Nagy verésbe futott bele a Miami

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 11 mérkőzést vívtak meg a csapatok, s jó pár meglepetéssel ért véget a játéknap, hiszen a Miami Heat majd 20 pontos vereséget szenvedett Milwaukee-ban, a Toronto kiütötte idegenben az Orlandót, a Bostonnak pedig esélye sem volt a Golden State Warriors vendégeként. A nap rangadóján az Oklahoma City nagyon megverte a James Harden vezette Houstont, a keleti oldalon pedig az Atlanta fektette két vállra az Indianát. Nézzük, hogyan alakultak az egyes találkozók!

 

Charlotte Bobcats - New Orleans Hornets 95 - 98

A Bobcats zsinórban elszenvedett 17 vereség után a másik konferencia leggyengébbjét, a New Orleans sem tudta elverni, pedig bőven két számjegyű előnye is volt a Byron Mullens nélkül felálló Charlotte-nak, ám jött a sérülésből felépült Eric Gordon és idei bemutatkozásként 24 pontot hintett 7 gólpassz kíséretében, amivel sikerült már a harmadik negyedben visszajönnie a vendég gárdának. A végjátékban megvolt az esély hazai oldalon, de a rutinos Gordon elhibázta a potenciális döntő triplát.

A Bobcats legjobb dobói: Kidd-Gilchrist 22, Henderson 19, Walker 15

A Hornets legjobb dobói: E. Gordon 24, R. Anderson 19, Vasquez 16

 

Atlanta Hawks - Indiana Pacers 109 - 100

A Josh Smith-t kényszerből jegelő Atlanta olyan extra pluszoknak köszönhette mai sikerét, mint Zaza Pachulia 17 pontos, 14 lepattanós dupla duplája, vagy Lou Williams 12 gólpasszos karriercsúcsa, ami mellett Kyle Korver 16 pontot hintett. A vendégeknél a 29 egységig jutó David West igazán elemében volt, de amikor Roy Hibbert 0 ponttal és 1 lepattanóval zár, akkor szinte az is csoda, hogy bárki ellen meccsben van a Danny Grangert már hónapok óta nélkülöző Pacers.

A Hawks legjobb dobói: L. Williams 21, Horford 20, Pachulia 17

A Pacers legjobb dobói: Da. West 29, George 18, Ge. Hill 15

 

Orlando Magic - Toronto Raptors 88 - 123

Elképesztő eredmény született Orlandóban, ahol az utóbbi nyolc meccséből hetet megnyerő Toronto kiütötte a visszatérő Hedo Turkogluval, de a Nelson, Davis, Harrington trió nélkül küzdő floridaiakat. A 15 pontos, 10 gólpasszos dupla duplát szállító Calderon maradt a kezdőben, Lowry pedig 16 ponttal és 6 assziszttal segített a kispadról beállva, így irányító poszton nagyon csúnyán elverte a hazaikat a kanadai alakulat. A Magicnél csak a 22 pontot szerző újonc, Andrew Nicholson játéka jelentett néminemű pozitívumot.

A Magic legjobb dobói: Nicholson 22, Afflalo 14, I. Smith 13

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 21, Ed Davis 18, Lowry, Ross 16-16

 

Brooklyn Nets - Cleveland Cavaliers 103 - 100

A 10-ből 8 triplát értékesítő, összesen 33 pontig jutó CJ Miles főszereplésével alaposan ráijesztett a Varejao nélkül elutazó Cleveland a nemrég edzőt menesztő Brooklynra, melyben Brook Lopez 35 pontos idénycsúcsot repesztett, 11 lepattanóval megspékelve. Deron Williams és Kyrie Irving csatája leginkább "döntetlennel" zárult, Tristan Thompson pedig 17 pontos, 15 lepattanós dupla duplájával egyre biztatóbb teljesítményt nyújt, de ez egyelőre kevés a bravúrgyőzelmekhez.

A Nets legjobb dobói: B. Lopez 35, Joe Johnson, Deron Williams 15-15

A Cavaliers legjobb dobói: Miles 33, T. Thompson 17, Irving 13

 

Chicago Bulls - Washington Wizards 87 - 77

Rip Hamiton visszatért a hazaiaknál, de így is az ő cseréje, a korábban a helyén kezdőként remeklő Marco Belinelli volt az ász a maga 17 egységével, a túloldalon pedig az újonc Bradley Beal 14 pontjánál senki sem tudott többet dobni, nagy védekező-derbit nyert meg a Chicago a liga jelenlegi legrosszabb mérlegével rendelkező gárdája ellen.

A Bulls legjobb dobói: Belinelli 17, Boozer 15, Deng 11

A Wizards legjobb dobói: Beal 14, Seraphin 12, Okafor 11


 

Memphis Grizzlies - Denver Nuggets 81 - 72

A múltkori meccséről lekéső Rudy Gay 19 ponttal szállt vissza, a Denver pedig nem igazán tudott kibontakozni támadásban, abszolút a hazaiak játékstílusa volt a domináns, ám így is vezetéssel fordult a negyedik negyedre George Karl legénysége. Ám a záró etapban senki sem volt, aki vezérként elő tudott volna lépni a vendégeknél, így a nap egyik legminőségibb párosításából a Grizzlies jött ki jobban 28 - 15-ös utolsó 12 percével.

A Grizzlies legjobb dobói: Gay 19, Z. Randolph 12, Speights 8

A Nuggets legjobb dobói: Iguodala, C. Brewer, McGee 12-12


 

Houston Rockets - Oklahoma City Thunder 94 - 124

James Harden (25 pont, 16-ból 7-es mezőnyözés) óriási pofonba nézett bele társaival egyetemben a volt klubja, azaz a Thunder ellen, most nem tudott érvényesülni támadásban az eddig nagyon szépen működő texasi gépezet, ráadásul pokolian megszórta Kevin McHale fiait a 28 pontos Westbrook húzta OKC. A vendégeknél hatan jutottak el legalább 12 egységig.

A Rockets legjobb dobói: Harden 25, Mark. Morris 24, Douglas 17

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 28, Durant 26, Kev. Martin 19

 

Minnesota Timberwolves - Phoenix Suns 111 - 107

A Minnesota a hátát fájlaló Ricky Rubio nélkül indult harcba, s a hihetetlenül ponterősen játszó belső sorának köszönhetően végül ha szűken is, de nyert a 33 pontos, 10 lepattanós Scola fémjelezte Suns ellen, melyben visszatért Goran Dragic (16 pont, 12 gólpassz). Kevin Love (23 pont, 18 lepattanó), Nikola Pekovics (28 pont, 11 lepattanó) és Andrei Kirilenko (20 pont) sok jó meccset játszott már idén külön-külön és együtt is, de ennyire kiemelkedő koprodukciót még nem láthattunk tőlük korábban.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 28, Love 23, Kirilenko 20

A Suns legjobb dobói: Scola 33, S. Brown 21, Dudley 18

 

Milwaukee Bucks - Miami Heat 104 - 85

Ki más ellen aratta volna idei legnagyobb győzelmét a Bucks, mint a bajnoki címvédő, keleti első Miami Heat?! A zsinórban másodszor vesztő floridai alakulat visszakaphatta a tegnap még egymeccses eltiltását töltő Dwyane Wade-t, de ez sem segített, az utolsó negyedet 21 ponttal nyerte meg a 25-öt szóró Jennings húzta Milwaukee.

A Bucks legjobb dobói: Jennings 25, Mbah a Moute 19, Dunleavy 18

A Heat legjobb dobói: L. James 26, Wade 24, Bosh 12

 

Portland Trail Blazers - Philadelphia 76ers 89 - 85

Az újonc Damian Lillard ugyan nem osztott ki egy gólpasszt sem, de 20 pontjával főszerepet vállalt csapata újabb győzelmében, amit a Portland a Philadelphia aratott egy kiélezett derbi végén. Nicolas Batum (22 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) sokoldalú játéka most is diadalt ért, míg a vendégeknél szokás szerint a majdnem tripla duplázó Jrue Holiday (29 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) emelkedett ki.

A Blazers legjobb dobói: Batum 22, Lillard 20, Aldridge, Hickson 16-16

A 76ers legjobb dobói: Holiday 29, T. Young 17, N. Young, Hawes 10-10

 

Golden State Warriors - Boston Celtics 101 - 83

A Warriors megoldhatatlan feladat elé állította az immáron negatív mérleggel rendelkező Bostont, mely Rajon Rondo nélkül teljesen elveszettnek tűnt támadásban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kevin Garnett mindössze 6 pontot tudott a közösbe tenni, akkor meg is kapjuk a választ arra, hogy miért volt ekkora különbség a felek közt. A GSW-nél továbbra is szinte tökéletesen működik a Curry, Lee, Jack, Landry tandem, ma is ez a négyesfogat hozta le a meccset a Jackson-legénységnek.

A Warriors legjobb dobói:Curry 22, D. Lee 20, Jack 14

A Boston legjobb dobói: C. Lee 18, Terry, Pierce 13-13

 

A nap hőse: Brook Lopez, aki 35 ponttal és 11 lepattanóval zárt a Cleveland elleni, szoros hazai győzelemmel végződő brooklyni mérkőzésen.

A nap lúzere: Az Orlando Magic védelme, mely 123 pontot tudott kapni a Toronto Raptorstól hazai környezetben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus