NBA playoff, 4. nap: a Pacers és a Raptors javított, bajban a Bulls

Ma hajnalban három keleti párharc résztvevői léptek parkettre – a hazai gárdáknak javítaniuk kellett, mert mindhárom csata első meccsén a vendégek diadalmaskodtak. A Pacers összekapta magát és nagyobb különbséggel verte a Hawksot, a Raptors pedig nagyon keményen dolgozva limitálta a Nets rutinos játékosait. Az egyetlen kakukktojás a Bulls volt, amely ezúttal hosszabbításban vérzett el a Wizards ellen, így 0-2-vel utazhatnak Washingtonba a következő két összecsapásra. 

 

Indiana Pacers – Atlanta Hawks 101-85

A harmadik negyedben dőlt el. Félidőben még néggyel az Atlanta vezetett, ám a harmadik negyed elejétől befalazták a hazai gyűrűt és egy 19-0-s futással állva hagyták a vendégeket. A Hawks zsinórban tizenegy dobást rontott el, az első félidőben szerzett 52 ponthoz (50%-kal) csupán 33-at tudott hozzátenni (29%-kal). Kezdetben minden második hármasuk beakadt, a nagyszünet után azonban 1/13-at szenvedtek össze – több alkalommal a gyűrűt se találták el.

George playoff-formában. A kiscsatár az első meccsen sem játszott rosszul (egyedül ő volt ilyen a Pacersből), de most abszolút a csapat élére állt. 27 pontja (9/16 mezőnyből, 5/7 tripla) mellé 10 lepattanót, 6 gólpasszt és négy labdalopást is feljegyeztek mellé. Ugyan Hibbert és West megint szenvedett (14 pont és 6 lepattanó - együtt!), ezúttal Luis Scola hatékonynak bizonyult a festékben, szűk húsz perc alatt eljutott húsz pontig és hét lepattanóig.

Kihúzták az Atlanta méregfogát. Ráadásul mindet egyszerre. A Millsap-Antic kettős Scola ellen már nem bizonyult hatékonynak (utóbbi szenvedett a dobásával), Jeff Teague-et lefogta Paul George és még az üres triplák sem mentek. Válaszolt az Indiana, most a Hawkson a sor, hogy csütörtökön hazai pályán kiküszöbölje ezeket a hibákat és újra vezetést szerezzen.

A párharc állás: 1-1.

A Pacers legjobb dobói:  George 27/15, Scola 20, Hill 15
A Hawks legjobb dobói: Millsap 19/6, Teague 14/3, Williams-Scott 11/3-11/3

Toronto Raptors – Brooklyn Nets 100-95

DeRozan most hozta, amit kell. Az első meccs gyakorlatilag az ő szenvedésén ment el a Raptorsnak, most is inkább büntetőkből szerezte a pontjait, de a negyedik negyedben kezébe vette a dolgokat. Végül 30 pontig jutott, amiből 17-et a záró etapban szórt be – ráadásul az utolsó bő két percben megint jött Paul Pierce két 2+1-es akcióval, de DeRozan ezúttal mindre tudott válaszolni, így szűken, de nyert a Toronto.

A festék többet ért a tripláknál. Jonas Valanciunas legutóbb nagy meccset játszott és ezúttal is hozta a jó formáját, 15 ponttal és 14 lepattanóval jelentkezett. A lecsorgók csatáját az ő hathatós segítségével nagyon megnyerte a Toronto, 52-30-ra múlták felül a Brooklynt és ebből kifolyólag a festékből is több pontot szereztek, így az is belefért, hogy mindössze kétszer találjanak be a hárompontos vonalon túlról. Valanciunas mellett Amir Johnson is megtalálta a helyét, 16 pontot szerzett – ez természetesen playoff-karriercsúcs.

Nem volt vezér a Netsben. A nyitómeccsen mindig más vitte a hátán a csapatot, de valaki mindig eredményes tudott lenni, ezúttal ez elmaradt. Ugyan Kevin Garnett aktivizálta magát, ezúttal Deron Williams nem tudott igazán fazont szabni a játékra és a ma is jól dobó Joe Johnson kevés labdát kapott, akárcsak Kirilenko. Az sem fér most már bele, hogy Paul Pierce csak az utolsó percekben találjon be – három perccel a vége előtt szerezte az első kosarát.

A párharc állás: 1-1.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 30, Johnson 16, Valanciunas 15
A Nets legjobb dobói: Johnson 18/3, Williams 15/6, Teletovic 14/9

Chicago Bulls – Washington Wizards 99-101 hosszabbítás után

Hullámvasút végén siker. A Wizards nagyon bekezdett, már 17 ponttal is vezettek az első negyedben, Bradley Beal ebben a szakaszban 10 pontot szerzett, de Trevor Ariza 4 gólpassza is említést érdemel. A Bulls azonban nagyon összekapta magát, félidőre már csak hét pont volt közte, a harmadik negyed után pedig már 5 ponttal ők álltak jobban – sőt a negyedik játékrészben 10 pontra is nőtt az előnyük. Innen mentett hosszabbításra a Wizards, majd nyerte meg a meccset. 

A Bulls csak magát okolhatja. Nagyon bealudtak az elején, utána viszont két csere vette kezébe a dolgokat: DJ Augustin dobott 11 pontot Chicago-pontot, és Taj Gibson is beindult – ketten együtt 27 egységnél jártak a nagyszünetben. Ezt követően a Bulls többi játékosa is feltámadt, 7 perccel a vége előtt 87-77-re vezettek. Ekkor azonban Webster és Beal triplája fordulópontot jelentett, és a vendégek végül 91-91-nél utolérték ellenfelüket. A Bulls ezt követően háromszor is támadhatott, de semmi nem jött össze. 

Joakim Noah keserédes estéje. Dikembe Mutombo adta át az Év Védőjének járó díjat a Bulls francia centerének, azonban Noah hiába dobott 20 pontot, szedett 12 pattanót és blokkolt kettőt, ma nem igazán tudott hatékony lenni passzolásban: 3 gólpasszára 5 eladott labda jutott. 

Ismét Nene volt a hős. Bár Beal a nagy felzárkózás során 9 pontot szórt be, egy büntetőt kihagyott, így ráadás döntött. Az első meccs végjátékához hasonlóan megint a Wizards brazil centere lépett elő, ő szerezte a hosszabbítás első hat pontját – ebből már nem tudott felállni a Bulls. Nenének a végén szerencséje volt, 2 másodperccel a vége előtt a kiváló büntetőző Kirk Hinrichot faultolta – az irányító viszont mindkét szabaddobását kihagyta…

A párharc állása: 2-0 a Wizardsnak. 

A Bulls legjobb dobói: Augustin 25/12, Gibson 22, Noah 20.
A Wizards legjobb dobói: Beal 26/12, Nene 17, Wall 16/3.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus