Memphis - Golden State szuperrangadó hajnalban!

Curry-ék összecsapnak Gasolékkal, a Brooklyn-Miamit a Sport TV is közvetíti, de pályán a Thunder és a Dallas is

A ligaelső Warriors a Grizzlies oroszlánbarlangjába látogat, a Brooklyn-Miami mérkőzést pedig a Sport TV-n is megtekinthetjük. A Thunder az edzőváltáson átesett Sacramentóhoz utazik, New Yorkban lép parkettre a Dallas, de pályán a New Orleans és a Washington is – nézzük, mit érdemes tudnunk a mai hat összecsapás előtt!

Washington Wizards – Minnesota Timberwolves 01:00

A Washington hazai pályán a legnagyobbakat is megfogja, különösen védekezésben számítanak elitnek – a Timberwolves viszont a liga egyik leggyengébben védekező csapata, ráadásul a megtáltosodott Muhammadon kívül nincs igazán támadófegyverük sem. Ugyan Andrew Wiggins 19,5 pontot átlagol az elmúlt négy találkozón és egyértelműen szintet lépett, de Bealék ellen nehéz dolga lesz, másrészt hátvédposzton valószínűleg ízekre szedik Wallék a vendégeket – márpedig ha Wallnak jó napja van, nem kap ki a Washington. A fővárosiak az utolsó öt meccsüket megnyerték nyugati csapatok ellen, a Minny pedig 49% körül enged mezőnyből szinte bárkinek, ha ezen nem tudnak javítani, nagyon nehéz dolguk lesz.

Brooklyn Nets – Miami Heat 01:30 (Sport1)

Komoly gondban a Miami, Chris Bosh mellett Josh McRoberts is sérüléssel bajlódik (utóbbinak véget is ért a szezon), így a már összeálló és hatékonyan működő belső páros mindegyik tagja kiesett – sőt, Dwyane Wade játéka is kérdéses ma betegség miatt. A szintén gondokkal küzdő Brooklyn két győzelemből érkezik a meccsre, bár sem a Philly, sem a Charlotte ellen nem voltak igazán meggyőzőek. Náluk sem játszhat Brook Lopez, de Plumlee megfelelően tudja őt pótolni, főleg a nagyon vékony (a fiatal Hamilton a kezdő center) Heat-frontcourt ellen. Egyik csapat sem túl erős jelenleg fejben, a hazai pálya mindenképpen a Nets mellett szól, túl nagy színvonalra nem kell számítani.

Memphis Grizzlies – Golden State Warriors 02:00

Steve Kerr csapatát már a 72-10-es Bullshoz hasonlítgatják az elmúlt időben, de az igazi erőpróba most jön: a hazai pályán félelmetes Memphishez látogatnak. A periméteren a liga legjobbja a Curry-Thompson duó, viszont ha valaki, akkor a Conley-Allen páros tudja limitálni őket, márpedig a GSW hajlamos gyártani az eladott labdákat – legutóbb éppen húsz alkalommal veszítették el a játékszert. A Grizzlies védekezése komoly gondokat okozhat a ligaelsőnek, ha nem tudják lejátszani Conley-ékat, bajban lesznek, ugyanis David Lee mellett Bogut sem bevethető, ami Marc Gasoléknak óriási előnyt jelent – a spanyol center amúgy is nagy formában van. Draymond Green szerkezeti előnyt jelent Kerr csapata számára, kérdés, hogyan tudják ezt kihasználni, és hogy Curry-ék mire mennek kívül Allenékkel.

New Orleans Pelicans – Utah Jazz 02:00

A Pelicans meglepően agresszíven és jól kezeli Anthony Davis hiányát, az Evans-Holiday duó két parádés meccsen van túl, és kis híján elkapták a Golden State-et is. A Utah kissé meggondolatlan támadójátéka mellett védekezésben sem túl erős, ha Evansék hozzák ezt a formát, jó eséllyel szétszedik Haywardékat – utóbbi egyébként 40% alatt dob az utóbbi időben idegenben, a november végi New Orleans elleni meccsen viszont 31 pontot rámolt be. Ha valahol, akkor most nem feltétlenül fog hiányozni Davis, Favors játéka kérdéses a Jazznél, a fennmaradó munkát pedig Asik is megoldhatja – a hátvédek formája dönthet majd.

New York Knicks – Dallas Mavericks 02:00

Tyson Chandler mindkét csapatban letette már a névjegyét, az idei találkozás alkalmával 17 pontja mellé 25 pattanóval szomorította a Knickst – ezt a meccset meg is nyerte a Dallas, igaz, Carmelo Anthony nem játszott. Ebben a hónapban vele együtt is borzalmas a Mavs védekezése, 111,4 pontot kapnak átlagban, ami a két évvel ezelőtti pontkirály ellen nem jó hír – viszont Melo és a Knicks közel sincs olyan formában még a remeklő Stoudemire-rel együtt sem, hogy szétdobják Nowitzkiéket. Shumpert biztosan nem játszik, J.R. Smith is kérdéses. A periméteren alapvetően gyengén védekezik a New York, viszont a korábbi meccsen pont Calderonék voltak innen jóval eredményesebbek, a Dallas támadójátéka pedig kategóriákat esik vissza idegenben, Nowitzki például 14 pontot átlagol 31%-kal. Ha ma is hasonlóan dolgoznak a vendégek, a sérültekkel együtt is lehet esélye a Knicksnek, de eddig rendre elbukták a szoros végjátékokat.

Sacramento Kings – Oklahoma City Thunder 04:30

A Kings szezonja tökéletes példa arra, hogy hogyan dőlhet romba egy amúgy ígéretes idény: a meglepően jó kezdés után megbetegedik a legjobb játékos, majd érthetetlen módon kirúgják az edzőt – hogy ez milyen hatással lesz a csapatra, megjósolhatatlan. A Thunder Westbrook vezérletével lejátszik mindenkit, mióta Duranttel párban visszatértek, a liga legjobban lepattanózó csapatává váltak (ez egyébként a teljes szezont nézve a Kings) és óriási meglepetés lenne, ha az amúgy is gyengén védekező, Cousins nélkül ebben is még inkább visszaeső hazaiak meg tudnák állítani őket. A Sacramento fejben sincs igazán a topon jelenleg, de játékerőben sincsenek egy szinten a feltüzelt és a PO-ba kerülésért már most nagyot küzdő OKC-vel.

A meccsekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus