NBA Playoff, 39. nap: A Spurs idegenben hozta a hatodikat és döntős!

Mára virradóra hatodszor vívott meg egymással a második kiemelt Oklahoma City Thunder és az alapszakasz-győztes San Antonio Spurs az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának Nyugati Konferencia-döntőjében, ahol egy nagyon hullámzó derbin, végül hosszabbítás után szerezte meg a döntőt érő sikert Gregg Popovich csapata, érdemben Tony Parker nélkül. Jöjjenek a részletek!

Oklahoma City Thunder(2.) - San Antonio Spurs(1.) 107 - 112 - hosszabbítás után

Egy negyed és a hosszabbítás, ennyi kellett csupán. Kicsit sarkítva csak a harmadik játékrészt, majd a ráadást nyomta meg istenigazán a félidőre még hét pontos hátránnyal és már a lábát fájlaló Tony Parker nélkül elmenő San Antonio, mely egy 37-20-as etappal kétszámjegyű előnyt harcolt ki a negyedik felvonásra, ám Serge Ibaka két blokkja a hajrában, valamint Manu Ginobili (15 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 4 szerzett labda) büntető hibázása és egálnál való rontása a dudaszó pillanatában azt jelentette, hogy csak az extra periódus döntött. A ráadás feléig teljesen nyílt volt a küzdelem, ám Tim Duncan (19 pont, 14 lepattanó) gyakorlatilag megnyerte a csatát és a háborút is kosarával, ugyanis három egységnyi hátránynál Kevin Durant (31 pont, 14 lepattanó, 3 blokk, 7 eladott labda) elrontotta a potenciális egyenlítő hármast, miután a  rendes játékidő utolsó percében kritikus helyzetben már egyszer el is csúszott.

Megint a padok közti különbség volt a legmarkánsabb. Boris Diaw (26 pont, 4 lepattanó) még markánsabban vállalta az x-faktor szerepét, Ginobili kevésbé volt hatékony, mint legutóbb, de csak vitte hátán a Spurst, a texasiak pedig kiütéses, 5-51-es győzelmet arattak a második sorok harcában, mivel a másik oldalon Reggie Jackson kezdőként termelt 21 pontot, a padról pedig csak Derek Fisher (5 pont, 6 lepattanó) talált be a gyűrűbe a cserék közül ezen az estén. Statisztikai csoda lett volna tehát, hogy ha Russell Westbrook negyedik negyedbeli egyenlítő büntetői után a ráadásban még a győzelmet is megszerzi az OKC, ám kihasználva ezt a differenciát a Popovich-legénység visszavágott a két évvel ezelőtti fiaskóért és magyar idő szerint péntek hajnalban már fogadhatja is a Miami Heatet a nagydöntő első összecsapásán, hogy elégtételt vegyen a tavalyi kudarcért.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 34/3, Durant 31/6, R. Jackson 21/9
A Spurs legjobb dobói: Diaw 26/9, Duncan 19, K. Leonard 17/3

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó Nyugati Konferencia-döntő végeredménye: 4-2 a Spurs javára.
 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus