Már ma továbbjuthat a Hawks, a Grizzlies és a Clippers!

Ma éjjel három élet-halál derbit rendeznek az NBA rájátszásában, melyek mindegyikén véget érhet az adott első körös párharc, hiszen a Warriors, a Thunder és a Pacers is egy vereségre van a kieséstől, így akár három olyan gárda is búcsúzhat most, melyek emlegetve voltak a bajnokság megnyerésére esélyes alakulatok közt. A Sport TV adja is az est talán legjobban várt ütközetét, úgyhogy nézzük is, melyik párosításban mit érdemes tudnunk elöljáróban!

Atlanta Hawks(8.) - Indiana Pacers(1.) (01:00)

A Hawks nem kis meglepetésre elcsente az ötödik meccset Indianából, így a keleti elsőnek elfogytak a hibázási lehetőségei és most Atlantában kell nyernie, ha nem akarja az egész első kör legnagyobb blamáját magáénak tudni.

Nehéz jósolni, hiszen az öltözői problémák és Roy Hibbert decens formahanyatlása miatt nem lehet felmérni, hogy mennyi mentális tartalék erő van ebben a Vogel-legénységben, de az biztos, hogy ha nem emel egységességén és keménységén az első kiemelt, akkor nem esélyese ennek a csatának, ám ha újra képes összeszedni magát, simán kell, hogy nyerjen idegenben is.

George dobóformája és a cserék produktivitása lesz még a két másik sarokpont, úgyhogy a garantálható küzdelem mellett nem kevés szakmai érdekességet is láthatunk ezen az összecsapáson ma.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Hawks javára.

 

Memphis Grizzlies(7.) - Oklahoma City Thunder(2.) (02:00, TV: Sport 1, ÉLŐ)

A Grizzlies és a Thunder rekordot jelentő négy meccse játszik egymással csak hosszabbítás után eldőlő csatákat zsinórban, de még mindig elmondhatjuk, hogy sokkal többet hoz ki magából a hetedik kiemelt, mint a két nagyon nem hatékony vezérrel felálló OKC.

Mivel otthon játszik a Memphis ezért nem is kérdés, hogy a mai az igazán nagy lehetősége a tavalyi Főcsoport-döntősnek, de a Durant (és a Westbrook) faktornak köszönhetően kiszámíthatatlan, s minden bizonnyal izgalmas csata következik!

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Grizzlies javára.

 

Golden State Warriors(6.) - Los Angeles Clippers(3.) (04:30)

A GSW-nek látszólag elfogytak a tartalékjai ebben a párharcban, s ezen a találkozón már csak az látszik kérdéses, hogy képes-e előre menekülni a rövidebb érdemi rotációval operáló Warriors azzal, hogy szétdobja már az elején a Clipperst, mint tette azt a negyedik meccsen vagy pedig a frissebb, jobb  szerkezetű, egészségesebb LAC húzza be ezt a derbit és ez által kivívja-e már most a továbbjutást.

Nem esélyesebb otthon sem a Golden State, de már úgymond nincs veszítenivalója az erejével kicsit elkészülő, a palánk alatt Bogut nélkül elég vékony hatodik kiemeltnek, ami otthon kihozhat egy extra dobóteljesítményt a Curry, Thompson párosból és lehet ebből egy látványos, élvezetes ütközet.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-2 a Clippers javára.

Élőképes streamekért kattintsatok IDE

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus