csak Lillardnak, hanem Aldridge-nek is meg kell találnia a jó dobóhelyzeteit, valamint a palánk alatti védekezés mellett a periméterre is oda kellene érniük – a Grizzlies meglepően jól dob kintről ebben a sorozatban. Az utolsó 14 egymás elleni meccsből 13-at megnyert a Memphis, amely ráadásul zsinórban hét győzelemnél jár otthon…

A párharc állása: 3-0 a Grizzlies javára.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus