NBA, keleti döntő: Képes válaszolni a Pacers?

A negyedik mérkőzés következik a keleti főcsoport döntőjében, ahol a címvédő Miami Heat óriási lépést tehet a nagydöntőbe kerülés felé, amennyiben ma is képes legyőzni Roy Hibbertéket. A két csapat között a szünnapon is ment a trash-talk, parázs hangulatú és rendkívül fontos találkozóra készülhetünk - és a Sport 1 jóvoltából a TV képernyőjén is láthatjuk. Nézzük, mit érdemes tudnunk az összecsapás előtt!

Miami Heat – Indiana Pacers (02:30 TV: Sport 1)

A harmadik találkozó után Lance Stephenson mondatai verték fel a port, szerinte LeBron Jamestől a gyengeség jele volt az, hogy szócsatába keveredtek. James szerint a győzelem a fontos, ő csak a játékra koncentrált – de emlékezhetünk mi történt azután, hogy Paul Pierce szólt be a Heat sztárjának. Mindenesetre ha lehet, még az eddiginél is feszültebb lett a két csapat viszonya, ráadásul a Miamiban olyan emberek léptek elő az utóbbi két meccsen, akiktől nem feltétlenül vártuk volna: Rashard Lewis és Norris Cole. Az utolsó negyedeket eddig Wade és James vezérletével koordinálta tudta Spoelstra csapata (26 pontot átlagolnak 53%-kal) és védekezésben is megtalálták a sikeres formációt.

A Pacersnek muszáj váltania, elöl többet kell járnia a labdának és nem szabad megállnia a támadásoknak Stephenson kezében – emellett a Heat extra small-ballja ellen ismét előkerülhet az Atlanta ellen már látott, de ebben a sorozatban eddig jegelt Chris Copeland. Mindenesetre ha nem tud egyenlíteni az Indiana, a szakadék szélére csúsznak, viszont ha nyerni tudnak Paul George-ék, visszaveszik a pályaelőnyt és újra az ő kezükbe kerül a gyeplő. A találkozót hajnali fél háromtól a Sport TV-n is megtekinthetjük.

A párharc állása: 2-1 a Heat javára.

A meccshez élőképes streameket ITT találtok! 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus