Nagycsapatok vendégségben: Raptors, Rockets, Wolves, Spurs, Celtics

Érdekes meccsekre van kilátás az NBA soron következő játéknapján, mutatjuk, hogy mit érdemes tudni előtte!

 

Charlotte Hornets - New Orleans Pelicans 01:00

Az utóbbi tíz meccséből hetet megnyert és megindult felfelé a Pelicans, miközben a Hornets is viszonylag jó formában van, igaz, a Heat ellen becsúszott egy vereség, legutóbb a Sacramentót már sikerült legyűrni. A vendégek ellen szólhat az, hogy az utóbbi öt meccsből három is hosszabbítással zárult, a legutóbbi ráadásul duplával, azóta egy napot pihenhettek, kérdés, hogy milyen állapotban lesznek - igaz, mindhárom ilyen találkozót behúzták, ez azért mutatja az erejüket. Kulcskérdés lesz, hogy Dwight Howard mennyire tud érvényesülni a Davis-Cousins párossal szemben, mert D12 is abszolút meghatározó a Hornets játékában és ha ő elveszik, akkor bajban lehetnek. 

Detroit Pistons - Utah Jazz 01:00

Komoly gödörben van a Detroit, meglátjuk, hogy sikerül-e valahogy kiutat találni belőle a csapatnak, de a zsinórban beszedett öt vereség nem túl biztató, főleg hogy legutóbb a Brooklyntól is kikaptak hazai pályán. A Jazz ingadozóbb teljesítményt nyújt, de főleg otthon vitézkedik, bár a Kings ellen idegenben is nyerni tudott, de nagyon nehéz megjósolni, hogy mire lehet most képes. A fő kérdés azért inkább a Pistons oldalán van, ha össze tudják szedni magukat a hazaiak főleg védekezésben, akkor esélyesebbek, de ehhez mindenképpen javulniuk kell - érdekes lesz viszont a Drummond-Gobert csata a palánk alatt, erre érdemes lesz figyelni.

Indiana Pacers - Phoenix Suns 01:00

Ez is jó meccs lehet, mert a Pacers ugyan átélt egy kisebb krízist támadásban, de így is 3-2-vel hozta le idegenbeli túráját úgy, hogy utoljára San Antonióban aratott bravúrgyőzelmet, így pedig otthon abszolút magabiztosan léphet pályára. A Suns most gyűri az idegenbeli túráját és bár Denverben nyerni tudott, legutóbb szoros meccsen alulmaradt Milwaukee-ban, meglátjuk, hogy most mire lesz képes. Érdekesség, hogy tíz napja Phoenixben találkoztak a csapatok, és akkor idegenben is 23 ponttal nyert az Indiana, de azóta Warrennel kiegészülve jobban néz ki a Suns, a Pacers pedig azóta négy meccsből egyszer lépte túl a 95 dobott pontot, a Spurs elleni sikertől függetlenül is javulniuk kell ebben. Myles Turner egyébként már teljes edzést végzett, lehet, hogy ezen a találkozón visszatérhet. 

Philadelphia 76ers - Chicago Bulls 01:00

Színvonalas csatára lehet számítani, mert bár a Philly legutóbb kikapott Memphisben, de az elmúlt hetekben összességében remek formában van, de a Bullsról is ugyanez mondható el: becsúszott egy-egy vereség a Warriors vagy legutóbb hosszabbításban a Pelicans ellen, de ettől még jól játszik a társaság. Meglátjuk, hogy most mire mennek egymással, Robin Lopeznek kellene megfékezni Embiidet, Holiday Simmons életét keserítheti, Kris Dunn viszont valószínűleg most sem lesz ott a pályán, az ő állapota nem javult. A túloldalon JJ Redick nem bevethető még, és az ő rutinja hiányozhat is, mert a nagy előnyök leadásáról azért most már illene leszokniuk a fiataloknak...

Atlanta Hawks - Toronto Raptors 01:30

Az előző négy meccsből hármat nyert a Hawks és csak kettőt a Raptors, ha valamikor, akkor most van esélyük Schröderéknek, főleg hazai pályán - idei talán legjobb formájukban vannak, főleg ami a védekezést illeti. A Raptorsról ez nem mondható el, legutóbb Minnesotában kaptak ki DeRozanék, azóta viszont három pihenőnapjuk is volt, ami alatt bőven feltöltődhettek és felkészülhettek erre a találkozóra. A minőség mellettük szól, de az idegenbeli 14-11-es mérleg intő jel, vendégként kevésbé meggyőző a társaság - kérdés, hogy fel tudják-e törni az atlantai védekezést.

Dallas Mavericks - Houston Rockets 02:00

Belendült a Houston, a Golden State elleni rangadót is behúzta Mike D'Antoni alakulata, az előző hét meccsből hatot megnyert a gárda, így Dallasba is magabiztosan utazhat el, főleg, hogy idegenben eddig 15-5-öt hoztak Paulék, semmi gondjuk nincs azzal, ha vendégek valahol. A Dallas legutóbb nagyon megverte a Washingtont, de azt ők is elismerték, hogy ebben jelentősen benne volt a Wizards pocsék napja, arra kár alapozniuk, hogy majd a Rockets is úgy fog dobni, főleg hogy már Harden is 100%-os. A Mavs esetében a fegyelem a fő kérdés, így lesz ez most is, mert rendszeresen kezdték nagyon rosszul a meccseket, illetve rendszeresen védekeztek pocsékul, meglátjuk, hogy most mennyire tudnak stabilak maradni - fontos sérült egyik oldalon sem lesz, bár Devin Harris játéka kérdéses. 

Memphis Grizzlies - San Antonio Spurs 02:00

Az a helyzet állt elő, hogy az elmúlt tíz meccset figyelembe véve a Memphis mérlege jobb, mint a San Antonióé, ezt decemberben azért nehezen tudtuk volna még elképzelni - a Grizzlies viszont az utóbbi öt találkozójából például négyet megnyert, míg a Spurs csak kettőt, egyáltalán nem esélytelenek tehát a hazaiak. Főleg, ha hozzávesszük, hogy a SAS vendégként csak 11-15-re áll, és hogy back-to-backet játszik, előző este ugyanis otthon verte meg a Clevelandet, így minden bizonnyal fáradtabb. Ráadásul hiányzók továbbra is vannak Gregg Popovicékál, bár Gasol és Ginobili játékára van valamennyi esély, de a Kawhi Leonardról érkező pletykák sem segítik a csapatot, ez biztos. Meglátjuk, a Memphisben megvan az erő ahhoz, hogy legyőzze a San Antoniót jelen helyzetben, de ehhez mindenképpen kellenek azok az egyéni extrák, amelyek mostanában rendszeresen megérkeztek a csapatnál. 

Portland Trail Blazers - Minnesota Timberwolves 04:00

Öt meccs van jelenleg a két csoportrivális között, és mivel a Blazers már kétszer is kikapott Minnesotában (legutóbb tíz napja 120-103-ra), most feltett szándéka visszaadni a kölcsönt. Lillardék a szezon első részében még idegenben vitézkedtek inkább, azóta ez megfordult, és vendégként nem túl acélosak, otthon viszont parádéznak, sorozatban hat meccset nyertek meg saját közönségük előtt, ez mindenképpen mellettük szól. A Wolves idegenben képes gyenge produkciókra, ráadásul Jimmy Butler továbbra sem egészséges, kevés esély mutatkozik a játékára jelen állás szerint, van tehát mivel megküzdeniük a vendégeknek. Tegyük viszont hozzá, hogy Townsék legutóbb a Clippers otthonában nyertek, pedig az mostanában nem kis tett, kérdés, hogy tudnak-e építeni arra a játékra - nagyon sok a kérdőjel, a győzelem mindkét gárdának borzasztóan kellene. 

Los Angeles Clippers - Boston Celtics 04:30

Ez is jó meccs lehet, a nagy szériát futó Clippers sorozatban kétszer kikapott, és mindkétszer legalább 125 pontot engedett az ellenfélnek, ilyen védekezéssel sok keresnivalójuk nem lesz a folytatásban, mindenképpen javulniuk kell - persze DeAndre Jordan nélkül ez nem egyszerű, a center viszont még mindig nem bevethető. A Boston sincs viszont jó passzban, idei leggyengébb időszakát éli az együttes, zsinórban négy vereségnél jár, ráadásul idegenbeli back-to-backet játszik, előző este egy végletekig kiélezett csatában maradtak alul Irvingék ugyanebben a csarnokban. Kérdés, hogy mennyire lesznek fáradtak, esetleg görcsösek, mert a Clippersnél azért még mindig jobbak tudnak lenni így Jordan nélkül, alapvetően sokkal jobban védekeznek, de ebből mostanában nem nagyon láttunk semmit, az utóbbi meccseken hozott formájukkal pedig vért fognak izzadni Lou Williamsékkel szemben is. 

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus