Már nem veretlen a Heat sem!

A fogadóirodák nem adták túlzottan kedvező oddsokkal az eddig mindössze egy találkozót vesztő Atlanta Heat elleni mérkőzésen a keleti listavezető, 5-ből 5-öt nyerő Miami Heat sikerét, Tracy McGrady és társai viszont szépen megviccelték James-éket. A nap mérkőzésén megmutatta nekünk és a riválisoknak Larry Drew legénysége, hogy mivel lehet kifogni a sokak által legyőzhetetlennek titulált floridai sztárcsapaton.

Miami Heat - Atlanta Hawks 92 - 100

Másfél negyeden keresztül nyoma sem nagyon volt annak, hogy bármi gond legyen a hazaiaknál, már kétszámjegyű fórban is voltak LeBronék, amikor a szívós és csapatként nagyszerűen játszó Hawks megemberelte magát. A második etapban nagy pontzuhatag jött mindkét oldalról, Joe Johnson-ék elégedettek lehettek félidőben, hiszen csak 3 pontos hátrányban voltak, semmi sem dőlt el tehát a maradék 24 percre. Annyira nem, hogy Tracy McGrady vezetésével riadót fújt a Hawks, az utolsó negyedben nemes egyszerűséggel lejátszotta a pályáról a vendég gárda a hazait, az utolsó percben már 10 volt közte, onnan természetesen nem volt már visszaút a Miami számára.

A Hawks annyira nagyon extra dolgokat nem csinált ezen az estén, pusztán meg tudták valósítani azt a game plan-t, amivel egy közepesen erős gárdának lehet keresnivalója a keleti szuperhatalom ellen. Végig ott tudtak maradni James-ék nyakán, hiába, hogy megint jóval nagyobb volt a lendület a Heat-nél, mint aktuális riválisánál. Viszont a perdöntő percekben jött egy-egy blokk, szerzett labda Josh Smith-től vagy Al Horford-tól, dicséretesen védte ekkor a festéket az Atlanta, így nem tudta a szokásos nyomással összeroppantani őket a vendéglátó. Johnsonék 16-ból 9 triplát értékesítettek, ami a Miami 13-ból 5-jéhez képest azért döntően jó, mert a többi statisztikai mutatóban nagyon közel teljesített egymáshoz a két alakulat, bár a vendégek oldalán a csupán 10 eladott labda is megsüvegelendő produkció.

Dwyane Wade dobásai nem nagyon akartak ülni, így Bosh és James jó játéka is kevés volt, pedig a padról is érkezett segítség, hiszen Cole és Battier is 10 fölé jutottak. A Hawks-nál a kezdőirányító poszton egyre kiegyensúlyozottabb performanszt hozó Teague, valamint a végjátékban kulcsfontosságú kosarakat szerző, összesen 16-ot szóró McGrady volt a két legjobb. Az idei Atlanta eddig elég szépen menetel, az első komolyabb erőfelmérőn máris alapos meglepetést szereztek, valószínűleg tényleg számolni kell velük is - legalábbis az alapszakaszban bizonyosan.Oda az utolsó veretlen csapat makulátlan mérlege is, bár a Heat így is története legjobb rajtját produkálta azzal, hogy az első 5 meccsét kivétel nélkül megnyerte.

Heat: James 28 (7 lp., 6 gp.), Bosh 19 (6 lp.), Wade 12 (10 gp., 4/17 mezőnyből), Battier 11/9, Cole 10/3, Haslem 10 lp.

Hawks: Johnson 21/9, McGrady 16/9 (7 lp., 4 gp.), Horford 16 (9 lp.), Teague 15/3 (5 gp., 4 lsz.).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus