Már este nyolckor rajtol az NBA mai játéknapja

Három meccs kezdődik európai időben - lesz keleti rangadó Atlantában - pályán a Rockets, a Memphis és az OKC is.

 

Dallas Mavericks - Minnesota Timberwolves 20:00

Korán kezdődik a mai játéknap, elsőként egy nyugati alsóházi derbit nézhetünk meg - izgalmakat azonban ez is kínál. A Minnesotánál valami megváltozott az utóbbi időszakban, sorozatban három győzelemnél tart a gárda, megverte a Houstont és az OKC-t is, nagyon összeállt a védekezés, ez pedig most is meghozhatja az eredményt - ahhoz, hogy playoff-esélyesként beszélhessünk róluk, ezúttal is nyerniük kell. A Dallasnál nem ilyen rózsás a helyzet, Andrew Bogut sérült, nélküle a small-ball hol jól múködik, hol kevésbé, Dirk Nowitzki mindenesetre már elkapta a fonalat - kérdés, hogy mire lesznek képesek a Wolves védelme ellen, feltéve, hogy Wigginsék ismét hozzák, amit várunk. A vendégeknél Zach LaVine nem játszott az előző két összecsapáson, és még most sem egészséges.

Toronto Raptors - New York Knicks 21:00

Csoportrangadó lesz, de meglepetés lenne, ha nem húzná be a Toronto - a kanadaiak 7-0-ra állnak divízión belül, az előző két meccsüket megnyerték, és összességében 8,5 meccsel állnak jobban a Knicksnél. A vendégek ugyan nyertek legutóbb, de túlzás lenne azt állítani, hogy kiegyenesedtek, a védekezésük továbbra is nagyon ingadozó, a támadójáték pedig megint megérezheti Kristaps Porzingis hiányát - a magasember játéka kérdéses, ha nem lép pályára, az komoly érvágás lesz csapatának. Az elmúlt tíz találkozóból nyolcszor kikaptak Anthony-ék, idegenben csak 6-14-re állnak, és a Raptors szenzációs támadójátékára papíron nincs igazán válaszuk.

Atlanta Hawks - Milwaukee Bucks 21:00

Magas színvonalú meccsre számíthatunk, hiszen alapvetően mindkét együttes jó formában van. Az Atlanta egy komoly sikerszéria után bukott el a Celtics ellen az utolsó pillanatban, de akkor sem játszott rosszul, pedig Dennis Schröder szinte használhatatlan volt - ő most is kulcsfontosságú lehet a hazai sikerhez. A Bucksnál visszatért Antetokounmpo, és bár nem túl kiegyensúlyozottak, de bármikor képesek nyerni, kérdés, hogy a Hawks ligaelit védekezésével szemben mire mennek majd - a görög sztárt és Jabari Parkert kell megfogniuk Millsapéknek, ebben komoly szerepe lesz a palánk alatt Dwight Howardnak is. Mindkét félnek nagyon kellene a siker a borzasztóan szoros Keleten, jelenleg az Atlanta másfél meccsel vezet a Milwaukee előtt.

Brooklyn Nets - Houston Rockets 00:00

Ez most kötelező a Rockets számára, a kilencmeccses sikerszéria megszakadt, majd idén először zsinórban két vereséget szenvedtek, ez pedig nem járja - kissé megtorpantak, de a liga leggyengébb csapata ellen nem hibázhatnak. A Nets sorozatban kilenc vereségnél jár, ugyan vannak biztató meccseik, de képtelenek nyerni, képtelenek elfogadhatóan védekezni, ez pedig a Houston gépezete ellen biztos, hogy nem lesz elég a bravúrhoz még otthon sem - ha nem javulnak nagyot Lopezék, még egy gyengébb Rockets is nyerhet ezen az estén. A vendégeknél Gordon már visszatért, de Capela mellett Dekker is sérült jelenleg, ennyivel rövidülhet Hardenék rotációja.

Sacramento Kings - Oklahoma City Thunder 03:00

Három győzelem után legutóbb megint pocsékul játszott a Thunder és különösen Russell Westbrook, aki folyamatosan rossz döntéseket hozott, hibázott, csapata pedig 86 pontot dobva kikapott Minnesotában. Most mindenképpen javítaniuk kell, ha nem akarnak lépéshátrányba kerülni, és a Kings minden, csak nem jó formában lévő ellenfél - a Pistons legyőzése mellett sorozatos vereségekbe szaladnak bele Collisonék, általában nagyon gyenge védekezéssel. Cousinsra papíron jó opció Adams, és a festékben egyébként is nagyon erős a Thunder, ráadásul az ilyen védelmeket Westbrook általában könyörtelenül megbünteti - sőt, az előző három meccsen eladott 57 labda is nagyon rosszul fest a Sacramento szemszögéből, ismerve az OKC sebességét.

Memphis Grizzlies - Chicago Bulls 03:00

A Memphis zsinórban öt rangadón van túl, nagy csatában megverték a Warriorst, a Jazzt és a Houstont, közben kikaptak a Clipperstől és az OKC-től - ennek ellenére sokkal jobb állapotban vannak, mint a Bulls. A vendégek back-to-backet játszanak, és bár előző este nyertek, Jimmy Butler pedig visszatért, Dwyane Wade most pihenőt kap, nélküle pedig egy fáradtabb, tűzerőben szegényebb Chicagótól mindenképpen komoly bravúr lenne a siker. A Grizzlies azért nem a legkiegyensúlyozottabb együttes, és fontos lesz, hogy a lepattanózásban elit Chicagóval mire megy majd Gasol és Randolph, de a liga jelenlegi második legjobb védekezése ellen lehet, hogy kevés lesz egy Butler-extra..

Los Angeles Lakers - Detroit Pistons 03:30

Két gyenge csapat találkozik a játéknap zárásaként, nem ez lesz a legszínvonalasabb összecsapás ezen az estén. A Lakers back-to-backet játszik, és most már egy ideje erősen akadozik a támadójáték, amíg ezen nem tudnak változtatni, addig nem nagyon fognak nyerni, de a Pistons se hatékonyabb ezen a téren, ráadásul sorozatban ötödik állomásukhoz értek idegenbeli túrájukon. Mindkét gárda elég fáradt, rossz állapotban van, a hazai pálya ilyenkor azért segíthet, de Russelléknek mindenképpek kiutat kell találniuk abból a gödörből, amibe belecsúsztak - egy vereséggel lehet, hogy a nyugati utolsó helyre csúsznak vissza.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus