Ma söpörhet a Bulls és a Warriors is

21:00-tól Brooklyn-Atlanta - Milwaukee-ban a Bulls, New Orleansban a GSW zárhatja le a párharcot - képes javulni Lillard és a Blazers?

 

Brooklyn Nets – Atlanta Hawks 21:00

Bár hozta két hazai mérkőzését az Atlanta, közel sem volt akkora különbség a felek között, mint amire számítani lehetett – sőt, a második találkozó végén Deron Williams könnyedén hosszabbításra küldhette volna a feleket. Bár a keleti 1. kiemeltnél Paul Millsap már jobban megtalálta a ritmust, de a palánk alatt így is fölényben volt a Brooklyn, és ezúttal is ezt lehet várni – Brook Lopezre építve még szorossá teheti a párharcot a Nets. A centert már jobban megtalálták a kisemberek a második találkozón, a lepattanók terén egyértelmű volt a 8. kiemelt fölénye, így ebben most is bízhat a vendéglátó. Az Atlantának sok mindenen javítania kell, ami érdekes lehet annak tükrében, hogy ők vezetik 2-0-ra a párharcot – ennek ellenére Carroll dobóformáján, Horford védekezésén és lepattanózásán mindenképpen van még mit dolgozni. Közel sincs csúcsformában a vendégcsapat, de a felsorolt gondok ellenére nyilvánvalóan nem véletlenül ők az 1. kiemeltek és nem véletlenül vezetnek 2-0-ra, stabil kinti dobóteljesítménnyel és az eddigiekben látott periméter-védekezéssel most is bőven lehet keresnivalójuk – annak ellenére is, hogy több sérülést is le kell küzdeniük.

A párharc állása: 2-0 a Hawks javára.

Milwaukee Bucks – Chicago Bulls 23:30

Derrick Rose szebbnél szebb mérkőzéseket játszott az elmúlt három találkozón, legutóbbi 34 pontos teljesítménye után pedig sokan korábbi MVP-önmagához kezdték el hasonlítani. Az biztos, hogy ő és Jimmy Butler maximálisan dominálja ezt a párharcot, ha hasonló teljesítményt tudnak hozni kintről, könnyen elképzelhető, hogy már ma le is zárja a párharcot Thibodeau csapata. A lepattanók terén állandósult a chicagói fölény, és bár Gasolék nem szórják a pontokat, így is nagyon hasznosan kosaraznak a palánk alatt. A Bucks legutóbb egy parádés félidőt játszott, de a nagyszünet után már inkább a Bulls akarata érvényesült – kérdés, hogy a hazaiak tudnak-e még egyszer ennyire aktívan védekezni és ennyire pontosan dobni. A labdahalász védekezés mellett Middleton, Antetokounmpo és Carter-Williams jó dobóformájára is szüksége lesz Jason Kidd csapatának, de továbbra is az lesz a döntő, hogy ezt 48 percig tudja-e játszani a hazai gárda.

A párharc állása: 3-0 a Bulls javára.

New Orleans Pelicans – Golden State Warriors 02:00

A Pelicans elszalasztotta a nagy esélyt, és megtapasztalta, hogy milyen is a rájátszás az előző találkozón, amikor a negyedik negyedben húszpontos előnyt adtak le Davisék, és végül hosszabbításban kikaptak Curry-éktől. Kérdés, hogy mentálisan hogyan dolgozza ezt fel a hazai gárda, hiszen egy megnyert találkozót engedett ki a kezei közül, ráadásul 0-3-ról már aligha van esély a továbbjutásra. A Warriors mentális állapota is kérdéses, hiszen innen már gyakorlatilag kijelenthető, hogy továbbjutottak Thompsonék, a kérdés az, hogy mennyire fontos nekik a söprés és az extra pihenő – ha kevésbé, akkor elképzelhető, hogy ma nem lesznek teljesen élesek, és majd hazai pályán zárják le a sorozatot. Azt bizonyította a Pelicans, hogy képes legyőzni az alapszakasz-győztest, de ehhez 48 perc koncentráció, 110%-os motiváltság és a kulcsemberek együttes jó dobóformája szükséges – nem biztos, hogy még egyszer összeáll minden úgy, mint legutóbb 36 percen át.

A párharc állása: 3-0 a Warriors javára.

Portland Trail Blazers – Memphis Grizzlies 04:30

Az első két találkozó főleg a Portland borzalmas támadójátékáról szólt, Damian Lillard kissé érthetetlen szenvedése elvett minden esélyt arra, hogy reális esélye legyen a győzelemre a Blazersnek. A Moda Centerben valószínűleg azért másképp fog festeni a helyzet, hiszen otthon 32-9-re végeztek az alapszakaszban – apró szépséghiba, hogy a Grizzlies mindkét mérkőzését megnyerte itt idén, és összességében is az utolsó hatból ötször győzelemmel távoztak Portlandből Gasolék. Erre most is minden esélyük megvan, hiszen amíg a hazaiak nem javulnak drasztikusan, nem igazán vehetőek komolyan – Lillard katasztrofális teljesítménye mellett Aldridge is csak 37%-kal tüzel, Gasolék folyamatosan rossz helyzetekbe hajszolják bele. Segíthet a Blazersen, hogy Afflalo valószínűleg már játszhat, ugyanakkor Kaman nem biztos, hogy pályára tud lépni bokasérülése után. Legutóbb a Randolph-Gasol párost többnyire levédekezte a Portland, de meglepetésre kintről szétdobták őket Lee-ék, bár arra azért nem lehet számítani, hogy majd triplákkal fogja megnyerni a szériát a Memphis.

A párharc állása: 2-0 a Grizzlies javára.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus