NBA playoff, 24. nap: LeBron James karriercsúccsal büntette a Brooklynt

Még nincs vége egyik második körös párharcnak sem: a Portland Trail Blazers nagyon megfogta a Spurs motorját, és elkerülte, hogy ellenfele kisöpörje. A nap másik összecsapásán LeBron James élére állt a Miaminak, fantasztikus támadójátékot mutatott be – hiába oszlottak meg a terhek a Netsnél, valódi vezér ezúttal sem akadt náluk. 

 

Brooklyn Nets – Miami Heat 96-102

James megrázta magát. A Heat klasszisa legutóbb egy negyeden keresztül volt megállíthatatlan, most kiterjesztette ezt a teljes meccsre. Gyakorlatilag nem tudott hibázni, már a félidőben 25-nél tartott, a harmadik negyedben zsinórban 13 pontot szerzett, végül 49-cel zárt, ezzel beállítva playoff-karriercsúcsát. 24 dobásából 16 jó volt, egymaga 19 büntetőt dobhatott (a többiek összesen nyolcat), a festékben senki nem tudta megtartani.

Végig szoros volt. James extrája mellett a többieket meg tudta fogni a Nets, bár 53%-kal céloztak a vendégek, ez javarészt LBJ-nek volt köszönhető. Wade még hozzátett 15 pontot, de a hazaiaknál öten is elérték a tíz pontot, tartották a lépést. Az utolsó percbe fordulva aztán egy duplázás után Bosh maradt üresen a sarokban és beverte második tripláját, ezzel 97-94-re húzott el a Heat, majd James mellett Joe Johnson rontott ziccert, így Wade két támadópattanója után Allen büntetői lezárták a meccset.

Most nem estek be a triplák. Várható volt, hogy a 60%-os kinti dobóteljesítmény nem megismételhető, de az 5/22-es mutató talán alulmúlta a várakozásokat a Nets részéről. A Pierce-Teletovics páros 0/7-tel zárt kintről, de a legutóbb remeklő Joe Johnson is csak 2/7-et szenvedett össze. Utóbbinak egyébként a 18 pont ellenére nem volt hatékony napja, főleg büntetőkből tudott eredményes lenni, mint ahogy a teljes Brooklyn gyengén dobott mezőnyből, a vonalról próbálták ezt ellensúlyozni.

Felléptek a cserék. Ha már nincs igazi vezér a Netsben (Deron Williams ma sokoldalúan, de ismét pontatlanul játszott), akkor mindenki hozzáteszi a magáét. A kezdők közül csak Garnett nem érte el a tíz pontot, a padról pedig 28 egység érkezett a Heat 16 pontjával szemben. A második negyedben a cserék előnyhöz is juttatták Kidd csapatát, +/- mutatójuk bőven jobb volt, mint a -18-at és -13-at produkáló Johnson-Pierce duónak, de LeBronra ma nem volt ellenszer.

A párharc állása: 3-1 a Heatnek.

A Nets legjobb dobói: J. Johnson 18/6, Pierce 16, Williams-Livingston 13/3-13
A Heat legjobb dobói: James 49/3, Wade 15, Bosh 12/6

Portland Trail Blazers - San Antonio Spurs 103-92

Most nagyon figyelt az elején a Blazers. A Spurs eddig mindhárom meccsüket az első félidőben nyerte meg, ellenállhatatlanul játszottak Parkerék ezekben az időszakokban – a negyediken viszont a hazaiak tartották a lépést ellenfelükkel (50-48 volt az állás nagyszünetben), a 3. játékrész közepén pedig robbantottak, és végül simán behúzták a szépítő győzelmet. A Spurs lerázásában kulcsszerepet vállalt Nicolas Batum, aki előbb egy 3+1-es játékkal, majd egy újabb hármassal demoralizálta a San Antoniót, majd jött Lillard, aki szintén triplával jelentkezett. 

Volt kispad a Portlandnél. A sérült Mo Williams helyén az ifjonc Willy Barton 17 ponttal és 6 lepattanóval jelentkezett, az erőcsatár Thomas Robinson pedig 9 pontot és 5 lepattanót tett a közösbe – ráadásul a fent említett rohamból tevékenyen kivették a részüket. 

Tony Parker nem volt játékban. A Spurs irányítója nem dobott rosszul (6/12 mezőnyből), azonban elég kevésszer próbálkozott, rendre nagyon szépen szorították ki a festékből – és a passzsávokat is zárták előtte, egyetlen gólpasszára három eladott labda jutott. Parker limitáltságát egy félidőig tudta menedzselni a San Antonio, de ezt a gárdát nem az egyéni játékra tervezték, ha a védelem megbontása után nem tud járni a labda, akkor jó eséllyel nem tudnak győzni. Ma 13 gólpasszukra 11 eladott labda jutott, a triplát (3/18) és a büntetőket (11/19) dobták. 

Nem erőltette a Spurs. A negyedik negyed elején még visszajöttek a cserék 13 pontnyi különbségre, de Gregg Popovich-nak esze ágában nem volt visszaküldeni a kezdőit, az egyetlen fent lévőt, Kawhi Leonardot is gyorsan lekapta. A Spursnél valószínűleg úgy gondolkodtak, hogy ez a meccs úgyis elúszott, az ötödiket otthon viszont be fogják húzni, ehhez pedig nem árt, ha Parker és Duncan minél többet pihen. 

A párharc állása: 3-1 a Spursnek. 

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 25/6, Aldridge 19, Barton 17/3.
A Spurs legjobb dobói: Parker 14, Duncan, Diaw 12-12.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus