Már a Lakers sem nyeretlen 2013-ban

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában hét mérkőzést játszottak tegnap este, illetve mára virradóra, melyek közül több is kimondottan rangadónak volt titulálható. A Golden State Warriors az utolsó negyedben magabiztos előnyről bukott el Denverben, a Minnesota Timberwolves pedig három negyeden keresztül loholt a San Antonio után, de a Spursnek végül Manu Ginobili kidőlése is belefért. Keleten a két jó formában lévő új nagyhatalom, a Brooklyn és az Indiana nézett farkasszemet egymással, s a csatából a Nets jött ki győztesen, zsinórban hatodszor diadalmaskodtak Deron Williamsék. Eközben Los Angelesben megszakadt egy kellemetlen széria: a Lakers volt az utolsó NBA-csapat, mely nem nyert még ebben a naptári esztendőben, de megtört a jég, s a visszatérő Dwight Howard főszereplésével sikerült megszakítania hatos vesztősorozatát a D'Antoni-legénységnek. Nézzük, mi történt még ezen az éjjelen!

 

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

New York Knicks - New Orleans Hornets 100 - 87

Egy négyes és egy hármas sorozat volt a célkeresztben, csak míg a Hornets szerette volna négy fellépés óta tartó sikerszériáját növelni, addig a Knicks három kellemetlen vereség után nagy nyomással a játékosai vállain lépett parkettre ezen a találkozón. Carmelo Anthony ma is elemében volt, 27 pontja nem a legjobb mezőnymutatóval született meg (25-ből 9), de a kezdőbe kerülő Chris Copeland 22 egységével ellensúlyozni tudta a szupersztár csapattársa pontatlanságát, illetve a sérült Camby, Felton Shumpert trió távollétét. A vendégeknél a nemrég visszatérő Eric Gordon 22 dobott ponttal jelezte, hogy makkegészséges, de a társak ma annyira nem jeleskedtek támadásban, mint az utóbbi két hétben.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 27, Copeland 22, Stoudemire 12

A Hornets legjobb dobói: E. Gordon 22, A. Davis 13, Vasquez 11

 

Toronto Raptors - Milwaukee Bucks 96 - 107

Az abszolút fordulatok meccse volt a kanadai, hiszen az első negyed után már 18-cal ment a 22 pontos, 14 lepattanós dupla duplával kirukkoló Amir Johnson vezette Raptors, de a 19-et dobó újonc, John Henson visszahozta a Milwaukee-t, aztán a negyedik negyedben valósággal lelépte a fáradó hazaiakat Jim Boylan legénysége. Brandon Jennings jó sorozata folytatódott, 19 pontjával és 10 gólpasszával csapata legjobbja volt ezen az estén is, ráadásul nagyon jól mozgatta társait.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 23, A. Johnson 22, Ed Davis 20

A Bucks legjobb dobói: Henson, Jennings 19-19, Ellis 17

 

Brooklyn Nets - Indiana Pacers 97 - 86

A Nets nagyot küzdött a hasonlóan remek passzban lévő Indianával, s végül a 22 pontos, 9 gólpasszos Deron Williams vezetésével el is érte célját az egyhuzamban hatodszor diadalmaskodó brooklyni alakulat. Paul George egymeccses kihagyás után visszatérhetett félig-meddig betegen is, de az ő 15 pontos, 12 lepattanós, 6 labdaszerzéses sokoldalú produkciója is kevés volt az üdvösséghez, pedig David West is elkapta a fonalat a vendégeknél, 27-tel zárt a tegnap tripla duplázó nagyember.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 22, Joe Johnson 20, B. Lopez 15

A Pacers legjobb dobói: Da. West 27, George, G. Green 15-15

 

San Antonio Spurs - Minnesota Timberwolves 106 - 88

Ahogy az várható is volt, a Spurs nem kegyelmezett a Kevin Love nélkül érkező Minnesotának, a magát sokáig jól tartó Timberwolves a végjátékra teljesen elfáradt, pedig még Manu Ginobili is kidőlt a hazaiaknál. A 20 pontos Tony Parkeren kívül leginkább a padról beállva 15-öt szóró Neal-t lehet dicsérni, de ahogy megszokhattuk, igazi kollektív csapatteljesítménnyel diadalmaskodott az otthon már 12 mérkőzés óta veretlen texasi alakulat.

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 20, Neal 15, Duncan, Ginobili 12-12

A Timberwolves legjobb dobói: Barea 15, Pekovics 14, Ridnour 13

 

Denver Nuggets - Golden State Warriors 116 - 105

A félidőben már 21 pontnál tartó Steph Curry főszereplésével kétszámjegyű előnyt is ki tudott harcolni magának a Warriors a nehezen bevehető denveri csarnokban, ám az utolsó etapban egy 37-18-as 12 perccel rukkolt ki a 21-et szóró Gallinari húzta Nuggets, így folytatódhatott a coloradóiak győzelmi szériája, mely ezennel öt diadalt számlál. A vendégeknél a végül 29 egységnél megálló Curry időközben meg is sérült, de vissza tudott térni a parkettre, ám messze sem volt olyan lendületes, mint korábban, ez meg is látszott csapata eredményességén.

A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 21, Lawson 20, W. Chandler 14

A Warriors legjobb dobói: Curry 29, D. Lee 23, H. Barnes 21

 

Portland Trail Blazers - Oklahoma City Thunder 83 - 87

Alapvető célját el tudta érni a Portland - már a győzelmen kívül -, hiszen alacsonyan tartotta az összpontszámot, de a 33 pontig jutó Durantet most Nicolas Batum (21 pont, 7 lepattanó) sem tudta igazán lassítani, ráadásul Russell Westbrook is fölényesen nyerte a Damain Lillard (9 pont, 9 gólpassz) elleni párharcot a maga 18 pontos, 8 lepattanós, 9 gólpasszos performansszával. Így nem jelentette akkora hátrányt Serge Ibaka és Thabo Sefolosha távolléte, bár az utolsó pillanatokban ráhozta szurkolóira a frászt az OKC, ugyanis már majdnem célba értek, amikor a Blazers hirtelen elkezdett mindent bedobni, illetve labdákat szerezni, ám végül nem jött össze az egyenlítés vagy a fordítás az oregoniak számára.

A Blazers legjobb dobói: Aldridge 33, Batum 21, Lillard 9

A Thunder legjobb dobói: Durant 33, Westbrook 18, Liggins 11

 

Los Angeles Lakers - Cleveland Cavaliers 113 - 93

Jordan Hill kidőlt az egész idényre, Pau Gasol még nem kapott engedélyt a visszatérésre, viszont Dwight Howard már ott lehetett a Lakers kezdőjében a Cleveland ellen, ami nagy előnyt jelentett az aranysárga-lilák számára az Anderson Varejao nélkül felálló Cavaliers ellen. Kobe Bryant ma nem forszírozta annyira az egyéni vállalásokat, csak 14 mezőnykísérlete volt, amiből így is összehozott 23 pontot, valamint 6 gólpasszt, Howard pedig 22 pontos, 14 lepattanós dupla duplájával uralta a festéket. A vendégeknél Kyrie Irving is megállt 15 egységnél, nem volt ma átütőerő a Scott-legénységben, a Lakers pedig hosszú idő után először játszott igazán magabiztosan, meg is szakította hatos kudarcsorozatát a rájátszástól egyelőre borzasztóan messze álló LAL.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 23, D. Howard 22, Jamison 16

A Cavaliers legjobb dobói: Irving, Waiters 15-15, Gee 14

 

A nap hőse: Deron Williams, aki eddig picit alulteljesít az elvárt szinthez képest, ám ma 22 ponttal és 9 gólpasszal rukkolt ki, ő vitte be a célba a Brooklynt a nap egyik legjobb mérkőzésén a Pacers ellen.

A nap lúzere: A Toronto Raptors, mely arra fázott rá, hogy ma nagyon szűk érdemi rotációt választott Casey mester, a hajrára mentálisan és fizikálisan is frissebben futott ki az ellenfél, nem csoda, hogy 18 pontos előny sem volt elég a kanadaiaknak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus