NBA-döntő: Drámai hajrában előny a Spursnél!

Egy fordulatos és rendkívül szoros meccsel kezdődött a 2014-es NBA-döntő, ahol az alapszakaszgyőztes és hazai pályán játszó San Antonio Spurs diadalmaskodott, köszönhetően félelmetes utolsó hat percüknek és a címvédő Miami Heat leolvadásának, akiknél megsérült LeBron James.

San Antonio Spurs – Miami Heat 110-95

Dráma lett a vége. Az első negyed közepétől (Ginobili beállta után) gyakorlatilag végig a Spurs járt előrébb pár ponttal, amíg a harmadik játékrész végén sorozatban eladták a labdák, majd ezek után James és Allen vezérletével fordított a Heat. Ezt követően Bosh is betermelt gyorsan hat pontot és nagyjából hét perccel a vége előtt héttel is vezettek a vendégek – de egy nem várt fordulat áthúzta a számításaikat. LeBron James egy dobás után megsérült, látszólag ártalmatlan szituáció után sántikált le a pályáról, majd bár visszatért egy betörés erejéig, újra le kellett vinni és a hátralévő időt nélküle vívta meg a Miami. Eközben Danny Green „megőrült”, két perc alatt három triplát és egy kettest is értékesített, a Spurs pedig az utolsó hat percben 6/6 hárompontost vágott be – a vezér nélkül maradt címvédő összezuhant.

A Spurs-pad volt a hosszabb. A hazaiaknál Ginobili rögtön beszállta után nagy hatást fejtett ki a játékra és végül egy 16 pontos, 11 gólpasszos dupla-duplával jelentkezett, de Belinelli is a legjobbkor találta meg megát, Boris Diaw pedig, bár a dobásai nem ültek, 10 lepattanóval és 6 gólpasszal vette ki a részét a sikerből – Patty Mills hét pontja már csak a ráadás volt. Ezzel szemben a Heatnél csak Ray Allen volt hasznos a cserék közül, ő 16 pontot szórt be és megszerzett öt labdát, de rajta kívül maximum Cole intenzitását lehet megemlíteni, Andersen és Battier ezúttal teljesen súlytalannak bizonyult. Ráadásul Chalmers faultgondjai miatt csupán három pontot tett hozzá kezdőként.

Még nem derült ki sok minden. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Spurs nyerte az első meccset és érvényesítette a hazai pályáját. Amíg James a pályán volt, nem tűnt gyengébbnek a Heat, közel azonos erőt mutatott mindkét csapat.  Még csak azt sem állíthatjuk, hogy a San Antonio magas szerkezete, vagy a Heat small-ballja tudta/tudja ráerőltetni magát a másik félre – a lepattanózást és a festékből szerzett pontokat tekintve ugyan jobbak voltak a hazaiak, de Bosh hatékony volt, Lewis is betermelt tíz pontot (egy negyed alatt) és Splitternek is egy nagyjából hasonló szériája volt Duncan félelmetes meccse mellett. Mindent átírhat viszont James sérülése, amely ha komolynak bizonyul, gyakorlatilag esélytelenné teszi a floridaiakat.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 21, Parker 19/6, Ginobili 16/9
A Heat legjobb dobói: James 25/6, Wade 19/3, Bosh 18/9

A párharc állása: 1-0 a Spurs javára

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus