NBA Summer League, Las Vegas: 7. nap

A nyolc nyolcaddöntővel folytatódott tegnap este és ma hajnalban a Las Vegas-i nyári liga. A két napja még nyeretlen Charlotte és Atlanta feltámadtak, nagyon sima győzelmeikkel már a negyeddöntőben van mindkét együttes. A három legjobb kiemelt, a Chicago a Washington és a New York is 10 pont körüli győzelmekkel abszolválták ezt a kört. Nem jutottak viszont be a negyeddöntőbe Somogyi Gergelyék és az Andrew Wiggins által vezetett Cleveland sem. Lássuk a nyolc mérkőzés rövid összefoglalóit!

New Orleans Pelicans - Charlotte Hornets 75-104

Egy negyedig tartott a meccs érdemi része, az első felvonást ugyanis 21 ponttal nyerte a Hornets, innen pedig nem volt visszaút a Pelicans számára. A Charlotte-nál PJ Hairston (21 pont) ezúttal kifejezetten jó volt, hatékonyabb énjét mutatta. Mellette Cody Zeller (16 pont, 7 pattanó) és Rion Brown (16 pont) voltak a legeredményesebbek, de lehet dicsérni Justin Brownlee-t (14 pont) és Mickey McConnellt (8 pont, 11 gólpassz, 5 eladott labda) is - Noah Vonleh (6 pont, 5 pattanó, 3 kapott blokk, 3/11 mezőny) ezúttal sem volt túl meggyőző. A túloldalon Russ Smith-nek (19 pont, 6 gólpassz, 5 pattanó) és Courtney Fellsnek (19 pont) nem sok segítsége akadt.

Sacramento Kings - Minnesota Timberwolves 100-86

A Kings az első negyedben megszerzett 7 pontos előnyéből gazdálkodott az utolsó 10 percig, ahol még rátettek erre egy lapáttal, így azért magabiztosan győztek végeredményben. Ben McLemore (22 pont, 6 pattanó, 4 gólpassz) vitte a prímet a kaliforniai együttesnél, mellette Marshon Brookst (19 pont), Quincy Acyt (15 pont, 7 pattanó) és Ray McCallumot (13 pont, 5 gólpassz, 4 pattanó) lehet kiemelni. A túloldalon Shabazz Muhammad (24 pont) volt a legjobb, de a kezdőből Brady Heslip (16 pont), Zach LaVine (16 pont, 4 pattanó, 4 gólpassz) és Gorgui Dieng (15 pont, 12 pattanó, 3 blokk) is jó volt.

Utah Jazz - San Antonio Spurs 77-86

A mérkőzés alakulásáról már külön is beszámoltunk. A Spursnél Austin Daye (20 pont, 4 pattanó, 3 szerzett labda) emelkedett ki pontszerzés terén, bár a dobás nem ment neki (5/15 mezőny, 2/9 tripla), viszont többen is jó, kiegyensúlyozott produkciót nyújtottak mellette. A túloldalon Rodney Hood (19 pont, 5 pattanó) emelkedett ki - sem Trey Burke-nek (12 pont, 4 eladott labda, 5/18 mezőny, 1/6 tripla), sem Dante Exumnak (5 pont, 3 eladott labda, 1/8 mezőny, 1/5 tripla) nem ment, de az egész nyári ligában nem sikerült összecsiszolt játékot mutatniuk.

Portland TrailBlazers - Atlanta Hawks 65-88

Két nappal ezelőtt találkozott egymással a két gárda - akkor a Blazers nyert, most viszont a harmadik negyed végére eldőlt az összecsapás, 15 pontos hátrányból nem volt visszaút a Portland számára. Az Atlanta legjobbja Adreian Payne (19 pont) volt, mellette a tegnap is jó teljesítményt nyújtó Trevor Relefordot (13 pont, 4 pattanó, 4 gólpassz) és Stephen Holtot (15 pont, 5 pattanó) lehet kiemelni. Az oregoniaknál a Bobby Brown (20 pont), CJ McCollum (17 pont, 5 pattanó, 6/15 mezőny), Will Barton (15 pont, 10 pattanó, 4/19 mezőny, 1/7 tripla) trión kívül senki nem tett hozzá szinte semmit a meccshez, és utóbbi kettőnek sem ment a dobás.

Cleveland Cavaliers - Houston Rockets 90-96

A harmadik negyed végére dőlt el ez a meccs is, ekkor már 10 ponttal vezettek a texasiak, és innen nem is tudott már visszakapaszkodni a Cavs, akármennyire is próbálkozott. A Houston győzelmét az Isaiah Canaan (28 pont), Donatas Motiejunas (21 pont, 11 pattanó), Nick Johnson (14 pont, 5 pattanó, 5 gólpassz, 3/11 mezőny) hármas szállította. A túloldalon Andrew Wiggins (21 pont, 5 pattanó, 15/20 büntető) és Will Cherry (21 pont) voltak a legeredményesebbek - Anthony Bennett (11 pont, 6 pattanó) visszafogott, de hasznos volt.

Washington Wizards - Miami Heat 78-67

A Wizards hatpontos előnyt épített ki magának az első negyedben, ám a harmadik negyed végére ez egypontos hátránnyá változott. A záró felvonásban aztán a fővárosiak elgázolták a Heatet, és végül simán nyertek. Semmi új nem történt a Wizardsnál, Glen Rice Jr. (22 pont, 10 pattanó) és Otto Porter (14 pont, 6 pattanó) voltak a legjobbak. A túloldalon Justin Hamilton (15 pont, 9 pattanó) vitte a prímet, Tyler Honeycutt (8 pont, 8 pattanó) hasznosan játszott, ám ezúttal nem nagyon ment sem James Nunnallynek (14 pont, 5 pattanó, 5/14 mezőny, 1/7 tripla), sem Tyler Johnsonnak (9 pont, 3/10 mezőny), Shabazz Napier (14 pont, 5/18 mezőny, 1/7 tripla) pedig csak a szokásosat hozta.

Chicago Bulls - Philadelphia Sixers 79-68

A Chicago az első negyedben megszerzett 8 pontos előnyét majdnem teljes egészében leadta a félidőre, ám a fordulást követően újra magukhoz ragadták a kezdeményezést, kérdés nélkül múlták felül az orlandói nyári liga győztesét. A Sixersben ezúttal is kitűnő volt Jordan McRae (25 pont, 7/8 mezőny, 10/10 büntető), Nerlens Noel (14 pont, 5 pattanó, 5/13 mezőny) a tőle megszokottnál halványabb volt, KJ McDaniels (11 pont) viszont jól limitálta Doug McDermottot (11 pont, 5 pattanó, 2 blokk, 4 eladott labda). A Bulls legjobbjai most Tony Snell (18 pont, 7 pattanó, 3 gólpassz, 3 blokk) és a második körben választott Cameron Bairstow (18 pont, 8 pattanó, 11/13 büntető).

New York Knicks - D-League Select 80-73

A D-Ligások jól, 9 pontos előnnyel nyitották a mérkőzést, ám ez a félidőre teljes eltűnt, a harmadik negyedet 15 egységgel nyerte a Knicks, innen pedig már csak szépíteni tudott az ellenfél. A New York legjobbja kimagaslóan Tim Hardaway Jr. (25 pont) volt, de hasznosan játszott Shane Larkin (14 pont, 5 gólpassz, 5 szerzett labda) is. A D-Ligásoknál Tony Mitchell (20 pont) és Tre Kelley (18 pont,6 gólpassz, 11/12 büntető).

Napi Top10:

A mai program magyar idő szerint:

Phoenix Suns - Dallas Mavericks (22:00)
Golden State Warriors - Milwaukee Bucks (22:30)
Toronto Raptors - Los Angeles Clippers (00:00)
Los Angeles Lakers - Denver Nuggets (00:30)
New Orleans Pelicans - Minnesota Timberwolves (02:00)
Utah Jazz - Portland TrailBlazers (02:30)
Cleveland Cavaliers - Miami Heat (04:00)
D-League Select - Philadelphia Sixers (04:30)

A mérkőzésekhez élőképes streamet ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus