NBA Summer League: 2. nap

Tegnap este lejátszották az orlandói Summer League második játéknapjára tartogatott négy mérkőzését is és bizony újfent nem kevés pozitív, illetve negatív meglepetéssel szembesülhettünk ami a leendő NBA-újoncok produkcióit illeti. Természetesen továbbra is az eszünkbe kell vésnünk, hogy itt egyrészt nem igazán számítanak az eredmények, másfelől pedig teljesen más mércével mérendőek az itteni produkciók, mint az "éles" meccseken mutatottak, de Solomon Hill, a két Plumlee és Tayshawn Taylor performanszait így is van miért magasztalni, ahogy Myck Kabongo újabb terített betlije mellett sem lehet szó nélkül elmenni... Jöjjenek a második nap érdekességei!

Orlando Magic - Oklahoma City Thunder 78 - 79

A hazaiaknál Victor Oladipo, az 1/2-es tartotta a szintet, 12 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz és 2 labdaszerzés került fel az elképesztően atletikus, de nem túl stabil dobással (most 12-ből 2 mezőnyből) rendelkező ifjonc. Érdekesség, hogy a felnőtt keretében rengeteg fiatalt foglalkoztató Magic nem igazán próbálgatta a szerződésre pályázó játékosait, inkább a már tavaly az NBA-ben is sokat használt Moe Harkless (14 pont), Andrew Nicholson (19 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Kyle O'Quinn (8 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda) trióra és a már említett Oladipóra épített, de a győzelmet így sem tudta kiharcolni a 12. választott Steven Adamst nem játszató, de a pocsékul produkáló és meg is sérülő Reggie Jacksonnal (4 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz, 7 eladott labda) a kezdőben felálló Thunder ellen. Az OKC-nél Jeremy Lamb sokat vállalt, de keveset talált (16-ból 4 mezőnyből), viszont a maga 11 pontjával és 4 gólpasszával így is az egyik legjobb volt a vendégeknél a 14 egységig jutó Grant Jerrett mellett, ráadásul az ő kosarával nyert a hajrában a Thunder. A 24 órával korábban 12 ponttal és 13 gólpasszal jelentkező Dwight Buycks most csereként 11 pontot és 5 gólpasszt tett a közösbe.

 

Indiana Pacers - Philadelphia 76ers 96-75

 

A Solomon Hill - Mike Plumlee duó szállította a sikert a Pacers együttesének. Előbbi alig hibázva (11-ből 7 mezőny) jutott el 22 pontig és 9 lepattanóig. Utóbbi ismét légelhárító üzemmódban játszott 16 pontja és 15 lepattanója mellett kiosztott 4 blokkot is. Ne feledkezzünk meg Micha Downs-ról (14 pont, 5-ből 4 tripla), akinek hármasai megpecsételték a felzárkózni készülő Philly sorsát. A 76-osoknál mindössze három játékos nyújtott értékelhető teljesítményt a pályára lépő tízből. Khalif Wyatt nagyszerű dobóformát mutatott (18-ból 11 mezőnyből), 25 pontjával a mérkőzés legeredményesebb játékosaként végzett. A 11. helyen draftolt Carter-Williams hiába kapott 4 sapkát és muzsikált haloványan a dobások tekintetében (20-ból 4) 13 ponttal és 7 gólpasszal fejezte be a találkozót, s ami a legfontosabb, egyetlen eladott labdát sem jegyezhettünk fel neki 30 játékperce alatt. Arnett Moultrie 17 pontjával és 9 lepattanójával értékes tagjaként szerepelt a Phily-nek, kár, hogy csak a tisztes helytállás jött össze részükről.

 

Detroit Pistons - Boston Celtics 63-93

 

Nincs rá jobb szó, a Celtics már az első negyedben felmosta a parkettát a Pistons-szos srácokkal, akik a folytatásban már csak próbálkoztak kosárlabdázni. Írd és mond, összesen egy játékosuk jutott el tíz pontig, az ismét bűnrosszul dobó Caldwel-Pope (11 pont, 10-ből 3 mezőnyből), s csupán egyikük jutott 50%-os mezőnymutató fölé (T. Peterson 4-ből 3 tripla). A Keltáknál ismét jól pattogtatott  Kelly Olynyk (13 pont, 9-ből 5 mezőnyből, 6 lepattanó, 3 gólpassz, 5 szerzett labda), tette mindezt kevesebb mint 20 perc alatt. Ám a prímet Johnson-Odom vitte a maga 22 pontjával, melyet 14-ből 8-as mezőnymutatóval tudott le.

 

Miami Heat - Brooklyn Nets 93-86

 

Két nyeretlen csapat találkozott egymással tegnap este, s közülük a kevesebbet hibázós és jobb védőmunkát bemutató Heat-legénység diadalmaskodott. A Nets végig üldözte ellenfelét, mely nagy mennyiségű büntető hagyott ki (12), ám még ez is belefért, mert akadtak játékosok, akik nagyot alakítottak. Mint például Scotty Hopson, aki a padról beállva gurított 22 pontot (13-ból 8 mezőnyből) és Ian Clark 19 pontja pótolja Jackson minimális ponttermését, ám utóbbi -előbbivel szemben- nagy mennyiségű gólpasszt, szám szerint kilencet osztott ki. Myck Kabongo újabb lehetőséget kapott a katasztrofális tegnap esti produkciója után, melyet ma megfejelt egy 13 perc alatt dobott 2 ponttal, 1-1 szerzett és eladott labdával. Ha csak nem homorít valami frenetikusat a hátralévő meccseken, akkor aligha maradhat a Heat kötelékében. A vereség ellenére örülhetnek a Nets drukkerek. Tayshawn Taylor (23 pont, 13-ból 7 mezőnyből, 11-ből 11 büntető) elég gyakran kavarta meg a Heat játékosokat, s agresszív játékával ipari mennyiségű büntető harcolt ki. Kíváncsian várhatják a folytatást a drukkerek. Jól teljesített Mason Plumlee is, aki a tegnapi dupla dupláját ma megfejelte, 23 pontig jutott úgy, hogy hibátlanul dobott mezőnyből és leszedett 9 gyűrűről lecsorgó labdát. Jason Kidd első edzői győzelme pedig továbbra is várat magára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus