Már a Cavaliers vezet, a Rockets visszavágott a LAC-nak

LeBron James átvette a program irányítását – James Harden tripla-duplájával hengerelt a Houston, a Clippers ma kétszemélyes volt.

A Cavaliers nyerte a kritikus 5. meccset a Bulls ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának második körében, így egyetlen győzelemre kerültek a főcsoportdöntőtől. A Clippers elsőre nem tudta lezárni a párharcot az alaposan felpaprikázott Houston ellen, James Harden tripla-duplájával simán szépített a Rockets – mindkét sorozat péntek hajnalban folytatódik.

Amiről a Festékben beszélnek: A vezérek nagy napja
 

Cleveland Cavaliers – Chicago Bulls 106-101

Jó kezdés, összezuhanás. Pau Gasol most is csak öltönyben figyelhette csapatát, de a meccs elején volt oka örömre: helyettese, Taj Gibson vezérletével 8-0-val nyitott a Bulls, és 18-8-ra vezetett. Itt azonban véget is értek a szép chicagói pillanatok, LeBron James ugyanis megrázta magát. Először kiharcolt két faultot Jimmy Butleren és egy időre a kispadra száműzte, majd Butler hiányát kihasználva elkezdte megbüntetni a Bulls védekezésbeli hibáit. A negyed végére már a Cavaliers vezetett, a nagyszünetben már 10 pont volt közte. A Bulls innentől nem tudta visszavenni a vezetést, pedig a harmadik negyed derekán 1 pontra zárkóztak, majd miután a Cavs pár perc alatt 17-et rakott közé, a végjátékra megint feljöttek két egységre. Végül azonban James remeklése mellett azt már nem bírták el, hogy Rose 7/24-gyel dobjon, Taj Gibson pedig teljesen feleslegesen kiállíttassa magát a negyedik negyedben egy tömegjelenet végén összeszedett flagrant-2-vel.

Statement game. Rengeteg problémával küzd a Cavaliers, ilyenkor pedig a vezetőknek kell a csapat élére állni – ez ma megtörtént Clevelandben. Ahogy fentebb már említettük, James ellenállhatatlan volt, 38 pontja mellé 12 pattanót és 6 gólpasszt, 3-3 blokkot és labdaszerzést szállított, illetve nem adott el labdát – playoff-meccsen legalább 35 pontra, 10 pattanóra, 5 gólpasszra és 0 eladott labdára eddig csak Shaq és Larry Bird volt képes. Ugyanakkor közel sem volt egyszemélyes hadsereg a Cavs: Irving 25 pontot szórt, Thompson dupla-duplázott (12 pont, 10 pattanó, 2 blokk, 5/7 mezőnyből), Shumpert és Smith pedig, bár egyikük sem volt hatékony a triplavonalon túlról, összehozott 25 pontot. A Bulls ugyanakkor figyelmeztette ellenfelét, hogy soha nem lehet hátradőlni ellenük: a negyedik negyedben Gasol és Gibson nélkül is egylabdás meccset csináltak 17 pontos hátrányból, erre a következő meccsen (vagy meccseken) nagyon figyelnie kell a Cavsnek.

A párharc állása: 3-2 a Cavaliers javára.

A Cavaliers legjobb dobói: James 38/3, Irving 25/9, Shumpert 13/3.
A Bulls legjobb dobói: Butler 29/9, Dunleavy 19/6, Rose 16.


Houston Rockets – Los Angeles Clippers 124-103

DeAndre Jordan volt a kulcs. A Clippers játékát alapvetően meghatározta, hogy centerük már az első negyedben összeszedett két faultot, majd a második elején megkapta a harmadikat is, így az első félidő nagy részét a padon töltötte. A helyére beálló Hawes eleinte betalálgatott, de a nagyszünet előtt a Rockets megbüntette a védekezési hiányosságokat: 48-46 után megrázták magukat, és 63-48-ra elhúztak. A harmadik negyedben 20 pont körül is járt a különbség, amikor azonban belelendült volna a Clippers, a Houston előkapta a Hack-A-DJ-t, és megállította a rohamot. A Clippersben így hiába dupla-duplázott Griffin (30 pont, 16 pattanó), Chris Paul (22 pont, 10 gólpassz) és alig 24 perc alatt Jordan (13 pont, 11 pattanó) is, szemernyi esély sem nyílt a párharc lezárására.

Most felpörgött a Rockets. Sokan adósak voltak már egy jó meccsel a Houstonnál, szerencséjükre most egyszerre játszott jól a tripla-duplázó James Harden (26 pont, 11 pattanó, 10 gólpassz) és Dwight Howard (20 pont, 15 lepattanó). Hozzájuk csatlakozott a három veterán: Ariza elől-hátul remekelt (22 pont, 8 pattanó, 3 labdalopás), Brewer 15 pontot termelt, Terry pedig 11 pontja mellé 7 gólpasszt kézbesített. Támadásban extra volt a Houston (54 százalék mezőnyből), védekezésben pedig kihasználták Jordan limitált szerepét, és 58-39-re hozták a pattanócsatát. A hazaiak mestere, Kevin McHale is hozzátett a győzelemhez, az előző kettő, 25 és 33 pontos különbséggel elvesztett mérkőzés után Terrence Jonest kivette a kezdőből, és Josh Smith-t rakta a helyére – ez a változtatás is segített.

A párharc állása: 3-2 a Clippers javára.

A Rockets legjobb dobói: Harden 26/3, Ariza 22/12, Howard 20.
A Clippers legjobb dobói: Griffin 30, Paul 22/12, Jordan 13.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus